Tartós szemöldök- és szempillafestés otthon?


 Ez egy kicsit rendhagyó poszt lesz, ugyanis a szóban forgó festéket nem én próbáltam ki, de én használtam. Az "áldozatom" az anyukám volt, aki mindig is feketére festette a meglehetősen halovány szemöldökét és szempilláját, persze mindig a kozmetikusnál. Praktikus megoldás, de anyu egyre többet elégedetlenkedett a kozmetikusával, én meg mondtam neki, hogy láttam otthoni festőszettet a DM-ben, majd én megcsinálom. 
Szóval így lettem én átmenetileg kozmetikus, és ha már az lettem, akkor gondoltam, hogy írok is erről a termékről nektek, hátha valaki szívesebben festegetné a szemöldökét, szempilláját otthon.

Ahogy írtam, a terméket a DM-ben lehet kapni, bár elképzelhető, hogy máshol is, ahol Swiss-O-Par termékek vannak. Én csak két színt láttam: feketét és barnát. Az ára 2000 Ft volt, és a doboz szerint 10 használatra elegendő termék van benne. Erre azért kíváncsi leszek, és bár nem tudom mennyi egy komplett festés a kozmetikusnál, gyanítom, hogy 2000 Ft-ból tíznél kevesebb jönne ki.


Ezek vannak a kis dobozban, olyan kis guszták így kipakolva :-) Mini fésű, mini üvegcse, pici tubus, vattapálca a felvitelhez (nyilván ez nem 10 alkalomra) és vékonyka vattacsíkok a szemek alá. Ez utóbbiból amúgy összesen 10-et kapunk, ami elég nagy átvágás, hiszen az embernek két szeme van nem? Akkor mégis hogyan lenne elég 10 alkalomra? Vagy úgy gondolták, hogy alkalmanként 1 szemet festesz be? Szóval elég gyanús nekem ez a 10 alkalmas duma. Végülis nem tragédia, szerintem sima vattakoronggal is meg lehet oldani, csak nem szeretem az ilyen kispórolást.


Maga a procedúra úgy néz ki, hogy először az üvegben lévő folyadékot kell felkenni a szempillákra, majd a gélt, és a kettő együtt hívja elő a színt. Egyébként ez egy ammóniamentes termék, viszont helyette van azért benne káros cucc: ezüst nitrát. Nem szívesen látnék ilyesmit a szememben, szóval baromi óvatosan kell vele bánni - mi először csak a szemöldökön próbáltuk ki. Persze nem tudom, hogy az ammóniás termékek mennyivel jobbak, bár gondolom egyik ilyen festék sem a leginkább natúr és bőrbarát anyagból készült.
A második lépésnél, a gél felkenésekor rögtön elő is jött szín, szép fekete. Szerencsére nem túl folyós az állaga, úgyhogy a helyén maradt, nem csordogált semerre (így az ember pl magának is meg tudja csinálni, nem kell hozzá lefeküdni). A leírás szerint ennyi volt, itt le is lehet mosni a cuccot, de mi vártunk 1-2 percet, hátha úgy tartósabb lesz a végeredmény. Miután lemostam a színe már nem annyira fekete volt, sokkal inkább sötétbarna, kicsit vöröses. Ami nem is baj, így természetesebbnek hat, és jobban megy anyu hajához. Szerintem ez nagyban függ attól is, hogy milyen az alapszín, mennyire tudja felvenni a festéket stb. A bőrön megmaradt eléggé, igazából nekünk ez volt a cél, mivel a kevéske szemöldök így dúsabbnak illetve egyáltalán létezőnek tűnik. Persze innen egy idő után ez lekopik (pár nap), de anyu mondta, hogy volt, hogy a kozmetikusé másnapra lekopott. Bár ez baromira függ az általa használt anyagtól is szerintem...
Azért szempillán is kipróbáltuk nagy bátran. A kis lapok nem valami jók, egy félbevágott vizes vattakorong praktikusabb. Érdemes sminklemosóval bekenni a szemhéjat is, mert ahogy a bőrhöz ér, rögtön megfogja (emiatt amúgy ajánlatos kesztyűben dolgozni, kivéve ha nem vagytok olyan bénák, mint én :D). A hatása itt nem volt annyira látványos, de azért befogta a szőke pillákat. Nyilván nem lesznek rögtön dús, hosszú pilláid, de legalább befesti, és mondjuk spirálozásnál hasznos, ha a szempillatő nem világos.

Azt el kell még mondjam, hogy a kis fésű semmit sem ér, túl széles a fogak közti távolság, nem lehet felvinni szépen se a pillára, se a szemöldökre. Érdemes inkább egy spirálfejjel próbálkozni, a szemöldökön pedig vattapálcával.

Összességében azt kell mondjam, hogy ez a kis szett nagyon praktikus, ha a szempilla nem is, de a szemöldök tényleg percek alatt megvan, nem kell időpontegyeztetés, olcsóbb is stb. Én igazából szeretem rajzolgatni nap mint nap a szemöldökömet, de inkább a színektől tartanék: azért elég macerás megfelelően vörösesbarnát találni a hajamhoz, a kedvenc Catrice ceruzám pedig még kitart egy ideig, és színben tökéletes. Anyukám viszont nagyon örült neki, hogy meg tudja otthon csinálni, szóval az ő értékelése mindenképpen ötös :-).

Próbált valaki hasonló terméket? Vagy inkább kozmetikusra bízzátok a szemöldököt/szempillát?

13 comments :

  1. Én csak a szemöldökömre használtam, és sok - több mint 10 - alkalomra elég, de gyorsan is kopik nekem :( Bár a kozmetikussal is az a bajom, hogy gyorsan kopik, de jóval drágább...

    ReplyDelete
    Replies
    1. Hát igen, így harmadik napra már kopott rendesen, de még mindig látszik. Szerintem ez egyéni adottság is lehet, hogy mennyire tud megtapadni a bőrön ,meg attól is függ, hogy milyen lemosókat használsz, mennyire dörzsölöd stb. Igazából a sminktetoválás anyukám álma (egyszer már volt neki), annál tartósabb nemigen létezik. :)

      Delete
  2. Pont két hete kezdtem bele én is a házi megoldásban, anyagiakban sokkal inkább megéri nekem, mivel a közepes barna hajamhoz elég szőkés a szemöldököm, és nem szeretem naponta kihúzni, nem annyira természetes, mint festve.
    Ajánlom a fodrászkellékesnél vehető változatot, vidéki boltban összesen 1600 forintból vettem festéket (ami szintén szemöldökre és pillára is jó), plusz hidrogén peroxidot. Többféle színváltozat van,persze akinek valami nagyon egyedire van festve a haja, az lehet hogy ennyivel nem éri be, de személy szerint a természetesség híve vagyok, és nem is értem miért jó, ha ugyanaz a festék díszeleg a hajon, mint a szemöldökön. A művelethez vettem egy vékony ecsetet, amivel nagyjából befestem a szemöldököt, aztán egy fülpucival letisztázom. Szerintem hasonlóan tartós az eredmény, mint kozmetikusnál, és nem csak 10 alkalomra elég amit vettem (lejárati ideje 12 hónap kibontástól, szóval ennyi ideig min. elhasználható)
    Szempillámat soha nem jutna eszembe egyedül festeni, igazából kozmetikussal se szeretem, vmiért mindig csípi a szememet, nem tudok nyugton maradni! :)
    Bocsi a hosszú kommentért, csak míg másnak a haja stb. nekem a szemöldököm a vesszőparipám, és végre megtaláltam a megoldást. :D

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszi nagyon a kommentet, dehogy baj, ha hosszú :)

      Meg fogom nézni a fodrászkellékeset is, csak egyelőre ki akartuk próbálni, hogy meg tudjuk-e csinálni. :)
      Azt én is utálom, ha ugyanolyan a haj színe, meg a szemöldöké. Főleg egy nagyon erős vörösnél...Vékony és vastag szemöldökben is elég hülyén tud kinézni. Azért szeretem ezt a Catrice ceruzát, mert igazából világosbarna, de mégis van benne egy vöröses tónus, így annyira szép, és természetes hatású. Nekem a tartós festéssel még az is a bajom, hogy a szemöldök kezdeténél én szeretem elsatírozni a ceruzát is, hogy halványabb legyen, rém hülyén tud rajtam kinézni, ha ott erős a színe...a festéssel meg ezt nem nagyon lehet szabályozni, így inkább nem kockáztatnék egy mérges tekintetet :D

      Delete
  3. Juhé, akkor Dyna megosztja a sok éves rutint! ;)
    A viccet félretéve, ezer éve festem a saját és 1-2 barátnőm szemöldökét otthon, illetve anyukámét is én festettem évekig.
    Legtutibb módszer sima fekete-barna szemöldök-pilla esetén a kozmi által is használt Refektocil festék plussz hozzá sima hidrogénperoxid, 3-as, max. 6-os. Főleg a sötétebb színeknél.
    A festék kb. ezres, a korábban már éltetett fodrászkellékes fiúkáknál is kapható, hidrogén szintén.
    Én természetes barnát kentem régen az öldökömre, majdnem fekete. Pillára ugyanúgy alkalmazható. Régen azt is festettem magamnak, idővel leszoktam róla.
    A festék kapható vörös színben is, bár én olyat sosem használtam, a vörös szemöldököm a hajfestékemmel kenem, régen kevertem hozzá a szemöldök barnából, ma már élénk vörire hagyom, másfél éve így szeretem.
    Régen vazelint használtam anya festésénél, magamnál semmit, mert öldöknél nincs szükség rá, a pilláknál meg úgyis a vége szőke, azt nem feltétlenül kell teljesen tövig kenni (bár ha szőke gyárilag, akkor igen). A refectocilhez adnak egy műanyag kis pálcát, azzal szuperül lehet felkenni, de egyszer otthagytam egy barátnőmnél és otthon akkor fogpiszkálót vetettem be, azóta már nem ragaszkodom a varázsszerszámhoz, vagy ezzel, vagy azzal pingálok. Felesleget a vízbe (vagy megnyálazott, de ezt távolibb barátnőknél nem preferált:)) mártott fülpucival szedem le, ezzel tökéletesen lehet formázni. Fontos, h a szőrök tövébe jól gyömöszöld be a festéket, különben 2-3-4 nap alatt már lenőtt hatást kelt. Ez főleg nagy színváltozásnál fura. A bőrről 1-2 nap alatt simán lekopik, először inkább rövidebb időre hagyd fent, max., ha gyengének érzitek a végeredményt, újra kened.
    Én kb. fél évente használtam el egy tubust, és 2-3 nő szemöldökét festettem vele rendszeresen. Minimális kell belőle, tényleg.
    Személy szerint sokkal jobban szeretem a tartós festett öldököt, sokkal természetesebb, jobban beleolvad az összképbe. Egy ceruzát, port nem lehet úgy eldolgozni, fényben látható, h átmeneti festék, bizonyos fényviszonyok között fura hatása is lehet. Ennek garantáltan nem. És az elkenődéstől se kell tartani, szóval szupi dolog.

    És annyira könnyű megcsinálni, én se tusvonalat, se szemceruzás vonalat nem tudtam még akkor húzni magamnak, mégis szuper szemöldököket, pillákat varázsoltam. Ha nekem ment, bárkinek fog.
    Várom a fejleményeket Kriszti! ;)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Elnézést az esetleges szóismétlésekért, vidéken pihi, eszi, iszi és már nem vagyok szomjas. A nagymonológ meg ugye nem újdonság. :)

      Delete
    2. Jah és összesen vagy 6-8 színben kapható, nem csak barna-feka meg vöri, van szöszke és mindenből világos meg sötét meg nem is tudom, milyen is.

      Delete
    3. Köszi Dyna, hogy leírtad a tapasztalataidat! Annyira imádom a kommentjeidet! :))
      Engem semmi sem tántoríthat el a ceruzától! Najó azért nem semmi, de perpill el nem tudok képzelni mást. Néha még azt is soknak érzem, főleg közelről a tükörből nézve. De aztán mindig meg kell állapítanom, hogy pl képen, ahol távolabbról látszom igenis kell a szín, mert amúgy olyan, mintha beteg lennék. Ha lesz egyszer végre egységes, normális hajszínem, akkor lehet, hogy elgondolkodom a festésen.
      Viszont mindenképpen meg fogom nézni a festékeket anyunak :) Mondjuk neki főleg a bőrönmaradás lenne a fontos, mert tényleg csak pár szál kis szemöldöke van, így egyszerűen nincs mit befognia a festéknek. De hát tudom, hogy egyik sem fog pár napnál tovább megmaradni - az már a tetoválás lenne.

      Delete
  4. Én (anyára) pont ezt használom. (Használtam már pár alkalommal.) Vagyis inkább csak próbálgatom, mert anya szempilláját illetve szemöldökét (bár nála inkább a pillára hajtunk) egyáltalán nem fogja be, vagy csak nagyon minimálisan.
    Úgyhogy Én úgy érzem ez inkább csak időpocsékolás. Nálunk szempillán nem látszik. Többet ér rövid idejű bőrfestékként. :S

    Mennyit tesztek a szempillákra? Hogy "csucsogjon"? (bocs, nem jut eszembe jobb szó) Vagy csak úgy normálisan? Mert nem tudom mi lehet akkor a probléma ha nálatok (még ha nem is teljes mértékben, de) működik! :(

    ReplyDelete
    Replies
    1. A pillánál én sem vettem észre hűdenagy változást. Először csak az egyik szemen csináltam meg, és utána összehasonlítva a kettőt látszott, hogy azért feketébb lett, bár tényleg nem az az éjfekete cucc. De anyunak tetszett, mert úgyis spirált használ, és csak a töve a lényeg, hogy ne üssön el nagyon.
      Én eléggé rámentem a tőre, igyekeztem ott jól végigmenni, hogy befogja. Nem sokat vittem fel, nem folyt nagyon, de azért jócskán lett festék a vattán a lemosás után.
      Nem tudom mi lehet a baj, szerintem ezt nem lehet olyan sokféle képpen felvinni. Talán érdemes lenne mást kipróbálni, pl amit Dyna írt, amihez oxi kell, azzal esetleg erősebb színt lehet elérni.

      Delete
  5. Én személy szerint örültem ennek a posztnak, mivel anyukám pár hete hozzám fordult azzal, hogy járjak utána milyen módon lehetne (szemceruza nélkül) megoldani a szemöldök festést. mikor megláttam a bejegyzést, rögtön elküldtem neki, hogy lesse meg, szerintem megérhet egy próbát. aztán maximum marad a fodrász hajfestéskor. :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Egy próbát megér :-) De ahogy Dyna írta fentebb fodrászkellékekesben még profibb cucot is találsz, és ott tudnak szakszerűen segíteni. :)

      Delete
    2. (halkan jegyzem meg, az ezüstnitrát nem káros a szemre, annyira,hogy újszülöttként mindenkinek azt csepegtetik a szemébe az esetleges szülés közbeni ghonorrhoea fertőzés ellen)

      Delete

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni is. Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!