Márciusi kedvencek


Nagyon ötlettelen voltam, mikor leültem megírni a márciusi listámat, úgy éreztem, hogy semmi újdonsággal nem tudok szolgálni. De aztán csak beugrott ez meg az, és miközben hazafelé tartottam, a fejemben már készen is volt a poszt. Nos erről beszél mindenki, amikor azt mondja, hogy a blogger egész nap blogol. :-) A hónap fénysebességgel telt el, egy kisebb hazaúttal a közepén, szóval még rövidebbnek tűnt, mint egyébként, de nem bánom, mert az áprilist már nagyon vártam. Lássuk a kedvenceket részletesen:

The Body Shop - Kamillás arctisztító olaj ♦ - Egy ideje parkolópályán volt ez a termék, teljesen jogtalanul, mert most megint beleszerettem. ITT már minden tudnivalót leírtam róla, a véleményem nem sokban változott: még mindig szuperül tisztít, puha, tiszta bőrt hagy maga után. Egy rövid kis masszázst is szoktam vele végezni lemosás közben, így még tisztábbnak és frissebbnek érzem magam a használata után. A szememet mondjuk még mindig homályosítja, de micellás vízzel kiegészítve használom, így most már ezzel sincs bajom. Azt viszont sajnálom, hogy a hidratáló képessége nem az igazi, az utóbbi idők betegeskedései alatt bőven volt alkalmam kitapasztalni, hogy a hámló orral bizony nem tud mit kezdeni.

Avene Cicalfate - A TBS lemosó ugyan nem hidratál, de nem maradtam segítség nélkül, ugyanis a Cicalfate krém mindenben helytállt, különösen a száraz foltok eltüntetésében jeleskedik. Krémmánián többen is csodakrémnek tartják, és ezzel többnyire egyet is értek, mert ha extra hidratálásra van szükségem, biztos, hogy ehhez fordulok én is. Egész arcon mondjuk nem használnám, de a problémás területeken szuper.

Clarins Instant Light Lip Balm Perfector - Csak mintákat próbáltam, de azokból jó sokszori használatra elegendőm van, szóval olyan, mintha egy teljes balzsamból használtam volna 1 centit. :) Ebben a cuki kis levélben vannak a minták, ha muszáj lenne gyógyszert szednem, csakis ilyen színeset választanék, rögtön gyorsabban gyógyulnék szerintem. Egy kis ecsetet is mellékeltek hozzá, ezzel viszem fel mindig a balzsamot. Csakis szuperlatívuszokban tudok beszélni róluk egyébként. Sok színezett ajakápolót próbáltam már, de a legtöbbnél csak a színre figyelnek a gyártók, és a hidratálásra, ápolásra kevésbé. Itt talán pont fordítva történt a dolog, mert egy nagyon is ápoló balzsamról van szó, ami szépen, finoman megszínezi az ajkakat. Nem túlzó módon, hanem épp csak egy leheletnyi színt ad, de az sokáig megmarad és egyértelműen szebbé teszi a számat. Komolyan fontolóra vettem azt is, hogy megvegyem, de 1,8g termékért kérnek 20€-t és bár tényleg szuper, nem érzem, hogy ennyit érne. Három színt próbáltam amúgy: Rose, Red és Rosewood, sajna pont a Coral vagy az Orange színeket mondanám igazán az enyémnek, de azért ezek is tetszettek magamon. Az alábbi képen láthatjátok, hogy milyenek felkenve. Igazából nincs óriási különbség a színek között, de én ezt nem is bánom, mert így a rózsaszín sem túl idegen rajtam. Csak ezeket használtam, amióta kibontottam őket, és kicsit sem untam meg őket. Amolyan igazi no-brainer termékek, szóval azért birizgálja a fantáziámat ez a balzsam, mert ha már Clarins, akkor inkább ezt választanám, mint a Lip Perfector szájfényt.

Jobb felső: Rose, Bal alsó: Red, Jobb alsó: Rosewood

Rival de Loop szemöldökceruza Natural Blond - Nem mintha hiányom lenne szemöldökre való termékből, de nagyon kíváncsivá tett Odil szemöldökös posztja, mert egész jókat írt erről a RdL termékről, úgyhogy megvettem pár hete. A színe nagyon jó, nem szürkés egyáltalán, így remekül passzol az én meleg színeimhez is, és nem kelt fura hatást a szemöldököm. Odil azt írta róla, hogy egészen puha, én viszont egy picit még mindig keménynek tartom - a régi típusú Catrice szemöldökceruza puhaságával úgy látszik semmi sem veszi fel a versenyt. Azért amiatt biztosan kedvenc, hogy nagyon olcsó, és a dolgát (néhány hézag kitöltése és színélénkítés) remekül végzi, és végre nem szürkés, mint a drogériás szemöldökcuccok 90%-a.

Max Factor Wild Shadow Pencil 05 Caramel Rage  - Amennyire a Wild kollekció szemhéjpúdereit utáltam, a ceruzát pont annyira imádom. Csak nemrég akadt a kezembe ez a termék, és elkezdtem használni, aztán azt vettem észre, hogy már minden nap nyúlok érte, annyira megszerettem. Elvileg egész szemhéjra alapként is lehet használni, de én inkább az alsó pillatőbe és néha a felső sarokba szoktam inkább feltenni. Szuper tartós, nem túlságosan csillámos, tényleg olyan egyébként, mint egy krémes szemhéjfesték, csak sokkal precízebben lehet felvinni a ceruzás kialakítás miatt. Az árnyalat pedig telitalálat: egy igazi taupe szín, bronzos és picit szürkés is, a kék szememhez remekül passzol.

Tangle Teezer mini - Mindig is utáltam a Tangel Teezeremet utazáshoz magammal vinni, mert extra figyelmet fordítok arra, hogy ne sérüljenek, görbüljenek a fogai, és nem szerettem volna ha a bőröndben nyomorgástól esik bármi baja. Úgyhogy megvettem a mini verziót, aminek van egy kis talpa, így védve vannak a sörték. Maga a fésű egyébként ugyanolyan szuper, mint a nagytesó, az arany-fekete színkombináció pedig még különlegesebbé teszi. Szóval végre végre utazáskor is jó lesz a hajam!

Thierry Mugler Alien Eau Extraordinaire  - Úgy látszik mindig van egy parfüm, amire rákattanok és amiről még nem írtam, pedig nagyon ritkán veszek újdonságokat. Ezt is kaptam egy pici, pár milis kiszerelésben. A Thierry Mugler illatok elég megosztóak szoktak lenni, az Angelért például megvesztem, a Womanity pedig kifejezetten taszított. Eleinte az Eau Extraordinairet is furcsának találtam, és nem gondoltam, hogy passzolni fog hozzám, de aztán mégis így lett. Az illatjegyei között csupa olyan dolog van, amiről eddig azt hittem, hogy nem igazán szeretem: pl ámbra, bergamot. Ez talán továbbra is így van, és inkább a fejjegyek a neroli és a narancsvirág szeretették meg velem ezt a parfümöt. Azt sajnálom csak, hogy nem túl tartós rajtam, emiatt nem hiszem, hogy megveszem teljes kiszerelésben. Azért majd egyszer magamra fújom, mert úgy talán egészen más élmény, mint így cseppenként eloszlatva a bőrömön.

6 comments :

  1. A kis mintákra azt hittem gyógyszer, csodálkoztam is, hogy milyen csodaszer lehet, ha beleraktad a kedvences posztba! :D *balga* A Tangle Teezerből nekem is a mini (a bárányos) verzió van meg, imádom, azóta csak azzal fésülködöm.

    ReplyDelete
    Replies
    1. :D Én is meglepődtem, amikor kivettem a papírcsomagolásból, szerintem eszméletlen cuki! A TT meg love, vékonyszálú hajra a legjobb. :)

      Delete
  2. Már a fotó láttán ragadtam volna a billentyűzetet, hogy én is kérek ezekből a boldogságpirulákból, aztán mondom mégiscsak elolvasom, mik is ezek pontosan :D Halál édik! :)))
    A csodakrémet pedig felírtam a listámra, a t-vonalban - az orrom kivételével - mindig kifényesedik a bőröm, az orrom viszont szinte vidáman és dalolva hámlik. Köszönet a tippért!!! :)
    Pusza: Reni

    ReplyDelete
    Replies
    1. Én még nem is láttam ilyen kis ötletes mintát, szóval már csak ezért is megérte megemlíteni. :)
      Egyébként meg le a hámló orrokkal!

      Delete
  3. Ezzel a tangle teezerrel már én is nagyon szemeztem, nekem kifejezetten ez a tartó rész tetszik benne. Az olajos arclemosókat a fárasztó napokon szeretem használni, mert finom masszírozó mozdulatokkal pikk-pakk kész a sminklemosás. :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Tök jó a tartója! A közepén egy lyukba illeszkedik és bepattan a helyére, szóval nem is esik le, ez külön öröm és meglepetés volt nekem.
      Igen, legjobb érzés, és ezt valahogy nem igazán szívja be az arcom, szóval lehet vele sokáig csúszkálni a bőrön. :)

      Delete

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni is. Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!