Októberi kedvencek

Jöjjön a szokásos hű meg há, hogy milyen gyorsan elrepült a hónap? Talán most kihagyom, meg amúgy sem éreztem most olyan nagyon száguldónak az októbert, igazából kiélveztem az indiánnyár szépségeit. Azért az nagyon jól esett, hogy tegnap esett az eső is, már komolyan hiányzott. Sorry, de imádom az esős-borús napokat, blogoláshoz, képszerkesztéshez a legeslegjobb! Jönnek a kedvencek:


Artdeco pirosítók - Az első Artdeco pirosítómat a Müller Outletben szerváltam (08) , a másik (Vitamin Bomb) pedig a Primőrös csomagomban lapult. Be is tettem őket a szuper Dita von Teese beauty boxomba, remekül mutatnak így egymás mellett. A narancs-barack színűt imádom, de hát melyik hasonló színű pirosítómért nem rajongok én? Egyszerűen annnnnnyira üde arcot varázsol, hogy én magam is ledöbbentem, mikor megpillantottam magamat a tükörben (a CC-vel kombinálva volt épp, csak lestem, hogy milyen szépnek tűnik a bőröm távolabbról). A másik már kicsit erősebb, korallos szín, szerintem télen nagyon jól fog kinézni egy piros rúzzsal. A minőségük is jó, egy icipicit talán porolnak, de közel sem annyira, mint mondjuk a MAC pirosítók. Úgyhogy őket váltogatom mostanság, és imádom a kis mágneses dobozokat.

Catrice Eyebrow Stylist - Blond but Brow'd - Rohamosan fogy a kedvenc szemöldökceruzám, ami szintén Catrice és az egyik korábbi szortimentfrissítés során tűnt el a polcokról. Azóta három ceruzár nyúzok felváltva, de most már alig van belőlük. Így gondoltam, hogy megnézhetném az új verziót, hátha ott is megtalálom a nekem megfelelő színt. Két esélyes is volt, az egyik a szőkéknek való verzió (legalábbis a Blond but Brow'd névből erre tippelek), a másik pedig a Date with Ash-ton, ami egy hamvas barna. Végülis az előbbi lett a nyerő, és talán egy hangyányival még jobban is passzol hozzám, mint a régi verzió. Nagyon örülök, hogy megvan az utód, annak meg végképp, hogy Catrice, egyszerűen imádom ezt a márkát.

NYX Tea Rose rúzs - Csoda, de tényleg egy rózsaszínes rúzst használtam a legtöbbet... Mostanában valahogy mindig ezért nyúlok, mert mindenhez megy, még a narancsos, barackos pirosítókhoz is, és kellemes, nem túl harsány színe van. Igazi my lips but better. Az állaga is nagyon tetszik, egyébként ez az első NYX rúzsom, de biztosan nem az utolsó.

Max Factor CC krém 40 Fair - Berántott a CC őrület, nagyon kíváncsi voltam rá. Azért az elég árulkodó, ha a kedvenceim között szerepel, de perpill tényleg ezért nyúlok legszívesebben reggelente - szerencsére a bőröm is olyan állapotban van, hogy elég a fedése. Jön majd róla egy részletes teszt, persze csa ha nem unjátok már.


H&M Vanilla Ginger balzsam - Nem is feltétlenül a balzsam miatt kedvenc (az tök átlagos, nincs túl jó hidratáló képessége), hanem a doboza miatt! Annyira cuki, szecessziós kicsit, és praktikus a mérete is, alig várom, hogy kifogyjon belőle az anyag és valami szuper dolgot hurcolászhassak benne. Jó, egyelőre nem fenyeget ez a veszély, mert eddig kb egy ujjbegynyi mélyesdést sikerült még csak alkotni, de rajta vagyok az ügyön!

Sigma E25 - Nagyon sokat használtam mostanában ezt az ecsetet, és bár a Sigma ecseteim nagy részét eladogattam, ettől nem akarok szabadulni, mert nagyon jó. Tökéletesen el lehet vele dolgozni mindent, akár por, akár krém állagú szemhéjpúdereket. Ráadásul egyszer valaki írta a blogján, hogy jobbnak tartja ezt az ecsetet a legendás MAC 217-nél, ez a gondolat pedig beférkőzött az agyamba, és mindig eszembe jut, amikor használom. Hogy tényleg így van, nem tudom, minden estre, én elégedett vagyok vele, és nem vágyom a híresebb tesójára.

Catrice Mauves Like Jagger - Egyszerűen nem tudtam ellenállni ennek a színnek, és mióta megszereztem, rengeteget használom. Igaz hétköznapra kicsit erősnek tűnhet ez a fémes lilás taupe, de máris itt a rejtett szemhéj előnye: rajtam sosem tűnik soknak. A Liquid Metal szemhéjpúdereket pedig mindenkinek jó szívvel ajánlom, szuper a minőségük! Remélem lesznek majd új színek is, nem mintha a mostani kínálatból ne tudnék még válogatni. :-)

Hold medál - Imádom ezt a medált amióta csak megvan, annyira különleges és elegáns, hogy mindig mindenki megbámulja (vagy a dekoltázsomat nézik???). Réczey Melinda ötvösművészt illeti a dícséret, azt hiszem, életem legjobb ékszervétele volt ez. Egyébként nem tudom mi van velem, mostanában vonz bármi, ami galaxisos, űrös, holdas, megnéztem a Gravitációt, a körmömön is viselem, hát mi ez a mánia kérem szépen?


H&M táska - Nagyon vágytam egy új, barna táskára, és elhatároztam, hogy addig megyek, amíg meg nem lesz az igazi. Nekem baromi jó befektetés egy ilyen szín, mert a korábbi darabomat is szakadásig hordtam. A Glamour napokon jött el a pillanat, amikor megláttam ezt a táskát, máris tudtam, hogy mit kerestem. Azóta is mindenki dícséri, tényleg annyira szép kis táska, az egyik legjobb vételemnek tartom - ballonkabáthoz pedig egyszerűen mesés. Érdekes, hogy korábban sosem láttam ezt a darabot, erre tegnap nem tele volt vele az Árkád H&M? Szóval aki lecsapna rá, még találkozhat vele.

Nailland - Vitathatatlan, hogy a Primőrös rendezvény mellett ez volt a hónap (ha nem az év) durranása. Legszívesebben az összes létező lakkot elhoznám, de úgy látom ezzel mindenki így van, mert rengeteg szín máris készlethiányos lett. Hamarosan nyit a webshop, és érkezik a pótlás mindenből, úgyhogy aki eddig valamiről lemaradt, az is hamarosan kielégítheti körömfestő vágyait, álmait.

26 comments :

  1. Nekem a CC krém eléggé zsírosítja a bőröm. Úgy fénylek tőle mint egy dizskógömb. Neked nincs vele ilyen gondod?

    ReplyDelete
    Replies
    1. Tényleg? Persze rajtam is kifényesedik, de korántsem annyira, mint korábban az Xperience alapozó - amire egyébként kísértetiesen emlékeztet a CC. Annyira nem extrém rajtam, lepúderezem és pár óráig megint jó. Nem tudom mi lehet a baj nálatok, lehet, hogy szárazabb a bőröm (kétlem..)?

      Delete
    2. Nekem is egyből az Xperience jutott róla az eszembe :D

      Delete
    3. Jaja, tök durva, hogy még az illata is ugyanaz. Tuti összenézem az összetevőlistát! :-)

      Delete
  2. Az az ajakbalzsam tényleg cuki. :)

    Nálam is van kedvences bejegyzés, ha gondolod nézd meg. :)

    http://moonangelstories.blogspot.hu/2013/11/oktoberi-kedvencek_3.html

    ReplyDelete
    Replies
    1. Sajna még tavaly vettem, de idén karácsonykor is biztos lesznek cukiságok :-)
      Köszi, megnézem!

      Delete
  3. Ugh, mintha csak tegnap olvastam volna itt az augusztusi kedvenceket :SSS Két blinkblink alatt elrepült az egggész év, nemrég még vlogmas videókat néztem, most nemsoká megint fogok :D
    mmm, kár hogy ilyenkor nem húzol egy-egy csíkot a cuccokból, szívesen venném, vagy ha már volt it tesztje és beraknád a képet : )

    ReplyDelete
    Replies
    1. Igen, a hónap nekem most elég lassú volt, de az év....hát az egy más tészta. Nem baj, mert amúgy utálom a páratlan éveket, és hát sok-sok okom van várni az újat :-)
      Tökre igazad van a csík dologban, szoktam linkelni vagy új képet csinálni, most idő hiányában ez most kimaradt :/ De figyelek, hogy legyen legközelebb! :-)

      Delete
  4. hű ez nagyon tetszett :)
    mert nekem való dolgokat mutattál be :)

    ReplyDelete
  5. Gyönyörű ez a medál! ^^

    ReplyDelete
    Replies
    1. Igen, imádom, már régóta kívánságlistás volt. Plusz annyira jó, hogy amikor megkerestem Melindát, pont volt egy félkész darab, így még nagyon várnom sem kellett rá. :)

      Delete
    2. Azt hiszem, h én is felvettem a kívánság listámra, szeretnék egy ilyet... :)

      Delete
  6. Az ajakbalzsam dobozkája tényleg tüneményes, én is megvettem volna már csak ezért is! :) Már félek a H&M kozmetikum részleg felé menni, mert tuti, hogy valaminek annyira bejön a csomagolása, hogy képtelen vagyok otthagyni! :))

    ReplyDelete
    Replies
    1. Hát igen, bánom is, hogy a fekete verziót nem vettem meg...:)

      Delete
  7. Milyen MAC pirosítód van ami nagyon porol?
    Nekem több is van és csak a Pro Longwear-es meg a Mineralize típusúak porolnak kicsit, de én elfogult vagyok velük. :$ :)
    Egyébként azt vettem észre hogy minél jobban "porol" annál finomabb szemcséjűre van őrölve és annál könnyebb egyenletesen eloszlatni a bőrön. Szóval engem nem zavar ha porol, csak szépen tapadjon. :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. A sima Powder Blushból a Fleur Power van meg nekem, és sokszor annyira durva, hogy éppcsak beleérek, máris rengeteget vett fel az ecset és tiszta por a doboz is. Egy mineralize pirosítóm is van, az nem csinál ilyet.
      De ebben a finomabb dologban lehet valami, mert amúgy meg nagyon szép feltéve mindkettő :)

      Delete
  8. A MAuves like Jagger-t én is nagyon szeretem, vess egy pillantást az Under Treasure színre is, nálam abszolút kedvenc! ♥

    ReplyDelete
    Replies
    1. Jajj, az is nagyon szép, egyszerűen mind kell! :-)

      Delete
  9. De jó, vannak egyezéseink :)! A CC krémet a Primőr óta használom, és egyre inkább szeretem, csak az illata zavar... A Sigma E25 a legeslegkedvencebb satírozóecsetem, három is van belőle, imádom, tökéletesen teszi a dolgát. A NYX Tea Rose nekem is szerepelt az októberi kedvenceim között, minden szempontból tökéletes az a rúzs.
    Az ARTDECO pirosítót még nem próbáltam, de nagyon kíváncsi vagyok rá :)!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nekem bejön a CC illata, ugyanaz, mint az Xperience alapozóé, és azt is imádtam. De valóban az is sokaknál vérzett el az erős illat miatt, szóval megértem, hogy fura.
      Igen, mosolyogtam is a videódon, hogy pont a Tea Rose a kedvenced, mert már akkor tudtam, hogy nálam is benne lesz a listában :-)

      Delete
  10. Nemár, hogy imádod az esőt :) Én kimondottam utálom, inkább lenne -10 fok száraz hideg. A hajam is megőrül tőle, bongyor lesz.
    A CC-ről sikerült lebeszélni, ami zsírosít, az nálam felejtős.
    A táskákkal ugyanígy vagyok, szakadásig hordom őket, sőt mivel többnyire bőrt veszek, még javítani is lehet. Meg hát nem is olcsó mulatság, cipőárban van egy normális táska.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Hát pedig de. A száraz hideget is szeretem, és igen, az én hajam is megőrül a párában, szó se róla. De annyira hangulatos, ilyenkor mindig Travist hallgatok, és megnyugszom, még a hajam sem izgat :-)

      Delete
  11. Az én bőröm valamiért nem szereti a CC-t, teljesen meghülyült tőle. :/ De sebaj, amíg van Facefinity, addig nem pánikolok. :D

    ReplyDelete
    Replies
    1. Érdekes, hogy így vélekedtek a CC-ről, most már rettegve várom, hogy vajon az enyém mikor dobja be a törülközőt... :/

      Hát igen, a Facefinityt semmire sem cserélném el, de most pont elég a CC, a FF-vel meg spórolok. Bár majd csekkolom, hogy külföldön kapható-e a legvilágosabb árnyalat, mert nekem a Warm almond egy picit sötét.

      Delete

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni is. Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!