Summer of 2012 Nail Challenge - Summer of Love

Eljött a második kör a nyári Nail Challenge sorozatból. A témánk a Summer of Love ezen a héten, és meg kell mondjam, hogy elég nehéz dolgom volt, mert nagyon sok minden cikázott a fejemben ezzel kapcsolatosan. Nekem a szerelem nyara tulajdonképpen valós esemény, hiszen életem szerelmével is nyáron gabalyodtam össze, ráadásul a számunk a KFT - Balatoni nyár c. slágere, szóval ha nyár és szerelem, akkor rögtön ezek jutnak eszembe. Na de hogyan tudnám én ezt átültetni körömlakkba? Vagy ötször meghallgattam egymás után ezt a számot, hogy jöjjön valami ihlet... Aztán végül nagyon egyszerűre vettem a figurát: inkább azt a részt ragadtam meg, amikor a lány találkozik a fiúval és kirobban a szerelem! :)



Először csak sima pirosat használtam a körmökre, és azt gondoltam, hogy ez lesz a végeredmény, de amikor felpingáltam a szivecskéket, rögtön másnak éreztem az egészet. Pont azt a szertelenséget, bohóságot adják vissza ezek a kis szívek, amit az ember szerelmesen érez. A piros így már egészen komolynak hat. 

A mesterműnek mégis a bajszot érzem. Őrületes trend ez a bajuszmánia mostanában, nekem amúgy nagyon tetszik. Elég sokat gyakoroltam, mire meg tudtam festeni egy olyan bajuszt, amivel elégedett voltam, nem mondom, hogy egyszerű menet volt. De megérte, mert szerintem nagyon cuki lett, igaz nem tökéletesen pontos, de ennyi még belefér.


H&M - Cherry és Essie - Topless & Barefoot

A többiek munkáit is nézzétek meg: 

  • Mara – http://www.makeupuniverse.net/
  • Suzy – http://suzythemakeupmaniac.blogspot.hu/
  • Edina – http://lakkomlakkom.blogspot.hu/
  • Ingrid – http://fckyeahprettynails.blogspot.hu/
  • Bogi – http://lovely-nail-art.blogspot.hu/
  • Viki – http://www.viktoriasstyle.com
  • Calo(z) - http://www.kezelese.hu
  • 15 comments :

    1. Juj ez milyen cuki! Nagyon jó lett a bajusz!

      ReplyDelete
    2. Milyen cuki már az a bajusz. :)

      ReplyDelete
    3. Pontosan ezen a koncepción gondolkoztam én is :-) Cuki lett!

      ReplyDelete
    4. Nagyon kis aranyos lett,ügyes vagy! :)

      ReplyDelete
    5. Erre tényleg nincs jobb szó a cukinál. :) Nagyon ötletes és humoros, tetszik nagyon, ahogy kezelted a témát. :)

      ReplyDelete
    6. Jaj ez nagyon jó lett, nagyon tetszik!!

      ReplyDelete
    7. Bajusz! Nagyon aranyos lett a végeredmény! :)

      ReplyDelete
    8. Köszi mindenkinek! Gondoltam, hogy senki más nem fogja a cuki szívecskéket bevállalni. A bajusz meg életem főműve :D

      ReplyDelete
    9. wow és wow! nekem a rúzsfolt jön be nagyon *_____*

      ReplyDelete
      Replies
      1. Még az Essence Whoom Boom kollekcióban volt a körömmatricák között. :)

        Delete
    10. Annyira szeretnék most ilyen körmű, tinilány lenni!
      100% első szerelem, imádom. :)

      ReplyDelete
      Replies
      1. Igeeeeeen, bár remélem, hogy nem a Szerelmes szívek Szandi-szám ugrik be senkinek :D

        Delete
    11. Ez nagyon cuki! :) Nem csak az ötlet jó, gyönyörű a kivitelezés is.

      ReplyDelete
    12. NAGYON jó! Az összkép is nagyon vagány, de a bajuszos mindent visz!

      ReplyDelete

    Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni is. Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!