Berlin I. - Miért éppen Berlin?

Huhh, mit is írhatnék egy szóban erről az egy hétről, amit Berlinben töltöttem? Fogalmam sincs, úgy érzem kifejezhetetlen szavakkal az a mix, amit jelenleg érzek. A város maga nagyon izgalmas, és határozottan tetszett, nagyjából minden fontos látnivalóhoz elzarándokoltunk, mégis rengeteg felfedeznivaló maradt még.


Hogy miért éppen Berlin?


Mivel nem beszélek németül, elhihetitek, hogy nem önként választottam az úticélt. Az ok nagyon egyszerű: szerettem volna kicsit körülnézni, mielőtt odaköltözöm. Igen, kb. fél év múlva követem az akkor már férjemet a német fővárosba. Plusz ez alkalommal segítettem a költözködésben is, ugyanis a pasi már kiköltözött, és hát emiatt lett egy kicsit fájdalmas is az egész, amellett, hogy szuperül éreztük magunkat és csodás volt együtt felfedezni a várost. (Az esküvőt persze ugyanúgy megtartjuk, illetve már bőven képben volt Berlin, mikor elkezdtük szervezni, de azért elég furcsa lesz ez a pár hónap, amíg én is kiköltözöm. Minden esetre az már biztos, hogy az esküvői képek majd remekül vissza fogják adni, hogy mennyire boldogok vagyunk már csak attól, hogy hetek után egyáltalán találkozunk. :-) )
Szóval ez a helyzet, ezért úgy döntöttünk, hogy a családi karácsonyozás/búcsúzkodás után ketten kiutazunk városnézni, emlékeket gyűjteni, hogy aztán kicsit könnyebben túléljük azt az időt, amikor nem találkozunk. (Meg azért szerettem volna megbizonyodni arról is, hogy jó helyen van a pasi.) Berlinről pedig feltehetően sokat fogtok még hallani, nem kizárt, hogy akár külön blogban.
Akik pedig már jártak/éltek ott, azoktól szívesen fogadok bármiféle információt, korábban semmit sem tudtam a városról, és mivel egyikünk sem tud még németül, így a keresés is sokszor nehézkes. Előre is köszönöm! :-)

Jöjjön azért néhány kép, amiket a városban fotóztam. Kicsit hektikus volt az egész hét, mert vasárnap és két ünnepnap is esett bele, amikor szinte minden zárva van. Ezeken a napokon csak látnivalók voltak soron, de volt pl. kifejezetten vásárlós nap is. Ó, igen, merthogy Berlin tömve van boltokkal, úgyhogy vásárolni aztán bőven lehet, csak bírja az ember pénztárcája. De erről majd külön írnék, különben túl hosszú lenne ez a bejegyzés. Ez most inkább csak helyzetjelentős, hangulatcsinálós poszt. :-)

 Első állomás

Régi és új

Egy fiú és három lány

A Dóm hátulról

Alte National Galerie

Details

Híd


Brandenburgi kapu - Sajnos a legtöbb képen látszik a mögötte felállított színpad a szilveszteri bulihoz.

Reichstag

Győzelmi emlékmű

A Fal egy része, amit meghagytak mementóként. Ma már könnyű átlépni... 

Falmaradékok. A legtöbb szuvenírboltban meg lehet venni a fal egy kis darabját műgyantába zárva. Nekem ez már kicsit morbid.

Checkpoint Charlie - az amerikai szektor határátkelőhelye.

Még az útlevelünket is lepecsételik a kelet-berlini vízumhoz. Nem tudom, nekem ez is egy kicsit túlzás, főleg, hogy simán mászkálhatnak még olyanok az utcákon, akik átélték mindezt, nekik vajon ez milyen érzés lehet? 

Színes házak

Currywurst - a tipikus berlini kaja, amit minden sarkon árulnak. Gyakorlatilag ketchuppal nyakonöntött, feldarabolt virsli egy kis curryvel, krumplival vagy kenyérrel kiegészítve.

Street art

Kaiser-Wilhelm-Gedächtniskirche - Az egyik legérdekesebb építmény, amit láttam.

Hát kb ennyi fért ebbe a pár napba, igyekeztem leszűkíteni a fényképek számát, és tényleg csak a legjobbakat megmutatni. Mivel mindent csak kívülről néztünk meg, vár még ránk számos kör, amikor jobban is elmélyedünk egy-egy területen, ráadásul rengeteg érdekes múzeum is van a városban. Lesz rá még időnk az biztos és még sokszor szeretném átélni azt az érzést, amikor a Potsdamer Platzon feljöttünk a metróból és rögtön fölénktornyosult a sok modern üvegépület - lélegzetelállító volt, engem teljesen váratlanul ért a látvány.

A következő részben beszámolok az üzletekről, uhh, hát az sem lesz egy rövid poszt.

46 comments :

  1. .csodas kepeket csinaltal, Berlin az egyik kedvenc europai varosom, igazi multikulti, jol fogod magad erezni ott :)
    Ajanlok egy blogot, az egyik legismertebb nemet beautyblogger, profin nyomja, erdemes kovetni: http://www.magi-mania.de/

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszi, remélem én is, hogy így lesz. Az eddigi minden esetre tetszett.
      A blogot ismerem már, szerencsére amúgy is elég sok német blogot követek. :-)

      Delete
  2. Imádtam a képeket, és sok kitartást kívánok az előtted álló hónapokhoz! :* Nagyon izgalmasan hangzik ez a költözés dolog (a némettel én is hadilábon állok, pedig Gergő félig német származású :$). Remélem sok mindent dokumentálsz majd nekünk is. :)

    ReplyDelete
  3. Ú, szerintem ez tök jó. Bár bizonyára neked nem feltétlenül a legjobb, viszont szerintem Berlinben lakni/élni az egyik legjobb dolog a világon. Már évek óta szeretnék eljutni ide, lehet talán tavasszal sikerül is - gondlom nem probléma, ha valaki nem tud németül, az én németem is kb. addig tart, hogy ne adjanak el kolbásznak... :D

    ReplyDelete
    Replies
    1. Lehet boldogulni az angollal is, ha olyan területen vagy, de az sosem árt, ha még egy nyelvet megtanulok. :)

      Delete
  4. Jó képek! De nagyon várom a következő beszámolót is:)
    A leendő férjed mit fog kint dolgozni, ha nem beszél németül? :) És neked mik a terveid, ha nem titok?

    ReplyDelete
    Replies
    1. IT területen dolgozik, ott csak az angol kell. Én pedig beszélek pár nyelvet, valamelyik csak jó lesz, első körben pedig a turizmust célzom meg majd.

      Delete
    2. Az IT-t vmiért elfelejtettem, pedig ott tényleg elég az angol :) Biztos,hogy minden szuper lesz neked is, ügyes vagy :) Drukkolok!
      Mia

      Delete
  5. Fantasztikus képek!
    Kitart kívánok az elkövetkezőkben! :)

    ReplyDelete
  6. Gyönyörűek a képek! :) Biztos nem lesz könnyű az előttetek álló időszak, de csak nagyobb lesz az öröm és a boldogság! :) Szívesen olvasnék a Berlinben töltött időszakodról is! Kitartást! :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszönöm! Mindenképp írni fogok valamilyen formában, már csak a családnak is. :-)

      Delete
  7. Mit dolgozol itthon? Berlinben is azt fogod folytatni?

    ReplyDelete
    Replies
    1. Még nem tudom, mi lesz kint, ez egyelőre a jövő zenéje.

      Delete
  8. Berlin hihetetlenül izgalmas, imádni fogod! És a német nyelv sem olyan nehéz (vagy már csak elfogult vagyok-12 év német tagozat...) Egy kis kedvcsináló: http://whenyouliveinberlin.tumblr.com/ http://www.youtube.com/watch?v=CrYYg_atdtk és http://www.youtube.com/watch?v=ZFQ6sJp-0nc

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszi! Hát nekem eddig sosem tetszett a hangzása és amiknek eddig utánanéztem, az nem volt túl bizalomgerjesztő. :D De nincs lehetetlen!

      Delete
  9. jajj de jók a képek! :) én megszerettem Németországot, kirándulóhelyekkel el tudlak majd látni a környéken.. :) és kitartás! a német pedig nehéz nyelv, de ha itt éltek, csak úgy ragadni fog rátok:)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszi, jól fog jönni minden tipp! Egyébként én is ebben bízom, hogy helyben könnyebben megy majd, a metrószöveget meg is tanultuk pár nap alatt és elég sok szó is megy. :))

      Delete
  10. Nagyon szeretem Berlint, nagybátyám 30 éve él ott. Gyönyörű képeket készítettél, máris mennék legszívesebben...

    ReplyDelete
    Replies
    1. Én is indulnék bármikor, elhiheted :))

      Delete
  11. Ó de szeretnék eljutni ide egyszer... Jó volt látni ezeket a szépségeket, gyönyörű, hangulatos képeket készítettél. :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszi! Érdekes dolog ez, én pl sosem vágytam ide, max olyan szinten, hogy persze minden nagyobb várost érdemes megnézni, de nem szerepelt első helyen. De hát ez a szép az életben. :)

      Delete
  12. hű, gyönyörűek a képek és rengeteg izgalmas dolog áll előtted, kitartást! :)

    ReplyDelete
  13. Tavasszal készülök Berlinbe egy barátnőmmel, a képet csak méginkább meghozták a kedvem <3 Ugyan mi csak egy hosszú hétvégére szerettünk volna menni, de a képeidet elnézve kitolnám ezt az időt :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Elhiszem, ez az egy hét is kevés volt, főleg, hogy tényleg csak átszaladtunk mindenen.

      Delete
  14. Allati jok a kepek! En egy evig laktam Berlinben, es most a kepeket nezegetve csomo erzes visszajott, szoval koszonom! :) A ferjem sem beszelt nemetul amikor kikoltoztunk, es nem volt semmi gond belole szakmai teren. Viszont nemetekkel baratkozast kicsit megneheziti, mert igy inkabb hasonszoru expatek fele orientalodik az ember, akikkel angolul lehet beszelni.

    Amugy eszmeletlen varos, a teli hideget meg sotetseget valahogy tul kell elni, de a berlini nyarnal nincs fantasztikusabb. Nincs olyan hideg mint a skandinav orszagokban (es egesz hosszu a nyar) viszont az ejszakak hihetetlenul rovidek, 11-ejfelkor sotetedik es hajnal 3-4 korul vilagosodik.

    http://www.iheartberlin.de/
    Ez egy szuper blog, berliniek irjak angolul, barmit ajanlanak (buli, etterem, kiallitas) az csak jo lehet.

    (Amugy mellekesen megjegyzem, hogy mi is pont igy kezdtuk a berlini eletet, csak nekunk 3 honapig tartott a tavkapcsolat, siman ki lehet birni, foleg ha tudod hogy mesz utana, szoval hajra! :))

    ReplyDelete
    Replies
    1. Vicces, mert 90%-ban gyönyörű idő volt, inkább őszies hangulat, mint itthon is. De kíváncsi leszek rá minden évszakban, az tuti.
      Persze, szerintem is kibírható, persze még csak 3 nap telt el, szóval egyelőre nagy a szám. :D De azért elég sok mindent kell várni, szervezni még, szóval tényleg hipp-hopp el fog menni ez a kis idő. :)

      Delete
  15. Szuper képek. :) Pont ma került fel a "Mit akarok idén elérni" listámra egy hosszú hétvége Berlinben, ami valószínű az év második felében lesz esedékes, mert az első fele elég kaotikusnak ígérkezik, épp ezért már fel is ötlött bennem egy mini blogger találkozó. :D
    Ha német környezetben lesztek, tényleg ragad a német, én is észreveszem magamon, hogy az az egy-egy este, amit németekkel töltök el (sajnos ritkán) sokkal többet ér bármilyen tanfolyamnál. Épp ezért sokat várok a tavasztól, amikor ha minden igaz 'németebb' környezetbe kerülök én is, remélem megtáltosodom nyelvügyileg. :) Kitartás!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Igen, igen mindenképp hozzuk össze! :)
      Remélem, hogy így lesz, szerencsére mindkettőnknek elég jó a nyelvérzéke, eddig sem volt semmi gondunk a nyelvtanulással.

      Delete
  16. Az a kaja finomabb, mint ahogy kinéz? :D
    A képek érdekesek, nekem totál idegen az egész...
    Biztos hamar megtanulsz németül, örülnék, ha kétnyelvű lenne a blogod :)
    Nagyon irigy vagyok, :) hogy kint fogsz élni, sok szerencsét hozzá!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nem volt rossz, de elég ízetlen a virsli, szóval kellett rá a tuning. :D
      Ha kétnyelvű is lesz, a másik biztosan nem a német lesz, az angolom azért jóval erősebb.
      Köszi szépen :)

      Delete
  17. A németek kenik-vágják az angolt, rengetek angol szlenget beépítenek a saját, német mondandójukba szóval no para, érteni fogják az angolt! :) Nagyon szorítok hogy gördülékenyen menjen az átállás menyasszonyról feleségre, valamint Budapestről Berlinre!!!!!! ;)
    Ezek szerint lesz egy beépített hazautazós emberünk aki Sephora közelében lakik? :P
    Pusza: Reni

    ReplyDelete
    Replies
    1. Na hát ennek örülök, kicsit elveszettnek érzem magam mindig, ha olyan nyelv szól körülöttem, amiből egyetlen szót sem értek (ugyanez pl Ausztria is). Az átállás valószínűleg menni fog, bár a nagyobb kihívást a második jelenti. :)

      Sajnos Sephora nincsen a németeknél. :( Én is ebben a tudatban voltam, de már kivonultak, ugyanis a Douglas lenyomta őket.

      Delete
  18. Tetszett a poszt! :) Hú akkor izgalmas időszak vár majd Rád/Rátok! Berlinbe annyira sose vágytam, de azért egyszer szívesen megnézném :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Örülök! Én is így voltam vele, remélem, hogy hosszú távon csak még jobban tetszeni fog.

      Delete
  19. hűűű, ez nagyon nagy változás! veled örülök és drukkolok! ;) ne hagyj ki bennünket semmi tudhatóból! :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszönöm, tudósítok majd szorgosan. :)

      Delete
  20. Szia!
    Képzeld, úgy néz ki, hogy január végén egy napra majd Berlinbe kell mennem, persze azonnal eszembe jutottál:) Még nincs programom, de valószínűleg elég sűrű lesz, ezért kevés időm lesz ismerkedni a várossal, szerinted mi az, ami kihagyhatatlan látványosság? Nem sokat tudok Berlinről, egyelőre egy dologban vagyok biztos, hogy iszom majd egy fröccsöt az ottani Szimplában:)
    Köszi!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Tök jó! Bőröndbe bekéredzkedhetek? :-)

      Hát Berlin nem az a tipikus itt egy huszas lista, amit látni kell, mert nincs tömve kultikus dolgokkal. Ami kihagyhatatlan, az mindenképp a Brandenburgi kapu, ha csak egyvalamit, ezt látni kell. Mi az Unter den Lindenen sétáltunk végig hozzá, nagyon hangulatos az is, illetve közel van hozzá a Reichstag, ezért az is megér pár percet. Az Alexanderplatz is jó kiindulási pont lehet, de a TV torony úgyis messzebbről mutat. Talán még a múzeumnegyed és a dóm lehet érdekes, ha belefér, akkor mindenképp. És egyél currywurstöt! :-)

      Delete
  21. Persze, cserébe mehetsz helyettem meetingelni:D

    Köszi a tippeket, feljegyzem, remélem sok szabadidőt hagynak majd. Nem szeretem a ketchupot meg a virslit, de majd azért adok neki egy esélyt, a curry csodákra képes:)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Hát, annyi nincs rajta, úgyhogy felejtős. :)

      Delete

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni is. Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!