Szeptemberi kedvencek


Ez volt talán életem legjobb szeptembere! Beauty fronton nem túl sok dolog fogott meg, de talán pont elég ehhez a bejegyzéshez. Inkább a személyes élmények tették felejthetetlenné ezt a hónapot, ezekről majd a bejegyzés végén. Előbb:

La Rive In Woman parfüm - Már egy ideje odavagyok az Armani Sì nevű illatáért. Vaníliás, édes, nem mindenkinek való, de az első fél-egy órában annyira fantasztikus illat, annyira én vagyok, hogy huhh. Ja, hogy nem ez a parfüm van a képen? Nos, igen. Sokan felfedezték, hogy az Armani illatot (meg még sokat) lekoppintotta a Rossmannban kapható La Rive márka. Akinek mindkettő megvan, megerősítette, hogy teljesen egyformák, úgyhogy nekem több sem kellett, én is beszereztem. Tényleg teljesen hű hasonmás töredékáron, ráadásul még az üvege is az eredetire próbál rájátszani a fekete kupak-aranyló parfüm kombóval. Imádom az ilyen jó vételeket, és a parfüm is úgy teljesít, ahogy azt a Sì-nél sokszori fújkálás után tapasztaltam. Ahogy írtam nagyon édes-púderes, főleg ha pár órája már viselem, az elején viszont egyszerre édes és friss, teljesen egyedi párosításban. Ami még tök jó, hogy nem annyira köthető évszakhoz, simán jöhet hidegebb időben, de nyáron is el tudom képzelni.

Catrice Liquid Camouflage korrektor -  Jó sok korrektort kipróbáltam az utóbbi hónapokban, és eddig ez győzött meg leginkább. Van, hogy nem is teszek alapozót, csak ezt egyengetem el a problémásabb részeken, és nagyon jól működik. Elég jó a fedése, majdnem olyan erős, mint a tégelyes Camouflage-nak, de annál sokkal krémesebb és kezelhetőbb. Már félkész egy nagy korrektoros összevető poszt, ott majd részletesebben is bemutatom.


Benefit Coralista pirosító - Látszik, hogy a palettából ezt a színt nyúzom leginkább, úgyhogy ideje megemlítenem. Alapjáraton nem vagyok túlzottan elájulva a Benefit márkától. Az agyonhypeolt spiráljai, a primere sem tetszett túlzottan, úgyhogy nagyon kíváncsi voltam, hogy pirosító fronton tud-e valami pluszt nyújtani. Fogok erről a palettáról egyébként részletesebben is írni, mert így egyben ugyan nem kapható, külön-külön a színek viszont igen, szóval talán így érdekes lehet. Mindig is a Coralista volt a kívánságlistám élén, és most már tudom, hogy nem véletlenül. Nagyon az én színem, jól áll, és a pirosító is kifogástalan. Szerencsére alig porol, jól pigmentált, de nem kell óvatoskodni vele - ezek nálam mind mind plusz pontok. Ez lenne az egyetlen, amit a palettából nagyban is megvennék, na nem mintha ez a nap reális időtávon belül eljönne.

Ebelin nagyméretű vattakorong - Miért nem mondtátok, hogy ennyire jók az ilyen vattakorongok? Évekig a kis méretű köröket használtam, pedig egy teljes arc smink leszedésénél ez az ovális, nagyobb verzió milliószor praktikusabb. Az Ebelintől próbáltam először ilyen méretűt, és meg vagyok vele elégedve, úgyhogy felkerült az örökké újravevős listára is.

p2 Prep + fix spay - Nemrég elfogyott a fixáló spray a készletemből, és valahogy hiányzott a sminkelés végén az a lezáró mozdulat, ami a úgyhogy új termék után néztem. A p2 szortimentfrissítéssel került a polcokra ez a termék, és nagyon megkedveltem. Az előző Alverdével az volt a problémám, hogy iszonyú erős citromos szúnyogriasztó szaga volt + alkohol is volt benne, úgyhogy semmiképpen sem akartam azt újravenni. Ez alkoholmentes, és az illata sem túl durva, bár hasonlóan a citrusos mezsgyén mozog. Nem mondom, hogy létszükséglet ez a lépés, de én már annyira megszoktam, hogy furán érzem magam, ha nem fújok valamit a púderezett arcomra.


NARS Cruella Velvet Matt Ajakceruza - A tökéletes piros rúzs! Bár nem is igazán rúzs, hiszen ajakceruza formája van, amit ráadásul hegyezgetni kell, de bőven megéri a szenvedős csomagolás, mert ami benne van, az aztán minőség a javából. Ez az első NARS termék, amit próbáltam, és teljesen lenyűgözött. Annak ellenére, hogy ceruza is és még matt is, nagyon szuper a formulája: pihekönnyű, nem is érezni az ajkakon, mégis eszméletlenül pigmentált és alig szárít. Sok-sok órán át viselve sem kopik csúnyán, sőt evés-ivás után elég egy kicsi igazítás, és továbbra is tökéletesen fentmarad. A lenti, tengerpartos képen is ezt viselem: néhány óra, kávézás, és egy hullámban fürdés után sem moccant meg.

Colors by Llarowe - The Mighty Red Baron - Egyelőre álljon itt csak kedvencként ez a lakk, de jövő héten megmutatom igaziból is. Csak annyit mondanék most, hogy WOW.


Horgony medál + dínós fülbevaló - A két kedvenc ékszerem az utóbbi időben. A medál rostocki emlék, amellett, hogy már régóta szerettem volna egy horgonyos ékszert. A dínókat pedig a Claire's-ben szúrtam ki, hát nem tüneményesek?


Két szuper élményben volt részem ebben a hónapban, mindkettő örök emlék marad és ezek miatt érdemelte ki ez a szeptember az életem legjobbja címet. A hónap elején tettünk egy kirándulást Rostockba, ami egészen északon, a Balti-tenger partján található. Nincs túl sok látnivaló itt, van viszont tengerpart, és ahol tengerpart van, oda mi elmegyünk. Szuper volt egy világítótorony tetejéről, őrületes szélben a viharos tengert és a felkorbácsolt hullámokat nézni. Egy kicsit meg is fürödtem a vízben, és ennek láthatóan nagyon örültem. :-)


A másik dolog pedig a hóvégi U2 koncert volt. 15 éve és 15 éves korom óta rajongok értük, és ez volt az első alkalom, hogy élőben láthattam őket. Fantasztikus élmény volt, nem is tudom szavakba önteni igazán, hogy mit jelentett ez nekem, úgyhogy álljon itt csak ennyi, mementóként. :-)

2 comments :

  1. Hú, az a Nars matt ajakceruza gyönyörű, imádom a tartós és jó minőségű ajakkencéket! :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Ez egy tuti befutó lehet, csak ne lenne olyan körülményes/drága beszerezni. :/

      Delete

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni is. Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!