Flamingo

Azt hiszem, az egyik legkedvesebb Moyou paletta nekem a Tropical 6-os, ami tele van tollakkal és madarakkal és nyári hangulattal és az ilyesmit én nagyon szeretem. Na nem mintha annyira hiányozna a nyár vagy ilyesmi, de már nem bírtam addig várni ezekkel a flamingós körmökkel. Ez egyébként életem első nail decal próbálkozása és szerintem elég jól sikerült. Te jó ég, micsoda fantasztikus dolog ez, és mindenféle hókuszpókusz nélkül működik!


Ha valaki nem tudná miről beszélek, akkor a lényeg röviden: a pecsételővel felvett mintát nem nyomjuk azonnal a körömre, hanem kiszínezzük szépen egy pontozó és persze lakkok segítségével, majd egy átlátszó fedőlakkot rákenve megalkotjuk a matricát, amit a pecsételőről lehúzva rásimíthatunk a körömre. Megfogalmazni bonyolultabb volt, mint elkészíteni, nem is értem, hogy miért tartottam tőle annyira. A lehetőségek száma ezzel végtelenre növekedett, hiszen egy mintát nem csak hogy sok színben lehet nyomdázni, hanem még annál is többel lehet kiszínezni. Na szóval megpróbálkoztam én ezzel a technikával, és nagyon meglepődtem, hogy elsőre sikerült is. Oké, nem olyan gyors, mint a nyomdázás, de azért nem is kell rá egy fél nap.



Hogy a lakkokról is ejtsünk pár szót: ezeket az OPI lakkokat egyenesen imádom! Mindkettő a Coca-Cola kollekcióban jelent meg: az egyik egy vaníliafagyi színű (You're So Vain-illa), ami olyan kis furcsa és szokatlan sárgás bézs, hogy nem tudok betelni vele - nem utoljára hallotok róla, az biztos. A tökéletes flamingó rózsaszín egy másik OPI (Sorry I'm Fizzy Today), meglepő, hogy mennyire szuperül lehet vele nyomdázni és színben tökéletesen megegyezik a Catrice Apricocoval (csak ez klasszikus krém finishű). Olyan jó ránézni erre a párosra, egy kellemesen édeskés (de nem cukormázas) süti jut róluk eszembe.



Amiket használtam: Catrice Salmon & Garfunkel, OPI You're So Vain-illa, OPI Sorry I'm Fizzy Today, Moyou Tropical 6

12 comments :

  1. Szép lett a minta és tetszik a falmingo nagyon :)

    ReplyDelete
  2. megvilágosodtam most a technikát illetően, köszi Kriszta! :)
    a manikűr pedig pompás, igazi nyaralós változat, nekem picit bele is facsarodott a szívem, mert még oly messze van az igazi napsütés!

    (bár ma a piacról hazafelé a trolin épp azon mosolyogtam, h hogy repül az idő, már megint február, a tél nagyrészén túl vagyunk, egy hónap és már ereje is lesz a Napnak. mert nálunk csodás idő volt, plussz 1-2 fok és verőfényes napfürdő.)

    ReplyDelete
    Replies
    1. No, miben segítettem?
      Tényleg percek (!) alatt itt lesz a napsütéses tavasz, aztán a nyár is, úgyhogy biztosan bevetem még idén a flamingókat. :)

      Delete
  3. Replies
    1. Köszi, örülök, hogy tetszik! :)

      Delete
  4. nagyon cuki. már várom a nyarat. :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Hát, én nem annyira :D De a nyári manikűrök miatt nagyon is. :)

      Delete
  5. Csodás ez a lemez és szintén csodás a manid, imádom ezekkel a színekkel! :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nem utoljára szerepelt ez a lemez, még papagájokat is kell festenem! :)

      Delete
  6. Nagyon aranyos lett ez a mani, és külön tetszik a két OPI így együtt, remek választás volt! :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nem is gondoltam volna, hogy ez a két szín így passzolni fog egymáshoz, de egymás mellé tettem őket véletlenül és voilá!

      Delete

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni is. Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!