Helia-D BB krém vs. Missha Perfect Cover BB krém

E-mailben jött egy kérdés, ami azt firtatta, hogy mennyire hasonlít a Missha Perfect Covert a Helia-D BB krémjéhez. Így aztán egy gyors kép erejéig össze is vetettem a kettőt:


Azon kívül, hogy a MPC-t imádom, míg a Helia-D-t nem, számos egyéb különbség is van köztük. Az első, és legszembetűnőbb, az az alaptónus, ugyanis míg a Missháról köztudott, hogy mennyire rózsaszínes, addig a Helia-D kifejezetten sárgás tónusú - az én bőrömön legalábbis elég jól kijön ez a különbség.


Egy kicsit jobban eldolgozva már talán nincs is akkora különbség közöttük, sőt néha jól is jött, hogy ennyire sárgás a Helia-D, mert jobban kiegyenlíti az arcom rózsásabb részeit. Persze a Misshától sem lesz rózsaszínű az arcom, szóval ilyen téren sem panaszkodom rá.
Ami nekem a lényegi különbség, és amiért a Misshát jobban is kedvelem, az az eldolgozhatóság. Erről már számtalanszor írtam a Helia-D kapcsán, hogy mennyire nehézkes szépen felvinni, mert egy pillanat alatt összeáll, és morzsálódik, és minden szörnyűség. Nos, a Perfect Covernél semmi ilyesmi nincs. Én legjobban kézzel szeretem felvinni, és alaposan a bőrbe dolgozni. Ugyanis szerintem a BB krémeket pontosan úgy kell kezelni, mint egy szimpla hidratálót, amit ugye szintén nem csak a bőrfelületen hagyunk, hanem alaposan eldolgozzuk, belesimogatjuk a bőrbe. A BB krémnek annyi előnye van, hogy egy szép fedést is kialakíthatunk így vele, de ne az alapozókhoz hasonlítsuk, mert teljesen más.
Apropó most (számomra) új BB krémeket próbálgatok, eddig vannak köztük nagyon is ígéretesek, ha szeretnétek akkor írok a tapasztalataimról, bár csak minták alapján okosodtam egyelőre.

Addig is, mi a véleményetek? Missha vagy Helia-D?

Catrice Camouflage korrektor


A korrektorok iránti töretlen rajongásom egy újabb példája, hogy beszereztem a Catrice Camouflage Cream névre hallgató korrektorát. Anno szerepelt a kívánságlistámon is, és a sorozatos pozitív vélemények meggyőztek arról, hogy ezt bizony a saját szememmel is látnom kell - avagy a saját bőrömön is ki kell próbálnom. Legyőzve az állandó készlethiány akadályait, végre az enyém lett, és hát mondanom sem kell, nagyon megszerettem: ez a kis tégely ugyanis egy tömény csoda.


A csomagolás egyébként erősen a Benefit Boi-ing korrektorára emlékeztet, amit ugyan nem próbáltam, de azt hiszem ezek után nem is nagyon vagyok rá kíváncsi. Nekem ez a lecsavarós tető annyira nem is szimpi, jobban szeretem a kipattintósat, de hát annyi baj legyen, a lényeg úgyis belül van. A három választható szín közül a legvilágosabb Ivory árnyalatot vettem meg, de kapható egy Light Beige és egy Rosy Beige nevű is. Mondjuk így hirtelen visszagondolva, mintha csak kétszintes lenne a kis polc, amin van, nem három, úgyhogy lehet, hogy itthon csak két szín közül lehet választani?


Annak ellenére, hogy a Catrice honlapján ez a szín tűnik a leginkább rózsásnak, szerintem kifejezetten sárgás a tónusa. A bőrömön legalábbis teljesen olyannak hat, de így legalább elég szépen kiegyenlítődik a sárga-rózsaszín keveredés az arcomon. A kezemre egy ajakfilccel húztam vonalat, és szerintem elég jól látszik, hogy milyen brutálisan durva a fedése. Persze itt nincs eldolgozva meg semmi, ahogy az ujjammal belenyúltam a tégelybe, pontosan azzal az intenzitással nyomtam a vonalra is. De így elsőre nagyon meggyőző!


Aztán itt már jobban eldolgoztam, illetve még egy réteget tettem rá, és annak ellenére, hogy a fedése valamelyest csökkent a finomítástól, még így is nagyon erős.


Ez pedig egy harmadik réteg felépítése után: teljes fedés. Jó jó, ennyit persze senki nem tesz fel a szeme alá mondjuk, na de remélhetőleg nem is ilyen fukszia foltokat szeretnénk elkendőzni. Szóval az eszméletlen fedés engem teljesen meggyőzött, helytálló a camouflage elnevezés is - nekem nagyon kipihentnek tűnik tőle az arcom, minden sötét karikát eltüntet. Az egyetlen aprócska negatívum: mivel nagyon tartós, így egy picit száraz/szárító hatású. Emiatt az eldolgozásra kiemelkedően figyelni kell, mert hajlamos a pici ráncokba is beleülni. Azt is észrevettem, hogy a szemkörnyékem igenis igényli a hidratálást, márpedig ez velem nem nagyon szokott előfordulni. De sebaj, ennyit igazán megér ez a korrektor, hogy egy kicsit jobban figyeljek erre, és ha mondjuk a használata előtt felviszek valami könnyű krémet, akkor máris tökéletesen működik.

Az ára 950 Ft, ami lehet, hogy elsőre drágának tűnik, főleg ha összevetem a Catrice korrektor palettájával, ami szintén ekörül mozog, de szerintem a Camouflage Cream százszor jobban megéri, és állítom simán veri a high-end korrektorokat is.

Kéz-, láb- és körömápolási rutin


Szerencsére a körmeimmel egyre kevesebb a probléma, erősek és gyorsan nőnek, néha döbbenten nézek vissza régi lakkos képeket, ahol még picik és gyengék. Azt tapasztaltam, hogy az egészséges körmökön minden lakk tovább tart, úgyhogy ezért is fordítok egyre több gondot a kezeim ápolására. Ugyan nem írok lakkblogot, azért az oldalon elég gyakran feltűnnek ezzel kapcsolatos bejegyzések, és mivel a kamera minden apróságot felnagyít, így fontos, hogy ápolt legyen a körmöm, mert az objektív nem kegyelmez.



Onlány

Hamarosan, július elsején megszűnik a Google Reader. Ez a hír hurrikánként söpört végig a blogvilágban, hiszen akik blogolnak, azok többnyire blogokat is olvasnak, mégpedig nem is keveset és ez volt eddig a legkézenfekvőbb felület, ahol egy csokorba gyűjthettük az olvasnivalót. Viszont bőven van élet a Reader után is, így arra gondoltam, hogy egyrészt írok egy kicsit az én kedvenc olvasómról, másrészt ha már ilyen tech bejegyzést írok, akkor összegyűjtöm a blog egyéb platformjait, hátha valaki ellenállhatatlan vágyat érez, hogy Instagramon kövessen, de eddig nem tudta hol tehetné meg (megsúgom itt oldalt a kis ikonok vezetnek ->)


Feedly - Méltó utódja a Readernek, sőt pár hónap intenzív használat után még jobbnak is mondanám. A fejlesztői a hírt követően ezerrel dolgozni kezdtek azon, hogy a Readerből jövőknek is kényelmessé tegyék a Feedly használatát. Így most már több nézet közül is választhatunk, van egészen magazinszerű, képes, de kreáltak egy Readerhez hasonló címsoros ömlesztést is. Egyetlen kattintással átimportálható a teljes Reader tartalom, nem csak a követett weboldalak, hanem a csillagozott bejegyzések, és az alkategóriák is. Sőt minden kategóriának, és a teljes friss listának más-más kinézetet adhatunk, így nekem pl a teljes listám címsoros, de a Beauty kategória már képes, így rögtön kiszúrom az engem különösen érdeklő bejegyzéseket. Az is jó, hogy az olyan oldalaknál, ahol nem engedélyezett a képek RSS megjelenítése egy kis teaser-képet azért kapunk, így könnyen eldönthető, hogy kattintunk a teljes bejegyzésre vagy nem.
Amit még imádok benne, hogy minden weboldal alján van egy kis ikon (ez a Feedly Mini), amivel egyszerűen hozzáadhatjuk adott lapot az olvasóhoz - automatikusan megkeresi az RSS-t. Sőt, akár az éppen olvasott posztot is megjelölhetjük kedvencnek, nem is kell hozzá átmenni a Feedlyre, de akár meg is oszhatjuk rögtön a Twitteren vagy Facebookon. Szóval összegezve a Feedly az egyik leghasznosabb oldal, amit jelenleg használok, és ha jobban elmélyednék benne, akkor még biztosan ezerféle hasznos kis funkciót is találnék benne. Nagyon ajánlom.

Jöjjön az összegzés arról, hogy hol találtok meg:


Facebook - Ide mindig kiteszem az aktuális új bejegyzéseket, illetve néha rövidebb híreket, infókat is megosztok. Plusz szoktatok üzenetet is írni, aminek mindig nagyon örülök, és próbálok gyorsan válaszolni is!


Instagram - Igyekszem a mit ettem/milyen körömlakk van rajtam fotók köréből kitörni, de úgy nehéz, hogy nem nagyon akarok túlságosan személyes irányba elmenni. Azért nagyon szeretem, főleg a szerkesztés részét, amíg megtalálom a fotókhoz legjobban passzoló effektet, illetve néhány egyéb alkalmazás segítségével bármit agyon tudok díszíteni. Akinek nincs okostelefonja, az a Statigramon is megnézheti a képeimet. Vagy nem tudom, inkább szeretnétek összefoglalós bejegyzéseket?


Ask.fm és Formspring - Mindkettő kérdezős felület, amit nyugodtan használhattok, névtelenül is. Bár egy ideig az a hír járta, hogy a Formspring megszűnik, mégsem így lett, de a nagy pánikban mindenki emigrált az askra, úgyhogy akkor most már van két hely is.


Bloglovin' - A GR megszűnésével a Bloglovin' lépett elő az elsődleges blogkövetési móddá, és már rengetegen elkezdtetek feliratkozni itt is. Mindig kapok emailt az új követőkről, és olyan jó érzés, köszönöm! :-) Bár nekem annyira nem tetszik a felület, de tény, hogy hasznos, ráadásul új blogokat is könnyedén felfedezhetünk.


Pinterest - Amolyan moodboardként funkcionál, sajnos hamar bele lehet süllyedni, úgyhogy csak alkalmanként nézek rá. Persze pinelni bármikor, bárhonnan lehet, és alkalmazom is gyakran, ha látok egy jó ruhát, vagy egy szép sminket. Amikor rámjön a hajas-ötperc, akkor pedig teledobálom a Beauty táblámat mindenféle vörös hajú csajszikkal, akiknek a hajkoronáját szívesen elfogadnám. Van itt még egy kis lakásinspiráció is, DIY, esküvős vágyálmok és külön táblán gyűjtöm a szépségápolási csináld-magadokat.


Twitter - Napi dolgok, mit láttam, mi bosszantott, csak a szokásos. Imádom, hogy a kedvenc bloggereimmel tudok csevegni, igazi twitter függő vagyok. Ugyan zárt a profilom, de mindenkit visszaigazolok.


Tumblr - A Pinteresthez hasonlóan inspirációs blognak használom, de azért egy kicsit mégis más, inkább személyes jellegű érzéseimet (is) mesélem el képekben. Vagy valami ilyesmi, a tumblr a legképlékenyebb felületem.

Update: Mellesleg ez volt a 400. bejegyzésem. Te jó ég, már ennyit írtam volna? Ez ünneplést kíván! ;-)

Electric Blues

Nem véletlen a többesszám. Ugyanis ez a manikűr egészen véletlenül két ugyanolyan nevű lakkból készült: bemutatom Electric Blue-t és Electric Blue-t. Egyikük Essence (a sötétebb), másikuk Astor (a sokat emlegetett). Ezt a jópofa átmenetet pedig borzasztó egyszerűen egy fogvájó segítségével hoztam létre. A két szín hasonlósága miatt így nem annyira füstösnek néz ki, hanem olyan igazi ombrénak. Nekem nagyon tetszik, teljesen vízpartra való festés lett!


Veet Cipőmánia & rekavago - beszámoló


Múlt héten egy nagyon izgalmasnak ígérkező rendezvényre voltam hivatalos, ami a Veet Cipőmánia névre hallgatott. A Veet idei mottója ugyanis a "szép lábhoz szép cipő dukál" így aztán a Veet összefogott Vágó Réka cipőtervezővel és kollaborációjuk gyümölcse lett a Cipőmánia. A helyszín a Le Meridien White Lounge bár volt, egy kellemes, hófehér kis helyiség, ahova rengetegen zsúfolódtunk be, bloggerek, újságírók vegyesen. A kinti pára és a bent elfogyasztott Kir Royal megtette a hatását, és rövid időn belül szakadt rólam a víz, így aztán nagyon örültem, hogy az effektíve sajtótájékoztató részen gyorsan túl is estünk. A szervező Well PR és a Veet képviselője mellett persze maga Vágó Réka is jelen volt, hiszen egy szuper programmal kedveskedtek nekünk, illetve Réka beszélt a Veet Facebook oldalán elérhető cipőtervezőről is, ahol bárki elkészítheti a saját álomcipőjét, és amelyik leginkább elnyeri Réka tetszését, azt el is fogja készíteni.



A program is természetesen a cipellőkhöz kapcsolódott, ugyanis minden résztvevő kapott egy szandált, amit aztán kedvére kidekorálhatott. Sokféle díszítőelem volt az asztalokon, meg jó nagy zsúfoltság is, úgyhogy én végül csak felragasztottam két nagy türkiz gyöngyöt és próbáltam valami masnifélét varrni limezöld bőrből.  Mindenesetre a képzeletemben jobban nézett ki a szandi, mint ott, így az is lehet, hogy lebontom, és valami mást találok ki rá - pl nagyon tetszettek a szegecsek, csak mire én kapcsoltam, már szétkapkodták őket a lányok - hiába, még mindig nagyon menő. Az ötletet viszont zseniálisnak tartom, nagyon élvezetes és kreatív délután volt.


A program végén mindenki kapott goodie baget, az enyémben egy gyantázó készülék volt, amit már ki is próbáltam, szerintem fogok róla írni, mert ilyesmi még nem volt nálam, és nem csak a blogon nem. Szóval egy igazi gyantaszűz véleményére számíthattok. :-)


Nagyon jól éreztem magam, a bloggerlányokkal is öröm volt találkozni, mint mindig. Még egyszer köszönöm a Veetnek és Well PR-nak a meghívást és a remek fotókat is!

Safe Play

Ezt a sminket hívom úgy, hogy safe play, mert bárhol megállja a helyét, finom sminkként hat, de igenis sminknek néz kis, ráadásul csupa kedvencemet sorakoztattam fel. Ugyan kicsit extráztam a műszempillával, de milyen állati jól néz már ki becsukott szemmel! Nyitott szemmel annyira nem nagy szám - ha jól emlékszem, nem is ezt a pillát akartam megvenni anno, hanem egy sűrűbb változatot, de a cég szerencsétlenkedett, így ezt kaptam. Szerintem túl hosszú, ennek ellenére sem ível felfelé eléggé, hiába nyomkodtam rajta a szempillagöndörítőt.
A BBről fogok írni szerintem, mert a mintácskáimat halálra tesztelgethetem, de így két használat után még nem mertem nagyobb következtetéseket levonni, max a képeket nézve annyit, hogy egy icipicit sötét nekem.



Arc/Face: Skin Food Aloe Sun BB krém, Nyx Taupe, Nyx Terra Cotta , MAC Lightscapade MSF, Max Factor Creme Puff Translucent

Szem/Eyes: Benefit Birthday Suite, Wet'n'Wild Silent Treatment Palette (mindegyik szín), Catrice It's a girl!, Lovely tus, Red Cherry #DEL szempilla + Duo ragasztó, Clinique Hight Impact Mascara, MAC Graphblack Technakohl Liner, Rimmel Scandaleyes Kohl Kajal Nude (vízvonalon), Sans Soucis Blue Denim Eyeliner (alsó szempillatőnél), Catrice Eyebrow Designer Natural Light Brown

Száj/Lips: MAC Fast Play rúzs, Avon Golden Peach szájfény

Manikűrvadász

Mivel nagyon szeretem a kihívásokat, így rögtön jelentkeztem is Ingrid Manikűrvadász játékára, ahol a kisorsolt párom blogjáról kellett egy manikűrt kiválasztani, és elkészíteni. Az én párom, és inspirációm IsaBella lett, akitől EZ a szivárványos-pöttyös festés tetszett meg nagyon, és ha már nemrég úgyis a szivárvány volt a téma, pont kapóra is jött, hogy manikűrként is megvalósítsam.


Alapnak persze maradt a fehér, de a pöttyöket úgy variáltam, hogy szinte teljesen befedjék a körmeimet és látványos legyen a színátmenet. Szerintem sikerült jól választanom a színeket, és tényleg szivárványszerű lett az egész.



Mivel a teljes szivárvány átívelt a négy körmömön, ezért a hülyvekujjra valami mást kellett kitalálnom: így jött az ötlet, hogy az összes színt használjam.



Maybelline French White e.l.f. Light Red Essence Cherry Cherry Girl | Essence Fortune Cookie | Catrice Innocent Toxin | Aden 86 Green Marvel | S-he 279 | Maybelline 103 | Aden 54 Vibrant Fuchsia | Sally Hansen Purple Heart | Essence Nail Art Sealint Top Coat


Elfogyott #10


Panthenol spray - A hajápolási rutinomban írtam már arról, hogy hogyan használom ezt a sprayt. Szerintem nagyon hatékony is, bár annyi féle hajerősítő módszert próbálgattam, hogy isten tudja melyik volt igazán jó közülük. De a panthnenol nem csak erősítésre jó, alapvetően nyugtató, ápoló hatású, a fejbőrnek pedig mindig jót tesz egy kis extra nyugalom. Én nagyon szerettem, igaz nem használtam túl gyakran és ha igen, akkor is inkább a hajtövekre, mert hajlamos elnehezíteni a hajat. Szerintem fogok még venni, amúgy is jó, ha van otthon. 

Clinique arclemosó - Ez a háromlépéses család első lépése, egy habzó arclemosó. Eszméletlen erős, szinte kiszívja az életet az arcbőrből és a zsírosodáson sem segített különösebben. Elég régen használtam már, de arra emlékszem, hogy egyáltalán nem szerettem, így végül befogtam a szivacsaim kimosására. Tudom kicsit luxus erre használni, de még mindig jobb, mint ha a kukában végzi.

Aloe vera gél - Nagy kedvencem az aloe gél, és már számtalanszor leírtam, hogy miért: nincs is ennél jobb hidratáló/gyulladáscsökkentő. Rögtön pótoltam is a veszteséget, igaz egy másfélét szereztem most be, de az imádat ugyanúgy tart. Szerettem volna egy igazi aloe növényt is nevelgetni, hogy a tiszta gélt használhassam, de a pici tövek sajnos elpusztultak. Oké nem én vagyok a kertészek mintapéldánya, de sajnos a lakásomban minden növény szuicid hajlamú lesz és előbb-utóbb elpusztul. (Egyedül a karácsonyi kaktusz bírja, ő viszont igazi veterán). Szóval aloe tartáshoz tippje van valakinek?

The Body Shop Rainforest Moisture balzsam - Szerencsére ebből csak a mini méretet vettem meg, kipróbálási céllal. Jól is tettem, mert úgy gondolom, ez a balzsam az én hajamnak már sok. Eleinte, mikor még rövidebb volt a hajam, akkor nem igazán szerettem, mert egy kicsit gyorsabban zsírosította a hajamat. Ez viszont nem változott a hosszabb időkre sem, úgyhogy nem tudom, hogy az én hajammal van-e a baj, vagy a balzsam ennyire szuperül tápláló, de nem igazán vagyunk kompatibilisek. Bár lehet, hogy úgy összességében a balzsamok sem szükségesek nekem, legalábbis előfordult, hogy csak samponnal mostam hajat, és szinte ugyanolyan puha és fényes volt, mint balzsammal. Ki érti ezt???

The Body Shop Rainforest Moisture sampon - A kedvenc samponom, már az utánpótlást nyúzom belőle. A drogériák polcán nem találtam olyan sampont, ami teljesen szulfátmentes lenne, a samponszappanok pedig nem váltak be igazán. Így maradt a TBS samponja, ami egyrészt nagyon sokáig elég, másrészt nagyon kíméletes a fejbőrhöz, hajhoz. Teljesen elkötelezett híve vagyok most már a szulfátmentességnek, mást nem is vennék. Ráadásul a körülöttem élőket is belerángattam ebbe, az eredmények pedig nagyon is meggyőzőek.



Lush Catastrophe Cosmetic - Brühühü. Sajnos elbúcsúzunk ismét. Amúgy tök érdekes volt, mert bár ugyanott készülnek ezek a maszkok, mégis egész más volt, mint a múltkori adagom. Ez sokkal lilásabb volt, felteszem több áfonyát kevertek bele, jeee. Emiatt néha a bőrömet is megfogta egy kicsit, úgyhogy jobban kellett dolgozni lemosáskor, mint emlékeztem. Viszont annyira erős az illata, hogy a törölközőmben is éreztem, ahogy megmaradt. <3 Mondjuk nemrég elég csúnya dolgokat olvastam erről a kencéről, szóval nem tudom, hogy kedvem lesz-e valaha is újravenni.

The Body Shop - Pink Grapefruit testradír - A barátnőm lepett meg ezzel a mini radírral, jól betalált. :-) Szerettem ezt a terméket, de hát ezen nem is csodálkozhattok a grapefruit imádatomat látva. Egészen apró szemcsék vannak benne, mintha ledarált maghéjak lennének. Jól radíroz, viszont iszonyatosan gyorsan fogy, ez az egyetlen negatívuma.

Lush Bubblegum ajakradír - Te jó ég, mióta használom már ezt a kis üvegcsét! Általában akkor jut eszembe, amikor már fogat mostam, és már nem akarok semmi cukros dolgot a szám környékén. Így egy örökkévalóság volt elhasználni, de a jó hír (not), hogy legalább van még egy, mert nyertem egyszer a Lushtól! Nem igazán nyűgözött le, mert cseppet sem bizonyult hatékonynak. Ez is egy olyan kis luxus termék, amit eleinte szeretsz, mert jó az illata, de mivel nem sok mindent csinál, így fokozatosan elfelejtődik. Nem örülök, hogy még egyet el kell használnom, ha annyira szeretném ezt a radírt, akkor csak simán összekeverhetnék cukrot olajjal, a hatás ugyanaz lenne. Meg talán az illatából is kinőttem már, most már a tisztább, egyszerűbb kompozíciókat kedvelem.

C vitamin a The Body Shopból


Már említettem, hogy a TBS arcápolási termékei közül nagyon keveset próbáltam, így gondoltam, ideje lenne kicsit jobban megismerkedni velük. Első körben a C vitaminos család nyerte el a tetszésemet, ez tűnt a leginkább az én bőrömre valónak plusz isteni citrusos illata van mindegyik tagjának, szerintem ez is sokat nyomott a latba. Így ismeretlenül persze nem akartam nagyobb összeget költeni, így a két legérdekesebb krémből kértem mintát. Mindkettőnél linkeltem a Krémmániás adatlapot, az összetevőket ott tudjátok megnézni.

Egyikük a Mikrodermabráziós radír, ami annyiban más, mint a sima verzió, hogy gránátkőőrleményt tartalmaz. Tehát effektíve murvával radírozunk? Végülis...Nem véletlenül a heti egyszeri használatot ajánlják. A gránát szerencsére nagyon nagyon finomra, szinte homokszerűre van őrölve és ezt keverték egy elég nehéz és sűrű krémbe. És amikor azt írom, hogy sűrű, akkor azt képzeljétek el, ahogy a krém megáll a tégelyben és meg sem mozdul. Elsőre úgy tűnik, hogy alig van benne radírozó szemcse, de aztán egy alaposabb arcmasszázs közben már nagyon is érezni, hogy ez bizony dugig van gránáttal és szinte már zsibbasztóan radíroz - szóval tényleg ajánlatos a ritka használat, sőt én érzékenyebb arcra annyira nem is javasolnám. A bőröm nagyon nagyon sima lesz utána, lecsiszolt érzetű - ilyen lehet a mikrodermabrázió? Ennek ellenére a hámló bőrrel nem mindenhol tudott megbírkózni, mintha a nagyobb falatokat már nem tudná bevenni. A krém  mégis tetszik, egy-egy nagyobb radírozásra őt vetném be hosszú távon is akár. Ráadásul alig kell belőle egy pici, ez a kis minta is kibírt egy 5-6 alkalmat. Viszont az árát még így is sokallom, mert a radírozáson kívül nem nyújt mást, bőven kell utána a hidratáló is.



A másik termék a Vitamin C Skin Boost névre hallgat és szérumként árulják. Ez egy kicsit megtévesztő, ugyanis ez nem egy szérum, hanem egy primer. Azért nagyon nem mindegy. A szérum ugyanis egy felturbózott hidratáló krém, tele csupa jótékony anyaggal, amik táplálják a bőrt. Ezzel szemben a Skin Boost első négy összetevője szilikon, így igencsak meglepődtem, amikor a felkenéskor nem a bőrbe szívódott be a krém, hanem szépen megállt a felszínen, és a bőröm sikamlósan selymes lett a sok szilikontól. Oké nem gond, de nagyon nem erre számítottam, én a Skin Boost névről teljesen másra asszociáltam - reméltem, hogy egy jó kis világosító vagy antioxidánsos krémet próbálhatok ki. Fail. Főleg, hogy nem is a sminkek között kell keresni, hanem az arcápolásnál. Ráadásul nappalra és éjszakára is ajánlják, ami egy szérumnál mondjuk helytálló lenne, de ennyi szilikont én nem szívesen kennék éjjelre a bőrömre. Szerintem ez így elég megtévesztő, de ők tudják (az angol honlapon egyébként sehol sem szerepel a szérum szó, egyszerűen skin revivernek hívják). 
A citrusos illat itt is csodás, bár az illatanyag igen előkelő helyen szerepel az összetevők között, ami sokaknak bántó lehet és ahogy létezik pl mellékíz, én itt egy mellékillatot érzek, amit nem tudok hova tenni, sajnos elég mű. Ahhoz képest, hogy szérumként aposztrofált, én nem sok valóban hatékony összetevőt látok benne, maximum a brazil dió olajat sorolhatjuk ide, illetve persze C vitamin is van benne.
De rendben, nézzük akkor, hogy primerként mit tud.


Az állaga közepesen folyós, jól eloszlatható, és a sárgás krémben rengeteg fényvisszaverő pigment található, ezek adják a ragyogást. Selymesen sikamlóssá teszi a bőrt, de körülbelül ennyi sajnos. Nem dobtam hátast attól, hogy milyen egyenletes lett a bőröm, mert nem lett az. Érzésre talán, de kinézetre semmiképp max egy kicsit ragyogóbb. Direkt készítettem ijesztően közeli képeket is a bőrömről, de én érdemi különbséget nem látok az előtte-utána állapot között.


Mivel ennyire ránagyítottam, így persze látszik, hogy van egy kis eltérés a kettő között, de azért bőven maradt látható pórus a használata után is. Ez így nálam egy kettest ér, van ennél sokkal jobb primerem. Viszont a megtévesztő szérumozás miatt mérges vagyok, szóval ez bizony egy nagy karó, majd' 5000 Ft-ot semmiképp nem ér.

Nem mondanám, hogy a C Vitaminos család eddig meggyőzött volna, bár a radírra nincs különösebb panaszom. Valakinek van esetleg tapasztalata C vitamin ügyben? Bevált valami ebből a vonalból?

Májusi kedvencek


Neutrogena Wash/Mask - A bőröm ebben a hónapban egyszerűen megőrült - a hormonoktól vagy a stressztől (plusz a Helia D BB krém is még mindig nagyon gyanús nekem) egyre több elég csúnya pattanás jelent meg rajtam, amik ráadásként nehezen gyógyultak. Hiába tartottam továbbra is az arcápolási rutinomat, nem jött a változás. Végül bevetettem a Neutrogena maszkot, és 1-2 nap alatt jelentősen javult a helyzet, amivel se az aloe gél se az amúgy szuperhatékony spot treatment nem tudott mit kezdeni. A Neutrogena krém titka a ritka, alkalomszerű használat, így tényleg csodákra képest, mert egyébként gyakoribb használatnál hosszú távon azt vettem észre, hogy kicsit szárítja a bőrömet, nem feltétlenül a jó értelemben (tehát nem csak az olajosság tűnt el tőle, hanem túlszárította pl az orrom, állam környékét). Már nem sok van benne, de talán egy következő bőrkatasztrófára még elég lesz (na nem mintha annyira várnám..).

Lovely tus - Már írtam a szivárványos bejegyzésben, hogy rászoktam megint a tusvonalra, ehhez pedig a legmegbízhatóbb feketém ez a Lovely darab. Már szinte teljesen lekopott a felirat róla, ezért megszabadítottam a maradéktól is, mégiscsak kultúráltabb így. Imádom ezt a tust egyébként! A szemhéjam miatt nem egyszerű dolog a tusvásárlás, ez a kis egyszerű, párszáz forintos darab pedig a MAC géles tusát is lenyomta tartósság szempontjából. Az egyetlen dolog, amin változtatnék benne, az az ecsete: egy hangyányit vastagnak tartom, ezért igazán cérnavonalat nem lehet vele húzni. Mondjuk ez az átlag tusecset-méret, csak én el voltam kényeztetve az Inglot szupervékony kis ecsetkéjével, és azt sírom vissza igazán :-( Biztosan fogok még ilyet újravenni, remélem nem változtattak a formulán.

Homok lakkok - Ez a két Anny lakk a megmentőm. Gondolom ismeritek azt, amikor tudod, hogy van valamennyi időd indulás előtt, ezért nagy bátran beiktatsz egy lakkozást mondván úgyis hamar kész vagyok. Hát persze... A kudarc garantált. Lehet egy lakk akármilyen gyorsan száradó, hiperszuper csodagéllakk, én eddig mindig belerondítottam öltözéskor, cipőfelvételkor, a kulccsal matatáskor vagy a bérletkutatáskor. Tehettem rá gyorsszárító sprayt (semmit nem ért), fedőlakkot (halottnak a csók), cseppeket (mineeeeeeek?), semmi de semmi nem gátol meg abban, hogy jól belenyúljak az amúgy már száraznak hitt manikűrbe. Node, itt jön képbe az Anny. A homokos finishű lakkok ugyanis tényleg megszáradnak, annak köszönhetően, hogy sok bennük a glitter és kevés a lakk. Szerintem ez lehet a titka. De tényleg az első réteg pár perc alatt megköt, és onnantól, mint a beton. Na de nem is én lennék, ha nem tudnék még ebbe is belenyúlni, persze. De az a jó hír, hogy míg egy krémes finishen a legkisebb bibi is ordítóan feltűnő, addig ezen meg sem látszik. Szóval ezért lettek nagy kedvenceim. Na meg a kápráztató színek miatt, a kék, hát azt mondanom sem kell, de az ezüstös-lilás varázslat? Az meg végképp! A Lovely Baltic Sand narancsos verzióját még biztosan be fogom szerezni, és várom, hogy melyik cégek jönnek még ki újabb és újabb homoklakkokal (az Isadora Sugar Crush lakkjait már megcsodáltam, gyönyörűek!). Nem gondoltam volna, hogy ennyire beránt engem ez a dolog...

Revlon Lip Butter - Candy Apple - Az egyetleg Lip Butterem, amit nagyon szeretek a könnyed viselete miatt. Olyan, mint egy színezett ajakápoló. Bár a hidratáló képességével nem vagyok annyira megelégedve, a színnel és az egyszerűségével viszont igen. Tényleg bárhova/bárhol fel lehet dobni, nem fognak megbámulni az emberek. Vannak persze visszafogottabb színek is, de nekem a piros a gyengém, úgyhogy majdnem minden nap ezt kentem fel. Nekem sokkal jobban bejön ez a forma, mint pl a ceruza-alakú rúzsoké - igaz azok között is van olyan, amit nem kell faragni, hanem kitekerhetős. 

Catrice Camouflage korrektor - Szerintem fogok erről egy kicsit részletesebben is írni, de elég sok jót sejtet, ha itt szerepel a kedvencek között, úgyhogy elöljáróban ennyit róla ;-)



Még két dolog, ami nagyon pozitívan érintett ebben a hónapban: az egyik a henna, ami csodásan tartotta a színét egész végig (egy picit halványult, ahogy a fűszereket fokozatosan kimostam, de a vörös abszolút megmaradt!). A másik, amivel a Twittert már telecsipogtam: egyike voltam azoknak a szerencsés bloggereknek, akik megnyerték a NYC teljes, új körömlakkszortimentjét, ami 40 db lakkot jelent. Már tegnap meg is kaptam a lakkokat, hát valami fantasztikus érzés egyszerre ennyi újdonsághoz jutni, persze egyben a bőség zavara is. Szerencsésnek érzem magam, bár szerintem egy részét így is ki fogom sorsolgatni valamilyen formában, mert ennyi lakkot képtelenség használni, plusz a tárolási rendszerem sem volt felkészülve egy ekkora bővülésre...Az érzést viszont, amikor átvettem a súlyos csomagot és kinyitottam, és nem bírtam betelni a sok színnel, hát, azt nem cserélném el semmire :-)