LUSH - Színhangulatok

Már biztos sokan hallottátok, hogy a Lush néhány hete új termékcsaláddal bővült. A Tündöklő érzelmek csapat két részből áll, és mindkettő a sminkelés témaköréhez kapcsolódik. Én annyira vártam már, hogy a Lushnál is legyenek sminktermékek, komolyan! 


A tovább után sorra veszem a termékeket, amiket ebben a kis dobozkában kaptam a Lushtól.



Az egyik újdonságcsoport a bőrszépítéshez kapcsolódik és három termékből áll: ők a Karizma és a Légy Fiatal nevű bőrszínezőkből és a Tündöklő érzelmek porpúderből. Ahogy látjátok rögtön, a termékek nevei magyarra fordítva kerültek a tégelyekre. Ezek az első Lush termékek, amiknek magyar nevük van, de azt csiripelték nekem a Lushnál, hogy a tervek között szerepel az összes termék dobozának, tégelyének magyarítása is.


Karizma : Meleg tónust ad a bőrnek, narancsos-barnás színű, és eldolgozva egészen finoman sötétíti a bőrt. Krémes bronzosító gyakorlatilag, nagyon apró csillámok vannak benne, de nem vészes, jól lehet használni egész arcon is.

Légy fiatal : Gyönyörű, krémes highlighter, nagy kedvencemmé vált! Elsőre kicsit ijesztő, hogy fehér krém, de annyira finoman áttetszővé válik, amikor eldolgozom, hogy fantasztikus. Apró, irizáló csillámok vannak benne, de egyáltalán nem feltűnően, ezek tényleg csak a fényvisszaverésért felelnek. Nem csak highlighterként szoktam használni, hanem úgyis kipróbáltam már, hogy összekeverem némi korrektorral. Csodát tesz a szem alatti karikáimmal - rám is fért az utóbbi időben. 

Tündöklő érzelmek : Finom porpúder a smink rögzítéséhez. Aki szereti az ásványi púdereket, az imádni fogja ezt a terméket. Kellemesen mattítja az arcot, bár a 40 foknak azért nem tud ellenállni. Az egyetlen negatívuma a tégelye: elég picike, nem túl kényelmes ecsettel felvenni belőle a púdert.


Ami a sminktermékeket illeti, egy igazán színes palettát kapunk. Az egész koncepció aranyos és ötletes: forgasd meg a kereket és válaszd ki azt a három színt, ami elsőre megragadja a tekintetedet és bumm, ez a három szín - és a hozzájuk tartozó hangulat jellemez az adott percben. 
A színeket és a hangulatokat egyébként szuperül kapcsolták össze: az Egészséges pl. egy borsózöld szemhéjfesték, a Nyugodt egy babakék és így tovább. A magyar nevek nem mindegyiknél adják vissza azt a játékosságot, mint angolul, de ezt elnézem nekik, hiszen tényleg nehéz lefordítani a szójátékokat egy másik nyelvből.
Háromféle termék van a színek között: krémes szemhéjfesték, krémes tus és krémrúzs. Egyencsomagolást kaptak: mindegyik orcseppes üvegre emlékeztető üvegcsében van, persze a megfelelő applikáló szerkezettel - ami a tus esetében hegyes ecsetke, a másik kettőnél pedig szivacsos applikátor. Nekem nagyon bejönnek, ezeket szívesen kiteszem akár a polcra is. Az egyencsomagolás miatt egyébként az üvegek több terméket is tartalmaznak, mint egy átlagos, drogériás rúzs pl. Ez valamennyire magyarázza a termékek árait is.

Az első pörgetésem színeit egyébként pont úgy sikerült összeválogatnom, hogy mindhárom típusból kaptam egyet. 


Irányítás : Királykék tus - egészen fura állaga van a tusnak, ez valószínűleg az összetevőknek köszönhető. Egyébként meglepően tartós, ahhoz képest, hogy természetes olajak is vannak benne. Könnyen lehet vele dolgozni is, szép színt eredményez, bár egy egész picit csíkoz. Egyébként egész szemhéjra is el tudom képzelni, így még nem próbáltam.

Intuitív : Limezöld krémes szemhéjfesték - könnyű, habos állag, mesés szín. Eldolgozva nagyon finom, áttetsző lesz, veszít az intenzitásából is. Sajnos az én szememen fél óránál nem bírt többet, de a legtöbb krémes festékkel így vagyok. Talán akinek nem ennyire fedett a szemhéja, annak beválhat.

Vidám : Krémes rúzs - nagyon érdekes színe van. Elsőre rozsdás rózsának mondanám, de ez így elég furán hangzik. Tény, hogy rózsaszínes baracos az alapja, de metálos fény van benne, nagyon apró csillámok formájában. Majdnem mattra szárad az ajkakon, de nem szárít egyáltalán, sőt egészen hidratáltnak éreztem a számat közben és utána is. Egyébként annyira meseszép és különleges színek vannak, engem abszolút a rúzsok fogtak meg legjobban.


Még egy újdonság került a boltokba, ami nem más, mint a Szemed fénye ♦ szempillaspirál. Erről később egy nagy spirálos bejegyzésnél fogok írni.


Még az árakról: a színes termékek egységesen 5490 Ft-ba kerülnek, az arcra való termékek és a spirál pedig 4490 Ft. Elég drágának tűnnek így elsőre, de ahogy írtam korábban is, több terméket is kapunk ezért a pénzért, illetve kézzel készült minőséget is. Elnézve az összetevőket, tényleg nagyon törekedtek arra, hogy minél természetesebben valósíthassák meg a sminkkollekciót.  

Szerintem nagyon jól sikerült ez a dobása a Lushnak. Ha nem is tudják felvenni a versenyt árban, minőségben az agyontartósítózott, mesterséges sminktermékekkel, azok körében sikeres lehet, akik eddig nem nagyon sminkelték magukat, mert nem bírja a bőrük a mesterséges adalékokat - kár a parabének miatt, mert tudom, hogy sokaknál itt fog elbukni a dolog.

Ami még nagyon tetszik ezekben a termékekben, hogy egyiknek sincs émelyítő, gyümölcsös illata, sőt egyáltalán nem is kellemesek, de őszintén szólva nem is hiányzik az illatorgia. Így pont olyan természetesek, amilyennek kitalálták őket. Egyébként aki nem jár Lush bolt közelében, az is kipróbálhatja a pörgetést, ugyanis a http://lush.hu-n van online pörgettyű, illetve ahogy olvastam, hamarosan okostelefonra is elérhető lesz.


Mit gondoltok a kollekcióról? Próbáltatok már valamit a termékek közül?

3 comments :

  1. Klassz! Engem a körömlakkok vonzanának nagyon, ha lenne rájuk pénzem :)
    http://tunderilonka.blogspot.hu/

    ReplyDelete
  2. Én is kaptam a cégtől termékeket, nagyon örültem nekik :)
    Úgy látom nincs egyforma színünk a pörgetésekből...

    ReplyDelete
  3. Nagyon örülök, hogy elindult a Lush sminkvonala,alapjáraton imádom a márkát, és a termékek is tetszenek, az üzletben is kipróbáltam néhányat. De az áruk! Az irreálisan magas! Még akkor is, ha a szép összetevőket nézem. Egy tusért 5500Ft... Úristen.

    ReplyDelete

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni is. Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!