Silent treatment


A márciusi kedvencek között szerepelt ez a mini paletta, a sikere pedig azóta is töretlen, jelenleg mindig elöl van, és mindig ezért nyúlok. Annyira szuper ötletnek tartom ezt a hármas felosztást! 
Egy blog sale-en csaptam le rá, kemény 3 dollárért, az egyik legjobb vételemnek tartom, bár az eredeti ára sem vészes: ebayen 6 dollár körül láttam + posta. Az ok, amiért már régóta szerepelt a kívánságlistámon, a szemhéjpúderek minősége, ugyanis mindenhol agyon dícsérték a Wet'n'Wild festékeket - egy újabb bizonyítéka annak, hogy olcsó húsnak nem híg a leve. Nekem pedig mint ilyet feltétlenül látnom kell. Úgy látszik, most épp megint a szemhéjpúderek a sorosak...

A palettában három szín van, nekem ez a kombináció jött be leginkább, de létezik 6-os paletta is, viszont azokban sok olyan szín is szerepel, amit nem használnék - így maradt a trió. Ebből viszont mindegyik színt imádom, szuper nappali sminkhez, de tusvonallal kiegészítve alkalminak is elmegy. Elsősorban az alsó, kicsit lilás fényű taupe fogott meg, eszméletlen szép. A szemöldökcsontra való világos barack is nagyon tetszik, gond nélkül alkalmazom ezt is az egész szemhéjamra, bár kevésbé látványos, mint az alsó szín. Jól lehet vele satírozni is, nagyon közel van a bőrömhöz az árnyalat. A mélyítővonalba szánt sötét csokoládébarna is szép, bár az arany csillámok eldolgozva már nem annyira érvényesülnek, mint így a panben.
Amiért viszont pirospont jár: a három szín mérete nem egyforma, értelemszerűen az, amelyikből a legkevesebbet használjuk (Crease) a legkisebb is egyben. Ez egy nagyon okos gondolat, és imádom ezért az ötletért a Wet'n'Wild-ot. A púderek amúgy a hírüknek megfelelően tényleg jó minőségűek, selymesek, pigmentáltak. A sötét szín egy kicsit talán gyengébb, de még így is fantasztikus az árához képest. Magukban nem annyira erőteljesek, de mivel én csak alappal használom őket, így ez a tény nálam nem von le semmit az értékéből. Van még a kompaktban egy pici applikátor és egy ecsetke is, vészhelyzetben akár jól is jöhetnek.



A swatchok sajnos nem adják vissza igazán a színek szépségét, sőt, kicsit unalmasnak tűnhet ezek alapján a paletta. De higgyétek el, nem az! Persze egy karneválra nem sminkelnék vele, de az átlag nő átlag napjaiba annyira szuperül belepasszol! Ráadásul nagyon kicsi a paletta maga, úgyhogy abszolút utazóbarát, én pl most csak ezt viszem magammal haza.

Egyébként Estée-nél láthattok még egy csomó Wet'n'Wild palettát, ugye milyen eszméletlen szépek? 

A beszerezhetőséget tekintve egyelőre itthon nem láttam szemhéjszíneket, de ha egy eurós boltban jártok, akkor figyeljetek, mert láttam már egyéb Wet'n'Wild cuccot. Jön persze smink is, megmutatom, hogy milyen jól kiegészítik egymást a színek, csak jelenleg messze vagyok a kamerától. :-)

Valaki próbálta már a palettáikat? Esetleg láttatok valahol ilyet?

14 comments :

  1. Tényleg nagyon szép színek, nem tűnik unalmasnak :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Örülök, olyan nehéz volt fotózni... :/

      Delete
  2. Nagyon szép színek :$ tetszik!

    ReplyDelete
  3. Meseszép! Azt hiszem szerelmes lettem! :)

    ReplyDelete
  4. nagyon szép! annyira sajnálom hogy itthon nincs ilyen=(

    ReplyDelete
    Replies
    1. Igen, én is. Annyira jó minőségű, és hatalmas a színskálájuk. :(

      Delete
  5. Ez megint egy olyan dolog ami jó lenne ha lenne itthon is :)

    ReplyDelete
  6. Az Astoriánál van egy Eurós bolt, ott vettem egyszer egy Wet n Wild kabuki ecsetet, de arra már nem emlékszem, hogy smink is lett volna :S , úgyhogy a napokban beugrom újra :D !

    ReplyDelete
    Replies
    1. Szupi, írd meg légyszi, ha találsz valamit! :)

      Delete
  7. the colours are so pretty!!! thank you for the review~

    ♡ whimsicalityindisguise.blogspot.com
    *** Join my International Street Style Giveaway!

    ReplyDelete

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni is. Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!