Aurora


Ezennel ünnepélyesen megfogadom, hogy az idén az utolsó homoklakkot hozom a blogra. Na jó, csak vicceltem, semmit sem ígérhetek! Egyszerűen képtelenség betelni velük, annyira jók! Ezúttal a Rimmel Space Dust lakkjai közül írnék az egyetlenről, ami lázba hozott. Ez az Aurora.


Az üvegben egy rózsaszínes-barackos nude színt láthatunk, de felkenve már inkább csak a visszafogott nude alaptónus érvényesül, a rószaszín szerencsére semennyire.
A szokásos két réteg szépen fed, gyorsan szárad és tartós. Azt hiszem, ezek már alapkövetelménynek számítanak minden homoklakknál, úgyhogy meg sem lepődöm.


Csak a hecc kedvéért összehasonlítottam két másik lakkal is, mintegy igazolva magamat, hogy nem, ilyen színem még nem volt. A két leghasonlóbbnak az Anny Rock your nails és a Golden Rose Holiday 51-es lakkja tűnt, de ahogy képeken is látszik, merőben másak.


Az Anny kapásból sötétebb, de ráadásul szürkés-lilás, köze nincs az Aurorához. A Golden Rose-tól már inkább tartottam, de az meg szerencsére sokkal sokkal hidegebb szín, és egy igazi ezüst, úgyhogy nem értem, hogy miért gondoltam őket hasonlónak.


A Space Dust többi színe annyira nem fogott meg, és egyébként sem láttam boltban őket, csak netes swatchokon, de iszonyatosan örülök, hogy nem vacilláltam az Aurorán, bombavételnek tartom. Az Essence nude homoklakkjára fájt a fogam egy ideig, de valamiért csak nem akaródzott megvenni - jól tettem, mert ez a lakk milliószor jobban tetszik.
Nagyon remélem hogy most már teljes a homoklakk készletem, és nem fedezem fel, hogy még nincs ez vagy az a színem. Bár, egy jó pirosam még mindig nincs, hmmm...

29 comments :

  1. pedig a többi lakk nagyon szép.-mondjuk relativ kinek mi tetszik:)
    én most tesztelem a fenmarad másik 3 lakkot.
    a total eclipse valami mesés,a pink is csodás a szürke ma kerül sorra.
    így megvan minndegyik ebből a kollekcióból.:)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Szépnek szép, de nekem nem jönnek be annyira, illetve van már hasonlóm :-)

      Delete
  2. Nekem is ez tetszik legjobban a kollekcióból, meg fogom venni :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Szupi, azt hiszem most akciós is :)

      Delete
  3. Tök jól néz ki így mind a három lakk felkenve a körmeiden!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Igen, nekem is nagyon tetszett úgy, gondoltam, hogy megcsinálom a másik kezemen is, de nem volt rá elég időm már :)

      Delete
  4. Annyira szép ez a lakk swatch-okon, illetve mind az öt árnyalat ebből a kiadásból! Nekem a fekete tetszik a legjobban, persze azt itthon nem lehet kapni. Asos-ról rendelhető, ha valakit érdekel! :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszi, a fekete talán az egyetlen, ami még tetszene, főleg a kékes csillámokkal, csak félek, hogy élőben annyira nem látványosak, a fekete lakkokat meg annyira nem szeretem.

      Delete
  5. Nekem is ez az egy ami nagyon de nagyon megtetszett , és véletlen de én is ma írtam róla a posztomat: http://fashion-beauty-nails.blogspot.hu/2013/11/rimmel-london-space-dust-aurora.html

    nagyon szép a körmeiden, jól áll :)

    ReplyDelete
  6. én csak a lilát láttam mindenhol (két helyen, nagyon nem futkostam utána azért :-) ), de az nem tetszett egyáltalán, ezt szerettem volna igazán.
    ha az utamba akad, az enyém lesz, ha nem, akkor így jártam :-)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Igen, én is csak a lilába futottam bele, így amikor végre megláttam ezt, rögtön el is hoztam az utolsót, ki tudja mikor lesz lehetőség megint. Bár azóta láttam, hogy töltik, szóval van azért esély rá :)

      Delete
  7. Tényleg nagyon szép ez a púderrózsaszín kis csoda :-)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Igen, de én annnnyira nem látom benne a rózsaszínt :D De talán tényleg a púder a megfelelő szó rá. :)

      Delete
  8. Ma meg szerettem volna venni, de egy darab se volt belőle az Árkádban. :(
    Csak a lilákból. :'(

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nézted az Instersparnal lévő kis szépségboltban? Múltkor ott is láttam néhányat, igaz csak kintről, úgyhogy nem 100%.

      Delete
  9. Replies
    1. A képek csak a felét adják vissza kb :)

      Delete
  10. Replies
    1. Sokszor nehéz a választás, ennyi szép lakk közül. :-)

      Delete
  11. Ma elhoztam az utolsó Aurorát a lilák mellől, szinte egészségtelen, hogy milyen örömöt okozott az, hogy végre nekem is van egy ilyen kis szépségem. :D

    ReplyDelete
    Replies
    1. Tök jó, én most már mindenhol láttam 1-1 darabot belőle, de örülök, hogy megszerezted és örülsz neki. :-)

      Delete
  12. Nekem is a feketére fáj a fogam, olyan rossz, hogy nálunk nincs. Lehet, hogy nekiesek majd az Asos-nak, egyelőre próbálom kibírni nélküle :) nagyon jól áll neked ez a lakk, valahogy illik a kezedhez.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszi, nekem is nagyon tetszik :-)

      Delete
  13. Nekem is megvan és imádom! :) De gyönyörű az a GR lakk!

    ReplyDelete
  14. Az utolsó képen annyira gyönyörűek egymás mellett. *_*

    ReplyDelete
    Replies
    1. Eskü meg fogom csinálni azt még egyszer, mert baromi jól néztek ki együtt. :-)

      Delete

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni is. Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!