Essence - Cherry Blossom Girl

Szerintem nagyon jól sikerült ez a kollekció, igaz a képeken eleinte nem fogott meg, de aztán élőben teljesen beleszerettem mindenbe. Megörültem nagyon, mikor egy majdnem érintetlen displayt találtam az Arénában, igaz egyedül a pirosítóból volt teszter, a többit eléggé lutri alapon vettem meg.



A körömlakkok egyszerűen lenyűgöztek, igaz nem épp őszi színek, de talán pont ezért találtak be. Bár szerintem a korall és mustársárga is még simán mehet ősszel, a taupe-ról már nem is beszélve. Egyedül a lazacrózsaszín-barack a kivétel, de mivel egyetlen rózsaszínes lakkom sincs (ahogy azt a múltkor már megállapítottam) így ideje volt már, hogy egyet beszerezzek.
Amúgy szerintem fantasztikusak, hasonlóak a Blossoms etc. trendkiadás lakkjaihoz, mind külalakra, mint állagra is. Az ecset is nagyon szupi, és a sárga kivételével 1 rétegben fed mindegyik. Szóval mesések!




A pirosító álomszép, és ahogy belenyúltam a teszterbe úgy gondoltam, hogy kihasználható darab lesz ez. Nem a világ legpigmentáltabb pirosítója, így inkább porcelánbőrűeknek ajánlom - vagy azoknak, akik szeretnek gyönyörködni a sminktermékekben. A cseresznyevirág minta ugyanis nagyon kifinomult és mértani pontosságú lett, sajnáltam belenyúlni. A két szín együtt elég barackos végereményt ad, ez igazából a sötétebb rész érdeme, mert a világosabb inkább csak fényes, mint színes. De nagyon szép diszkrét fénnyel, semmi csillám szerencsére.


Bezzeg a highlighter...Itt azért már van csillám. Nekem ez az ecsetes kitekerős forma is bejön, igaz eleinte mindig egy picit többet tekertem ki, mint amit aztán elhasználtam, de rá lehet érezni, hogy hány tekerés az igazi. Eszméletlen szép highlight, barackos és nagyon pici csillámok vannak benne, de a tükörben már csak a fényt látod. Nekem ebből a színből sosem elég, úgyhogy aki highlight mániás, annak nagyon ajánlom.


A szempillák pedig teljesen lenyűgöztek, szerintem ez a legkülönlegesebb darabja a kollekciónak, még  hasonlót sem láttam soha itthon. Ennyi pénzért pedig kihagyhatatlan.


Ki szeretett még bele ebbe a keleties trendkiadásba? Miket szereztetek be?

21 comments :

  1. Pedig annyira szépen lebeszéltem magam mindenről...

    ReplyDelete
  2. Engem nem fogott meg különösebben ez a kiadás, úgy döntöttem, inkább kihagyom, és spórolok a Glamour-napokra, de Calo(z) tesztjét olvasva a Shimmering powder-ről már kezdtem elbizonytalanodni, most meg... áh, muszáj benéznem egy Rossmannba a héten.:)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Hajjajj, milyen rosszak vagyunk, mi bloggerek :)

      Delete
  3. ó,a lakkok most nagyon megfogtak :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Szerintem nem szabad őket kihagyni! :)

      Delete
  4. Remélem, hozzánk is behozzák. Eddig csak a pirosító kellett, na de most aztán... jöhetnek a lakkok és a highliter is! :D

    ReplyDelete
    Replies
    1. Merre laksz? Szerintem mindenhol lesz hamarosan.

      Delete
  5. Én pont ma láttam, már ami maradt a Rossmannban.. :D
    De ami jobban érdekelt lakk nem volt, a szemhéjpúdert meg nem tudom még, hogy tetszik e :D

    ReplyDelete
    Replies
    1. Na a szemhéjpúderre rá sem néztem, a filcet meg rögtön visszatettem, amikor láttam, hogy semi-permanent. Még a tartós sem biztos, hogy az, hát akkor még a félig tartós...

      Delete
  6. Én a kétvégu fekete tust, ami nagyon jól fog, csak elég nehéz levenni a kupakját elso alkalommal. A lakkok nagyon szépek és a pirosító is!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Én azt visszatettem, nem bízom az Essence tusaiban :(

      Delete
  7. This comment has been removed by the author.

    ReplyDelete
  8. Én a highlightert és a shimmering body pudert vettem meg:) és nagyon jók:)))

    ReplyDelete
    Replies
    1. Örülök :) A body powder valahogy nem is rémlik, pedig tudom, hogy kinyitottam, és megnéztem a pamacsot.

      Delete
  9. A lakkok még így együtt is gyönyörűek, nagyon tetszik mind! Hű... Remélem, nemsokára nálunk is kikerülnek végre...

    ReplyDelete
    Replies
    1. Igen, ki is tettem őket az asztalomra, így együtt olyan cukik a színek :)

      Delete
  10. Nekem a highlighter nagyon bejött...olyan szépséges fénye van:)

    ReplyDelete
  11. Nekem a pirosító van meg. Egyből beleszerettem! :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Én is, pedig van jobb minőségem is...de hát ez olyan különleges.. :)

      Delete

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni is. Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!