Elfogyott #9


Lovely Magic Pen korrektor - Nem vagyok kifejezett rajongója ennek a korrektornak, de azért kicsit sajnáltam, hogy elfogyott. Elég habos és könnyű az állaga, ezért nagyon könnyen eldolgozható, viszont többször is azon kaptam, hogy beleült a szem körüli ráncokba, és a tartósságával sem voltam maradéktalanul elégedett. A kitekerős, ecsetes csomagolás viszont nagyon bejön, sokkal jobban szeretem az ilyet, mint a tégelyes korrektorokat, és emiatt mindenképp hiányozni fog.

Cassia - Elfogyott az első kis csomag cassiám, ami 100 grammos volt. Elég ambivalens érzéseim vannak vele kapcsolatban, és egyelőre fogalmam sincs, hogy újraveszem-e, mert mindennap mást gondolok. Ha jól emlékszem, akkor kétszer használtam hennával együtt 50-50%-os és kétszer 70-30%-os arányban, utóbbi alkalmakkor a cassia javára. Ahogy már korábban is írtam, az 50-50-es nem volt nagyon látványos, de a későbbi verzió már igen. Határozottabban világosabb vörös a hajtövem, rezesebb is, szóval az elsődleges célomat elértem. Viszont amikor frissen hennáztam a hajamat, a lemosás után szinte zöldes eperszőkének tűnt, különösen az ősz szálakon volt látható ez a meglehetősen érdekes szín. Jó, lehet, hogy csak a szemem káprázott, és azért láttam zöldnek. Persze némileg sötétedett pár nap múlva, de eléggé elszontyolodtam, hogy nem az igazi ez sem és igazából még mindig nem a vágyott hajszínt kapom. Elképzelhető, hogy visszatérek a sima hennához, ha ilyen sötét, hát ilyen sötét, úgyis jön a nyár, a napsütésben azért látszódni fog a vörös. Persze lehet, hogy az 50-50%-os arányú keverék is jó lenne, de nem tudom, hogy érdemes-e egy nüansznyi színeltérés miatt beruházni megint a cassiába, mert úgy látszik, hogy nem lehet ennél élénkebb vörös a hajam sehogysem. Ja, és persze még mindig nem kapható a Szép Kis Indiában (május végére ígérték ezúttal) szóval nincs is más választásom egyelőre. - Nos mióta ezt megírtam, már megvolt a szimpla hennázás, és mivel az eredménnyel elégedett vagyok, így mostanában nem nagyon fogok a cassiával pepecselni.

Yves Rocher 3 perces, gránátalmás maszk - Ezt a pici, 50 mls tubust már ezer éve nyúzom, nyúzom, de csak nem akart elfogyni. Egészen szerettem ezt a terméket, mert azt nyújtotta, amit ígért. Könnyű, zselés maszk, ami nem változik lecibálhatóvá, nem lesz más állaga, pont ugyanolyan zseléként kell lemosni, ahogy feltettem. Nekem ez máris nagy plusz, a lehúzható maszkokat ki nem állhatom. A 3 perces hatóidő lejárta után (nincs sok értelme tovább fenthagyni, legalábbis semmi különbséget nem tapasztaltam 3 perc vagy 30 perc után) az arcom kellemes tapintású, egészségesen ragyogó, friss. Jó, ez nem egy világmegváltó termék, talán a legjobb szó rá a kényelmes. Az illata is jó, bár én annyira nem vagyok oda a gránátalmás cuccokért. Eddig nem sok dolgot kedveltem meg az Yves Rochertól, de ezt a maszkot nagyon is - ahogy látjátok, kisajtoltam minden mililiterét.

The Body Shop - Pink Grapefruit testápoló - Korábban próbáltam a méltán népszerű grapefruitos testvajat is, de akkor még csak testvaj-barátságom hajnalán voltam, ezért nem tetszett annyira, és inkább a testápolóra ruháztam be. Nagyon spórolósan használtam, tényleg csak alkalmanként, aztán mikor itthon is megnyílt a TBS, már jobban rájártam. Eléggé meg is szerettem, nem volt nyűg használni egyáltalán. Kellemes, zselés állagú krém, isteni illattal, és átlagos hidratálóképességgel. Akár újra is venném, de lehet, hogy mégis a testvaj lesz újra a befutó, nem tudom, valahogy elkezdtem testvaj párti lenni. Pedig nem mondanám száraznak a bőrömet egyáltalán, de azért mégiscsak más a tapintása, ha egy fincsi testvajjal kenem be magam. Szóval a grapefruit marad, testvaj jön.

Lush - Dirty fogtabletta ♦ - Aranyos ötlet ez a fogtabletta, de nagyon utálatos érzés vele fogat mosni. Ahogy pl a fogporokat is utálom, ez pedig annak gyakorlatilag a préselt változata. Persze tök jó, hogy újrahasznosítható papírdobozban van, nem szennyezem a környezetet az üres tubussal, de jobban örülnék egy krém állagú dolognak újrahasznosítható dobozban, mert ez így nekem nagyon nem jött be. A Dirty egyébként az összes tabletta közül az, ami leginkább visszaadja a fogkrém fodormentás illatát, de én nem éreztem belőle semmit, sőt fogmosás után egyáltalán nem éreztem frissnek és tisztának a számat márpedig mikor érezzem, ha nem fogmosáskor? Ráadásul sokszor nem esett szét rendesen a tabletta, hiába rágtam rágtam, csak maradtak nagyobb darabok, amik az ínyemnek sem tetszettek. Összességében nem lett a kedvencem, maradok a hagyományos pasztánál.

Fruttini Lime - Mint testpermet - Tavaly nyáron imádtam ezt a permetet. Meg az azelőttin is. De csak nem akart elfogyni, én pedig mostanra eléggé ráuntam az illatára. Pedig nagyon kellemes és frissítő, a lime mellett tökéletesen érezni a bőrön a menta hűsítését. Emiatt tényleg a nyár a legalkalmasabb a használatára, főleg behűtve szuper. Még nem tudom, hogy megveszem-e újra, de nagyon hajlok az igen felé.

Lush - Sandstone szappan - Az egyik kedvenc Lush szappanom, ez már a sokadik, amit elhasználok. Könnyed, kicsit citrusos illata van, és az a különlegessége, hogy radírozó homokszemcséket tartalmaz. Próbáltam már sokfélképpen, fürdéshez nem igazán vált be, legjobban kézmosáshoz szeretem használni. Sajnos közben megszűnt, úgyhogy ennyi volt a mi barátságunk.

Thierry Mugler - Angel - Ez a kedvenc téli parfümöm, annyira különleges illat. Viszont már nagyon szerettem volna elhasználni, mert már alig pár csepp maradt belőle a tél végére. Nem kizárt, hogy még találkozunk, bár azt vettem észre, hogy egészen más jellegű illatokért vagyok oda mostanában.

14 comments :

  1. Ez a kedvenc beauty blogom :))

    ReplyDelete
  2. A lime-menta testpermet nekem is már a 3. nyáron lesz társam, mármint a meglévő (asszem 3. flakonom) még biztos elspricnizem magamra, aztán meglátom, h mennyire unom már. Mondjuk olykor télen is fújtam picit a pulcsimra belőle, olyan könnyed és friss illat (egy pont ilyen illatú öblítőnek is nagyon örülnék).

    Ha elfogy a csillámos, sárga színű YR tusfürdőm, akkor a TBS grapefruitosa jön, tökéletes időzítéssel, bele a nyárba (mondjuk még olyan 2 hetet adok neki). Ééééés a nagy tégelyes áfonyás testvajamból is csak már kb. 4 lábszárra való adag van, el sem hiszem, olyan lassan érek a nagyok aljára. Októberben kezdtem neki a használatának és télen se kentem heti 2 alkalomnál többször, mégse volt szanaszét száradva a lábam, ami előtte még a legdurvább neutrogena testápolónál is megtörtént. Szóval testvajak foervőr! :) ;)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Én simán használtam télen is, de nyáron az igazi. Ezért is fogom szerintem újra megvenni, hiányozna, ha nem lenne :-) Most egy TBS permetet használok, de annak üveg a flakonja, és ezért dög nehéz, szóval nem táska-kompatibilis. Ellenben a Fruttinivel :)

      Delete
    2. én is filóztam még tavaly nyáron a moringás meg nem is tudom, melyikkel, nah de az üveg flakont nem akartam hozzá, genyóság, h csak úgy van. :(

      Delete
    3. Jah, genyóság :( Ja és ráadásul még a feje is olyan, mint egy parfüm, így kiönteni sem lehet belőle mondjuk kisebb flakonba, vagy valami. Ezért meg nem veszek Travalot...

      Nekem a sheás lett a befutó meglepő módon :)

      Delete
  3. Nekem volt grapefruitos testvajam, ugyan nem extraszáraz a bőröm, de nekem az valahogy kevés volt, lehet azért, mert az a verzió habosabb, nem olyan igazi sűrű.
    A limeos testpremet pedig jól hangzik, ettől a márkától egy maracujásom van, ami szintén nem akar elfogyni, de édesebb-melegebb az illata, szóval most megvan a jóidős alternatívája :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Én pont emiatt szerettem a grapefruitost, mert mellette a mangósat használtam, ami viszont száraz bőrre való, és azt utáltam. Persze lehet, hogy csak a mangós illatot utáltam annyira :-)

      Delete
  4. A Fruttini testpermetek mennyire tartósak? Régóta szemezek velük, de aztán mindig visszakerülnek a polcra.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Hát, csak annyira, mint bármelyik másik testpermet. Fújsz belőle, érzed pár percig, aztán fokozatosan elillan, szerintem elég gyorsan. De én a parfümöket sem szoktam érezni magamon, csak az erősebb, mélyebb illatokat, szóval percre pontos infót nem igazán tudok adni. De pont az a jó benne, hogy akárhányszor fújhatod, túl nem fogod használni sosem :)

      Delete
  5. Ez a kedvenc bejegyzésem nálad, nem tudom miért, de ez a legjobb. :) ;)

    Engem egy ananászos-proseccos Fruttini kísért végig az előző nyaramon, egyszerűen szerelmes vagyok az illatába, csak nyáron bírom elviselni de akkor nagyon. Jó is h felhoztad, lassan be kell tárazzak belőle. ;)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszönöm, örülök! Valóban az egyik leglátogatottabb bejegyzéseim az elfogytak :)
      Hú ananászt nem bírnék magamra fújni, azt megenni jó csak :D

      Delete
    2. Megenni is imádom! :D Meg belekockázni nyáron a vizembe... nem szeretem a víz ízét. :)

      Delete

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni is. Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!