Dinamit Duo


A legkedvesebb szerelmeim mostanában a duokróm lakkok, így mikor egy bevásárlóközpontban a Flormar pult körül ólálkodva észrevettem őket, mint a vércse már rájuk is repültem. Eszméletlen szépek! Eddig nem sok bizalmat szavaztam a márkának, még régebben próbáltam egy lakkot, de az kicsit sem győzött meg, illetve a szájfényeik sem nyűgöztek le különösebben (igaz, hogy nem is vagyok egy szájfénymániás). Gondoltam, akkor most ezzel a két színnel adok még egy próbát neki, hátha. Egy zöldeskék és egy rose-gold jött haza velem. Szerencsére így üvegben gyönyörűen látszik mind a négy szín, a körmeimen már sokkal nehezebb volt visszaadni, főleg a rose gold színt. 


Ez a DC01-es számot viseli és egy hideg rózsaszín váltakozik az arannyal. Érdekes, hogy fotózáskor inkább az arany árnyalat dominált, míg a lakáson belüli fényekben inkább rózsaszínnek láttam a körmeimet.  A képeken minimálisa ugyan, de látszik, hogy az árnyékosabb részen lévő rész egészen rózsás, míg a másik inkább arany. Akárhogy is, nagyon különleges, a mostani trendekbe pedig tökéletesen passzol. Ünnepi lakknak is simán el tudom képzelni. 


A kékes szín a DC05-ös, ez is egy roppant izgalmas összeállítás. A zöld leginkább metálos almazöld, míg a kék egy gyönyörű türkiz. Eszméletlen szép! Igazából ezt szúrtam ki elsőnek, a másik lakk inkább azért jött velem, mert ilyesmim még nincs - pl rózsaszín lakkom egyáltalán. A kék viszont hjajjj, szerelem. 




Mindkét lakknak hasonló a finishe, metálos frosty akármi, igazából az összes duokróm lakkom hasonló. Amit én nem szeretek ebben a finishben az az, hogy az ecsetvonások eléggé erőteljtesen látszódnak, így tényleg érdemes nagyon egyenesen húzni az ecsetet. Szerencsére elég könnyen megy, két réteg nekem elég is volt mindegyik színből. A tartóssága is nagyon jó, sok-sok nap után is minimálisa kezdett el kopni a körömvégeken, de teljesen vállalható volt még. Szóval tényleg nem tudok rosszat mondani ezekről a lakkokról, ahhoz képest, hogy mennyire ellenálltam nekik eleinte a rossz emlékek miatt. 
Arról már nem is beszélve, hogy hihetetlen, mekkora választék van a pultokon lakkokból, illetve egyéb sminkszerekből is, és nem csak unalmas színek, hanem a legtrendibb neontól a repedezősön át a zselés mindenféléig.  Ráadásul örömmel fedeztem fel, hogy a nemrég megjelent China Glaze kollekció a New Bohemian számos hasonmása megtalálható a Flormar duokrómjai között. 



Szóval azt hiszem ezentól bátrabban fogok a Flormar pultnál nézelődni! :-)

Ti hogy álltok a Flormarral? Ismeritek, használtok valamit tőlük?

33 comments :

  1. Én nagyon szeretem a Flormar lakkjait, a RoseGold-ot már azon a héten megvettem mikor megjelent, azóta kb. csak ezt vagyok hajlandó használni, imádom! Arról nem is beszélve hogy egy hétig simán fent van és a hét végén is csak minimális kopás van a körmök végén, pedig mindennap mosogatok, pakolok, szóval nem óvom őket.
    Remekül sikerült darabok, főleg a DC01-es telitalálat nálam! :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Igen, Twitteren már láttam imádatodat :))

      Delete
  2. Istenem, de szépek. *_*
    Hol szoktad beszerezni ezeket a lakkokat amúgy? És kb. mennyiért?

    ReplyDelete
    Replies
    1. Ezeket az Arénában vettem, de láttam már több helyen is Flormar pultot, úgy tudom főleg bevásárlóközpontokban vannak. Illetve még Ázsia centerben is láttam Flormart, de korántsem olyan választékban, mint a belvárosban. Az árára nem emlékszem sajna :/

      Delete
    2. Az árkádban is van flormar pult

      Delete
  3. Gyönyörűek, de egyszerűen sehol nem találok Veszprémben, BP-n meg nem mostanában járok :(

    ReplyDelete
    Replies
    1. Talán érdeklődj a Flormar FB oldalán, hátha meg tudják mondani, hogy a környékeden hol kapható.

      Delete
  4. először amikor kicsiben láttam a képet, mondom csak a bal oldali kék-zöld kombó tetszik. olyan hableányos, én pedig csípem a hableányokat. aztán megláttam felkenve a másikat is, és most már mindkettőt meg kell vennem! :D :D :D
    (roni)

    ReplyDelete
  5. Én kisvárosban élek, ott nem volt Flormar, de itt, ahol most élek! <3 Szerdán voltam én is vásárolni, és én is láttam ezeket a lakkokat! Nagyon nagy volt a kísértés, sőt, el is terveztem, hogy meg fogom őket venni én is, így nagyon örülök, hogy ilyen jókat írtál róla. :D

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nagyon jól sikerültek, érdemes beruházni rá. :)

      Delete
    2. Szűk két héttel az előző üzenetem után ismét jártam a plázában, akkor már célirányosan a Flormar pultot kerestem. A RoseGold és a DC06 között vacilláltam, végül ez utóbbi jött velem haza egy a Supershine kollekcióból. De legközelebb ez a két lakk lesz a befutó, ami nálad is szerepel. :)

      Delete
  6. Ezek gyönyörűek! :) Én nyáron szereztem be életem első Flormar lakkját, elégedett is voltam vele, ideje újra szétnéznem náluk! :)

    ReplyDelete
  7. Ahogy megláttam a képeket, pont a China Glaze lakkok jutottak eszembe róluk, de sosem járok Flormar pult felé, ezért nem tudtam a létezésükről. Cserébe ezeknek a lakkoknak a megfelelője, plusz még egy a kollekcióból úton van felém :D

    ReplyDelete
    Replies
    1. Hú, jól hangzik kíváncsi lennék, hogy tényleg megfelelnek-e egymásnak :)

      Delete
  8. Pont ezt a kettőt vettem meg én is a duokrómok közül, de a zöld még kipróbálásra vár :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Én nem bírtam magammal, rögtön kentem őket! :)

      Delete
  9. Gyönyörűszépek!
    Régebben volt egy halván rózsaszín Flormar lakkom, azt szerettem, de sajnos most már sehol nem lehet Veszprémben ilyen lakkokat venni, pedig tuti bevásárolnék belőlük :-)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Feljebb már írtam valakinek: lehet, hogy érdemes lenne a Facebook oldalukon érdeklődni, hogy merre van a közeletekben forgalmazójuk.

      Delete
  10. Körbe kell néznem... Milyen üzletben keressem?:)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nem üzletben vannak, hanem csak pultjuk van, az Arénában a Tesco előtt, az árkádban pedig az alagsorban az Yves Rocher környékén.

      Delete
  11. nekem a kék szimpibb, de mindkettő nagyon látványos. még mindig nem tudtam megszokni a hosszú körmeid! :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Azóta már rövidebbek, nem is lehet olyan hosszúval létezni :))

      Delete
  12. Ma elrohantam a Mammutba, a Tallyval szemben van a Flormar pult. Uhh mennyi szépséget láttam , a DC01-et megvettem. Annyira szép... köszi a tippet.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszi az infót, akkor jól sejtettem, hogy sok helyen jelen vannak már :) Remélem, szeretni fogod!

      Delete
  13. Este keresgéltem, hogy még hol kapható ilyen lakk, a hírek szerint a Westend egyik bejáratánál és Óbudán a Flóriánban is van stand. Már most kinéztem a következő két színt. :-)

    ReplyDelete
  14. A zöld nekem is megvan, nem tudtam otthagyni. :)
    Pedig csak egy hololakkot szerettem volna és mindössze 3 percet kaptam a nézelődésre... :D
    Én is nagyon szeretem, van pár Flormar lakkom, mindegyikkel megvagyok elégedve.

    ReplyDelete
  15. Én tegnap ont azzal a céllal járultam a flormar pulthoz, hogy megvegyem a rose-goldot, de az üvegben túl semmilyennek és inkább csak aranyfényűnek tűnt. De hazatért velem egy sárga és egy lila csillámos. Egyelőre a sárgát próbáltam, de nagyon furán viselkedik, amikor felkenem. Lehet, hogy a BTGN alap miatt volt.. Végül nagyon szépen kisimul a körmökön, de nem kell sajnálni a mennyiséget. A szín pedig gyönyörű és egy rétegben is tényleg tökéletesen fed. Ilyet még nem láttam! Szerintem egy feketét is beszerzek belőle.

    ReplyDelete

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni is. Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!