Mindjárt három!


Mivel mindenki karácsonyi játékot indít, ezért én szembemegyek az árral és szülinapi játékot indítok! :-) Nem gondoltam ezt én végig rendesen, mikor elkezdtem a blogot, így esett, hogy az indulást pont karácsonyra datálhatjuk. Most pedig már 3 éves lett (lesz) az internet e kicsiny szeglete, bár azt el kell mondjam, hogy többnek érződik. Elég sokat dolgoztam/dolgozom vele - tudom, ez nem mindig látszik, sajnos -, de persze visszanézve minden ezzel töltött perc, mit perc, ÓRA megérte. Ha másnem azért, mert egy szuper kis bloggerközösség tagja lehetek, és olyan embereket ismerhettem meg, akikkel amúgy nagy valószínűséggel csak elmegyünk egymás mellett az utcán. Meg persze van egy remek kis közönségem, akik szerencsére egyre bőbeszédűbbek, így igazán nincs okom panaszra, ez a hely nekem eddig csak pozitívummal szolgált és élvezem, hogy már ennyi olvasóval oszthatom meg a gondolataimat.

Szóval a harmadik szülinap megünneplése gyanánt összeállítottam három kis csomagot, amit három nyertes tudhat majd magáénak. Persze szeretném, ha már karácsony előtt minden nyertes a kezében tarthatná a csomagját, ezért is hozta a játékot a Mikulás. Így a játék december 6. 9:00 óra és december 13. 21:00 óra között zajlik, a sorsolás majd a hétvégén várható, a következő héten pedig postázom is a nyereményeket. Remélem, így időben fognak megérkezni.
Mindössze annyi a teendő, hogy az alábbi kis űrlapot kitöltitek, így bekerül a kalapba a nevetek. A csomagokat külön fogom sorsolni azok között, akik az egyes csomagokra pályáznak. Ezért nem is árulok zsákbamacskát, és mindegyik csomag tartalmát összeírtam, így tényleg azt válaszhatjátok, amelyik a leginkább tetszik.
Nem kötelező semmilyen feliratkozás se itt se a Facebookon, de persze mindig örülök az újabb követőknek. Az oldalsáv tetején megtaláljátok az összes követhető felületem listáját - lehet válogatni, ha van kedvetek!


1. csomag: essence Pure Skin alapozó (01 beige), AVON Extra Lasting szemhéjtus (Black), essence Peel off bázislakk, NYC Expert Last lakkok Fresh Blue és Anise Green színben, Körömdíszítő csík. Az utóbbi három termékkel EZ a manikűr könnyedén elkészíthető. :-)


2. csomag: AVON Extra Lasting alapozó (Natural Beige), essence Colour Change körömlakkok Wonderlicious Gree és Kind of magic színekben + a hozzájuk való színelőhívó, BeYu Crystal Lipgloss 15


3. csomag: AVON Extra Lasting alapozó (Medium Beige), essence PureSkin  korrektor (01 Beige), essence Glowing in the dark topper, essence Nail Art festhető gyűrűk, Golden Rose Holiday 57-es lakk

Remélem, tetszenek a csomagok, sok szerencsét kívánok minden résztvevőnek! A blognak pedig még legalább ennyi évet! :-)

UPDATE:

Pénteken véget ért a játék, ma pedig végre sorsoltam is a pályázók között. A nyerteseknek gratulálok, írtam is mindegyikőtöknek, úgyhogy nézzetek bele a postafiókotokba mindenképp! 

1. csomag: Buzgán Éva
2. csomag: Debreczeni Fanni
3. csomag: Pataki Adrienn

A többieknek is köszönöm a játékot, különösen a kedves üzeneteket, teljesen olvadoztam az olvasásuk közben, és biztosan visszanézem őket borongósabb napokon. 
A szülinap napján pedig még számíthattok meglepetésre! 

10 comments :

  1. Boldog Blog Szülinapot és még legalább ennyit! Szeretem olvasni az írásaidat és a képekért is érdemes benézni hozzád! :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszi, örülök, hogy szeretsz ide járni :-)

      Delete
  2. Boldog blogszülinapot és köszönöm a lehetőséget a játékra! :)

    ReplyDelete
  3. úúú de szuper!! : ) Köszönjüüük! Boldog blogszülit, és kellemes ünnepeket! Uff ezt már az előző rúzsos poszthoz akartam írni, de a kitöltősbe is beírtam, hogy tönkremegyek anyagilag, ha ilyen szép rúzsokat mutatsz! Mert jópárat megvettem már amit ajánlottál, de csalsz, mert a te szádon úgyérzem minden jól mutat! :D

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszönöm! :-) Örülök, ha ajánlottam jót, a tárcádtól pedig kérj elnézést a nevemben!

      Delete
  4. Előre is Boldog Blogszülit! :) És köszönöm a lehetőséget a játékra! :)

    ReplyDelete
  5. Boldog blogszülinapot és köszönöm a lehetőséget! :]

    ReplyDelete

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni is. Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!