Tévedések vígjátéka #8


Összegyűlt egy újabb adag csalódás. Egyfelől sajnos már megint, másfelől viszont örülök, hogy ilyen ritkák ezek a bejegyzések, mert ez azt jelenti, hogy elég jól vásárolok, és többnyire beválnak a dolgok, amiket megveszek. Lássuk, mikbe futottam bele:

La Roche-Posay Effaclar Mat - Semmi, de semmi hasznát nem látom ennek a krémnek. Azt hiszem, a mattító krém nem az én asztalom: ahogy a MAC mattító gélje, úgy ez sem vált be. Legalábbis én nem tapasztaltam semmilyen hatást: ugyanúgy, ugyanolyan intenzitással fényesedik a bőröm ha használom, ha nem. Totális pénzkidobás, mert az összetevői sem makulátlanok: szilikon meg alkohol? Kösz, de kösz nem. Tipikus impulzusvásárlás volt, és eléggé meg is bántam, hogy nem néztem jobban utána a krémnek - szerencsére ilyet most már nem követek el.

Essence - Rock My World galaxy flakes lakk - Az első és egyetlen termék, amin megakadt a szemem az essence őszi szortimentfrissítésekor. Galaktikus fedőlakk? Pelyhek? Jöhet mind! Az üvegben még jól is néz ki a dolog, de felkenve nem az igazi. Fedőlakknak egyszerűen túl sűrű, több rétegben használva pedig túl vaskos. Semmi galaktikus érzést nem vált ki belőlem, pedig nagyon ígéretesnek tűnt. Hát ez van, az üvegét legalább szeretem nézegetni, mert abban nagyon szép.

Manhattan Strawberry Cake lakk - A Manhattan szülinapja alkalmából a rajongókkal közösen alkottak egy Birthday Colours kollekciót. Szebbnél szebb színek vannak benne, a szivárvány minden árnyalatában. Miután a kék árnyalatokról sikeresen lebeszéltem magam, rögtön ezen a lakkon akadt meg a tekintetem. Hát nem olyan egy az egyben, mint egy fincsi eperszem? A neve aztán engem igazolt. :-) Nem sok Manhattan lakkot próbáltam még, talán egyszer a barátnőm hagyott rám egyet, ami szörnyű volt, és emiatt aztán tudatosan kerültem is lakkjaikat. Bár most is így tettem volna. A szín halálcuki, persze, de a minősége nem a legjobb. Még két rétegben is kicsit foltosan fed, a harmadik pedig lassan száradt, és egy nap után csúnyán le is pattogott, ami az utóbbi hónapokban egyáltalán nem volt jellemző. Úgyhogy az tuti, hogy a márka lakkjait ezután is kételkedve fogadom, vagy egyszerűen csak skippelem, mert közel 4 euróért vannak jobb lakkok is.


Max Factor púderecset ♦ - Nem is tudom, hogy kapható-e az üzletekben ez az ecset, de ha így van, akkor szerintem ne vegyétek meg. Egyrészt egy ekkora fejhez képest lehetne jóval tömöttebb is, én azt érzem, hogy elveszik benne a púder és az arcomra már vajmi kevés kerül belőle. Másrészt rém bosszantó, hogy minden egyes mosáskor rengeteg színanyagot enged ki magából, konkrétan fekete víz folyik ki belőle. Az első mosáskor ez még elment, de a sokadik után már nem.

Burt's Bees Lemon Butter Cuticle Cream - Tudom, hogy a fél világ isteníti a Burt's Bees kézápolókat, közülük is különösen a körömágyápolót, de nekem egyszerűen egy nagy NEM az egész, nálam semmi sem győzi le a Lush Lemony Flutterét. Bár ennek hasonlóan citromos az illata, az állaga teljesen más: kemény, viaszos krém, ami csak nagy nehezen kezd el olvadozni a kézmelegtől. Felkenve is hagy egy viaszos réteget maga után, de egyáltalán nem zavaró, így a Lemony Flutterrel ellentétben ezt nem csak éjszaka lehet alkalmazni. Viszont: én nem vettem észre semmi húha nagy ápolást, kb annyit tud, mint egy jól kiválasztott, szimpla kézkrém. A viaszossága annyiban zavaró, hogy én jobb szeretem kenegetni, jól bedolgozni a bőrbe a krémet, de ezzel ez valahogy képtelenség. Mindezt még meg is bocsátanám, ha mondjuk reggel olyan pihepuha körömággyal ébrednék, mint a LF esetében, de erről szó sincs sajnos. Szóval nálam még mindig a Lush kézápolója az etalon, és úgy tűnik, semmi sem taszíthatja le a trónról. Azért ezt is elhasználgatom, a könyökömet pl tök jó belenyomni a tégelybe, és azzal a szárazsággal simán elbánik, de az eredeti funkcióját nálam nem igazán tudja betölteni.

Batiste szárazsampon Tropical- Eljött az idő számomra is: lássuk, mit tud a nagy népszerűségnek örvendő Batiste márka szárazsampon fronton. Tömény csalódás sajnos. Egy mini kiszerelést vettem csak, úgyhogy szerencsére nem fogom a fejem, hogy még egy hatalmas flakont el kell használnom ebből a borzalomból. Köhögtetően rengeteg port lehet csak kifújni belőle, ami az egész hajamat beteríti és szép fehér lesz tőle. Ez ugyan kifésülhető, de akkor sem jó pont, mikor megvan ugye az a szárazsampon, ami nem hagy fehér nyomot. A hatása teljesen átlagos, ugyanolyan érzésű a hajam tőle, mint a többi hasonló terméktől. Bár az illata nagyon kellemes, az én hajamban nem igazán marad meg, úgyhogy még ezt sem tudom pozitívumként elkönyvelni. Számomra nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de utazáskor jól jött az, hogy pici.

Benefit They're Real Mascara + Push Up Liner - Sajnos mindkét termék csalódás, úgyhogy kifejezetten örülök, hogy csak mintákat próbáltam. A spirálra nagyon kíváncsi voltam, utoljára egy Bad Gal Lash spirálom volt a márkától, és bár nem voltak túlzottan rosszlányosak a pilláim, végülis elégedett voltam vele. A They're Realről a neve alapján azt gondoltam, hogy úgy fogok kinézni, mintha műszempillát tettem volna fel, pedig nem, hanem az igazi pilláimmal műveli ezt a spirál, de sajnos szó sincs ilyesmiről. Igazából egy tök átlagos spirálnak tartom, ha így nézem, akkor jogos a név, hiszen éppcsak egy hangyányit dúsít, de semennyire sem hosszít, így tényleg csak az igazi pilláim látszódnak feketében. Kár érte, de most már tudom, hogy nem maradok le semmiről (és azt hiszem az új Rollerlash sem fog felkerülni a kívánságlistámra soha).
A Push Up Linertől nem vártam igazából csodát, de még azt is alulmúlta. Egy krémes/zselés tusról van szó, aminek gumiból alkottak egy ferde ecsetre hajazó applikátort, és ennek a közepéből jön ki a festék. Elméletileg ez egy fantasztikus innováció, könnyebb vele kihúzni a szemhéjat, de a gyakorlatban szerintem sokkal bonyolultabb lett. A gumi (bár nem teljesen, de azért eléggé) merev, túl kemény, a közelében sincs egy ecset hajlékonyságának és puhaságának. A szemhéjamon inkább csak a bőrt cincálja, ahelyett, hogy szépen végigsimítaná rajta a festéket. Szóval csomagolás egyes. Maga a festék sem egy nagy durranás, kenődik majd morzsálódik és nem is tartós. Mondjuk ezen már nem lepődök meg, mert rajtam semmilyen zselés tus nem működött még (kezdve az agyonhájpolt MAC Blacktracktől a Maybelline tégelyes tusán keresztül az Essence/Catrice termékekig), szóval nem igazán vagyok meglepődve. (Maradok a jól bevált folyékony Lovely tusnál, abban még sosem csalódtam.) A kézfejemre bezzeg szép vonalat tudtam húzni vele, ami ráadásul leszedhetetlennek bizonyult...Egyébként a lemosása is rémálom ennek a két terméknek: a spirál szimplán csak nagyon ragaszkodó, ezért kell vele küzdeni, a tus viszont darabokra esve jön le, amit rettentően utálok.
A kép kedvéért felszenvedtem a tust, ez a maximum, amit én ki tudtam hozni belőle. Rémület... És sajnos ecsettel sem lehet nagyon javítani, mert nagyon gyorsan megköt. A spirált meg nagyjából észre sem lehet venni (tény, hogy a nem legszebben festettem ki a pilláimat, de baromira nem volt kedvem szórakozni vele, miután a tus morzsái a szemgolyómon landoltak). Szóval Benefit ide vagy oda, szerintem ez a két termék igazán pocsék lett, még véletlenül se vegyétek meg egyiket sem.


21 comments :

  1. Nekem bevált ez az Essence, igaz úgy,hogy nagyon világos lilát kentem alá, és egy rétegben ezt a lakkot, úgy szépen mutat, no meg lemosni is könnyű. A többi ilyen effekt lakk viszont elvérzett nálam. Szárazsamponból még mindig azt mondom, a Balea überelhetetlen.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Én bármilyen színre kentem túl sűrűnek bizonyult, és az alatta lévő lakk, alig látszott. :(
      Fú, a Baleával is meg szokott gyűlni a bajom mostanában, annyira durván erős az a por is, nagyon irritálja a nyáljahártyámat. Kb csak azért használom, hogy elfogyjon végre. Nekem csakis a Dove a nyerő. :)

      Delete
    2. Ó, én nem fedőlakknak használom ám ezt a színt, hanem úgy, mint bármilyen más színes lakkot. Ezért kenek alá valamit, hogy normálisan nézzen ki millió réteg nélkül is. :) A Dove szárazsamponjával lehet, hogy teszek egy próbát, a Baleának tényleg durva az illata (legalábbis engem az illat zavar egyedül), gyerek mellett meg nem mindegy, simán berongyol a fürdőbe amikor szépítkezem, ne kelljen ilyesmit szagolgatnia.

      Delete
  2. Én egy Catrice-os pirosító ecsetemmel jártam úgy, mint te a Max Factorral. Emellett, hogy folyton fekete a víz tőle, elég hamar tönkre is mentek a szálak...

    ReplyDelete
    Replies
    1. Ó, sajnálom. A Catricetől pedig nem ezt vártam. :( Mondjuk a Max Factortól sem, főleg, hogy ez az ecset tuti nem az olcsó kategóriába tartozik, mint mondjuk a Catrice.

      Delete
  3. Jaj, az a Burt's Bees izé... nekem valami más illatban van, talán levendulás? Nem is tudom, mert sosem használom... Párszor körbekentem vele a körmeimet, de a bőröm totál bekeményedett tőle és egyáltalán nem volt kellemes érzet. Amitől még kifeszülök, az a csomagolása, hogy fém-a-fémmel érintkezik és ááá most is kiráz a hideg, ahogy felidézem ezt a hangot :D
    Kár a Manhattan lakkért, mert a swatchon jól néz ki. Nekem eddig szerencsém volt a Manhattan lakkokkal, van egy, ami több mint 10 éve megvan, és még mindig jó :) Az essence-es fedőlakk nekem is megvan, hát, egynek elmegy, de ezek az essence fedők valahogy mind olyan semmilyenek, és ez ráadásul tényleg nem túl galaktikus.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Váááá, igen, a csomagolását én is utálom a BBnek! Igazán lehetne csavaros, mint a Lush hasonló fém tégelyei, bár azokat sem szeretem, de legalább nem kell küzdeni a kinyitással annyira.
      Akkor csak én vagyok ilyen szerencsétlen a Manhattan lakkokkal. De mondjuk szökőévente ha egy szín megfog, alapszíneket meg úgysem innen választok.
      Jajj, ne is mondd, mindig úgy várom az essence fedőlakkokat, mert régen olyan szuperek voltak, de élőben aztán tök csalódás mind. Mármint ki akar camouflage színű glittereket a körmére? :D

      Delete
  4. Nekem is megvolt a Benefit They're Real spirál, szerencsére csak kis méretben... Agyonfényezett szempillaspirál, Angliában még a csapból is ez folyt, muszáj volt kipróbálni ;)
    Az egyik legpocsékabb spirálom volt (már kidobtam), nagyon híg a festék és a keféje baromira merev, szinte kiszúrta a szemem. Pfff...

    ReplyDelete
    Replies
    1. Emlékszem arra a hypera, azért is voltam rá kíváncsi. Nem szívesen nyúlok érte, mert tudom, milyen rossz lesz majd nekem lemosáskor, úgyhogy lehet, hogy nálam is erre a sorsa jut. A tust már kidobtam...

      Delete
  5. A Max Factor púder ecset kapcsán nekem sincs jobb véleményem, bár nekem teljesen más oldalról. Olyan szinten hullik belőle a szőr, hogy púderezés után nem győzöm leszedni őket az arcomról...Egyébként számomra kicsit szúrós is, úgyhogy én sem ajánlom sajnos.

    (Bikira) Andi :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Én annyira ritkán használom, hogy még nem volt alkalma hullatni a szőrt. Néha kimosom, amikor a többi ecsetemet is, olyankor elborzadok, hogy ez meg mitől ereszt, és aztán sosem használom. Nem hoztad meg hozzá a kedvemet. :D

      Delete
  6. A Rollerlash-t most Zoella nagyon istenítette, azt mondta, hogy az a legjobb spirál, amit életében használt :D Batiste-ből nekem a Blush verzió volt meg, elment egynek, de nem voltam tőle elájulva, többet vártam...a Dove-ot jobban szeretem még mindig.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Fú, hát ha valakinek a véleménye pont nem érdekel, akkor az a Zoella. :DDDD Bocsi. :) Akiknek a véleményét meghallgatom, azok mind azt mondták róla, hogy elég semmilyen, na meg szerencsére én már megtaláltam álmaim spirálját (Bourjois Twist up), szóval annyira nem vonz a totál ismeretlenek próbálgatása.
      Igeeeeeen, Dove for president! Azért a barna Batiste még érdekelne, hátha az nem ilyen fehér, de azt még nem láttam kicsiben.

      Delete
  7. Nekem is van egy Manhattan lakkom, ami több, mint tíz éves, és még mindig jó! Lehet a márkától jót kifogni, pl. a homokklakkok szépek, meg van egy barackos Lotus effekt, amit kicsit henéz ugyan szépen felkenni, de szeretem.
    Zselés tusból a Maybelline és Essence nálam sem vált be, viszont a L'Oreal super Liner Gel Intenza annál inkább! Az még a nap végére is ott marad, ahova kentem, a hozzá mellékelt ecset is nagyon jó. (-:

    ReplyDelete
    Replies
    1. Akkor tényleg én vagyok peches a márkával. De igazából nálam már minden lakk elvérzik, amit egy kicsit is nehéz felkenni vagy lassan szárad. Mikor tudom, hogy van sokkal jobb, akkor nem akarok ilyenekre időt/pénzt pazarolni. :( Ha lenne olyan nagyon-nagyon szín, de az sincs.
      Jól hangzik ez a loreal tus, de már félek bármi ilyesmit is kipróbálni. Egyébként fedett a szemhéjad és esetleg zsírosodik is? Mert szerintem nekem emiatt van bajom a zselés tusokkal. Meg valahogy a folyékony tusok vékony kis ecsetével annyira könnyű bánni, nekem sokkal jobban kézre esnek, és jobban felfekszenek a szemhéjamra az ilyen ecsetek. Szóval már csak ezért is ezeket favorizálom.

      Delete
  8. Az Essence lakk nekem is csalódást okozott, pedig odavagyok a galaxis lakkokért, de ez nagyon nem az. :( El is ajándékoztam már.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Lehet, hogy nálam is erre a sorsra jut, mert tényleg nem az igazi. Inkább festek több lakkból galaxis körmöket akkor már.

      Delete
  9. Nekem az essence effect-je pirosban tökéletes volt...mondjuk az nem fedőlakknak, hanem simának...két rétegben úgy fedett, mint egy rendes lakk...A fehéres (csillámos volt az is, de most nem jut eszembe az árnyalat) viszont nálam is leszerepelt...

    Manhattan lakkokhoz még nem volt szerencsém, de unokatesóm panaszkodott a quick dry-ra, hogy lassan szárad, és másnapra lejön...nekem is van három, de még nem volt lehetőségem kipróbálni eddig...ezek után már nem túl sokat nézek ki belőlük...:/

    ReplyDelete
    Replies
    1. Lutri minden lakk! Írták többen is, hogy vannak jó Manhattan lakkjaik, szóval csak ki kell fogni.
      Ugyanez az essence is. :)

      Delete
  10. A batiste szárazsamponok szerintem a legjobbak pedig. Jól fel kell rázni és óvatosan adagolni, akkor nem lesz csatak fehér a hajam. Emellett nekem van egy trükköm: rajtahagyom kb 10 másodpercig majd törölközőben átdörzsölöm, mint hajmosás után, majd fújok pár másodpercet a hajszárítóval.Nincs fehér folt, csak frissnek és tisztának ható hajacska. :)

    http://youaremycupoftea.blog.hu/

    ReplyDelete
    Replies
    1. Persze, ismerem a trükköket, csak tényleg elszoktam már attól, hogy ennyire óvatoskodni kelljen, mert a Dove-ot aztán lehet nyakló nélkül fújni. :)

      Delete

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni is. Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!