Caca Rogue - avagy az első henna-kaland


Huhh, hát eljött ez is! :-) Kipróbáltam végre a rettegett hennát.
Hogy miért rettegett? Őszintén szólva nagyon sokat vacilláltam rajta, hogy kipróbáljam-e vagy ne. A legerősebb érvem mellette az volt, hogy egyszerűen annyira rossz minőségűvé vált a hajam az elmúlt évek állandó hajfestése során, hogy arra a következtetésre jutottam, váltanom kell.
Egy kis hajtörténelem: Az eredeti hajszínem barna, de abból a seszínű fajtából - unalmas és blah, mindig is utáltam. Már tiniként festettem volna szívem szerint, de csak később jutottam oda, hogy kipróbáljak színeket. Világ életemben a vörös szín vonzott, így első körben vörösesbarnát próbáltam, aztán volt egy egészen sötét barna-fekete korszakom is (erről nem találtam képet), de aztán visszatértem a vöröshöz, és a szerelem azóta is töretlen. Néha eszembe jut, hogy milyen lenne, ha megint barna lennék, de áh nem, ahhoz túlságosan szeretem a vöröset, és nem cserélném le semmire. A színskála minden színe volt már rajtam az egészen mély burgundivöröstől a nagyon világos rezes árnyalatokig. Ez utóbbi tetszett legjobban, úgyhogy az utóbbi időben megint efelé tendáltam. A legutolsó festékem volt egyértelműen a kedvencem, kétszer is újrafestettem vele a hajamat. Elég erőteljes szín, de nem bánom, annyira én vagyok. :-)


1. 2004. körül, ez az eredeti színem. 2. 2007. azt hiszem ez egy gesztenyebarna festék. 3. 2008. a hajam végén még a sötétebb festék nyomai. 4. 2009. Harisnyás Pippi style :) 5. 2010. december ezt a vöröset nagyon szerettem. 6. 2011. március elég gyorsan nőtt a hajam a szín ugyanaz. 7. 2011. december Itt már kicsit világosodtam, de szörnyen száraznak és fénytelennek tűnik a hajam. 8. 2012. március Eddigi kedvenc színem, erre jött a henna.

De aztán bejött a képbe a Lush és vele együtt a henna. Érdeklődtem már korábban is a henna felől, de a Herbaházban lebeszéltek róla, merthogy állítólag ha egyszer behennázom a hajamat, sose fogja többet a festék megfogni. Mivel féltem, hogy a hennával nem érném el a kívánt színt, és inkább mégis a festéknél maradnék, nem vállaltam a kockázatot. 
Aztán Lush Zsuzsi megnyugtatott, hogy a henna után is van élet, egy kis pihentetés után vissza lehet térni a kémiai festékhez - bár reméltem, hogy annyira megszeretem a hennát, hogy nem lesz rá szükség.
Szóval ki is próbáltam a Caca Rouge hennát , ami lángoló vörös hajat eredményez. Maga a procedúra nem volt egyszerű, ugyanis a hennát melegen kell tartani ahhoz, hogy megfelelő színt kapjunk. A tömbből 3 kockát használtam fel, ez bőven elég is volt a hajamra. Apróra tördeltem (elég kemény, késsel egyszerűbb), majd forró vízzel felengedtem - mellesleg ez volt a legnehezebb dolog: eltalálni a megfelelő mennyiséget. Olyasmi sűrűséget kell elérni vele, mint a hajfestékkel, de nem akartam túl hígra sem keverni, így aztán szép apránként adtam hozzá a vizet. Szerintem még így sem lett elég krémes, nehéz is volt elkezdeni felkenni, úgyhogy még közben is adtam hozzá a vizet folyamatosan. A végére aztán már jó lett az állaga, de azt hiszem ilyennel kellett volna kezdenem. Legközelebb. Az illata elég erős és intenzív (már tömbként is, de kikeverve aztán végképp), de szerintem a kémiai festéké rosszabb, úgyhogy kibírható ez is. 
Miután szépen felkentem, majd letakarítottam magam, fóliával betekertem a fejem, rátettem egy törölközőt, és szépen vártam. 3 órát volt rajtam, de legközelebb biztosan tovább hagyom fent, illetve olyan tanácsot is olvastam, hogy néha melegítsük fel hajszárítóval a törölközőt, így még élénkebb lesz az eredmény - ezt biztosan megcsinálom! Kimosni nem volt egyszerű, sokáig mintha csak sár folyt volna a hajamból...de azért 2-3 samponos mosással teljesen kijött a cucc. Utána bőséges kondícionálás szükséges, az eredmény pedig : fényes és selymesen puha lett a hajam, bár elbírta azért a hajban hagyható kondícionálót és a hajvégápolót is.

Összességében semmi negatívat nem tapasztaltam az alkalmazásával kapcsolatban, egy egész kicsit volt csak macerásabb, mintha csak sima hajfestéket használtam volna, illetve szerencsére a fejbődhúzódás is kimaradt, amit néha a festéknél éreztem. A hennával kapcsolatban nagyon féltem amúgy, hogy mennyire lesz bonyolult (biztos voltam benne, hogy elrontom), vagy egyedül kivitelezhető, de aki gyakorlott otthoni hajfestő, annak simán menni fog. Az én színem ilyen lett:


 Nekem sajnos már van egy-két ősz hajszálam is, azokat szuper élénk narancsosan fogta meg a henna. A hajtövem, ahol már előjött az eredeti színem, nem mindenhol lett egységes, lámpafénynél egészen sötétnek tűnik, de napfényben azért látszik a vöröses csillogás. A hajam többi része viszont nagyon tetszik, jó lett ez a narancsos-rezes beütés. Viszont tartok tőle, hogy ez csakis annak köszönhető, hogy alatta ottvan a vörös festék, és félek, hogy ennyire nem lesz intenzív, ha lenő a hajam, és a saját színem lesz az alap. Persze kipróbálom még a fent említett technikákat (melegítés, hosszabb hatóidő kivárása), és nagyon remélem, hogy  így be fog válni. Sajnos a henna olyan, hogy az eredeti színt nem tudja világosítani, ezért lesz minden hajon más és más a színe. A legszebb élénk vörös szőke, vagy ősz hajon lesz, a barnának inkább csak vöröses csillogást ad - nekem pedig az lehet, hogy nem lesz elég. Amúgy még sok más egyébbel is lehet tuningolni a hennapépet: citromlével, olajokkal, fűszerekkel, de ennek azért még jobban utána kell néznem.
Egyelőre abszolút pozitívnak könyvelem el ezt az eredményt, és még biztosan fogok vele kísérletezni, mert úgy gondolom, hogy jobbat teszek a hajamnak így, mint ha kémiai festékkel traktálnám.

Próbált már valaki hennát? Jöhetnek a henna tapasztalatok kommentben!

41 comments :

  1. jajj de szép lett, én vörösesbarna vagyok mert félek a vöröstől, de egyszer tuti vörös leszek!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Gingers should rule the world! :)

      Delete
  2. wíí, hajtémában hasonló vagyunk ismétcsak. :)
    nekem is seszínű hajam volt, én is vöröset akartam. de ahányszor festettem, mindig más árnyalatúra sikerült. a hennától nem félnék, csak már annyira elegem van a festésből, hogy nem is gondolok rá, olyan a hajam, amilyen. ~ lőjetek le.

    (a 8as a kedvenc képem rólad. :) )

    ReplyDelete
    Replies
    1. Óh hát igen, nekem is mindig más árnyalatú lett, de szerencsére sosem lettem tarka, kivéve, mikor sötétből világos felé festettem, akkor a sötétebb elég sokáig látszott a végeken. Az ombre stílus úttörője voltam! :)

      Delete
  3. A márciusi színed milyen szín volt? Mármint milyen festék árnyalata?
    Kíváncsi vagyok a hennára, olyan rég tervezem, hogy namajdegyszer, de sokkal jobban szeretnék piros hajat és félek ezzel nem lennék igazán vörös. Viszont ez az ipari piros meg valószínűleg jobban tönkreteszi a hajam. Hahh, nagy dilemma ez.

    Amúgy nagyon jó színe lett.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Wellaton Colorado red. Nagyon szeretem, bárcsak a hennával is ugyanezt a színt tudnám produkálni, akkor sose vennék már mást.
      A vörös-piros festékekkel az a baj, hogy nem elég a tövét festeni, mert marha könnyen fakul. És szerintem ez roncsolja leginkább a hajat :/

      Delete
  4. Mint rutinos és ezer (na jó, csak 15) éve élénk vörös, én is hozzászólok. Számtalanszor nézegettem már a hennát, de mindig lebeszéltem róla magam. Szeretem, h ilyen élénk a hajam, így vagyok önmagam. Viszont szintén ugyanilyen seszínű (általam mindig szürkének definiált) hajszínnel rendelkezem eredetileg, amit picit világosítani is kell, h belemászhasson az élénkség. Én most ha egyszer elfogy itthon a literes hidrogénem (tehát még sajnos igen messze, max. 3/4 éve vehettem), kipróbálom az ammónia mentes hajfestéket. A hajfestékes fiúk véleményét mondjuk mégnem kértem ki róla, de a fb. oldalukon már említették, h már náluk is kapható. Kíváncsi vagyok még a próbáidra és igazából kívánom, h a hő és egyéb hatás következményeként szimpibb árnyalatot érj el, mert akkor én is lehet, h kipróbálom. Kíváncsi leszek, mennyire kopik egészében és a tövénél. Sajnos abban bizti vagyok, h jól gondolod, a lenövés alatti területen a már festett világosságba ült bele a veres, ezért ilyen élénkebb. Mondjuk azt nem hittem volna, h az ősz szálakat is befedi, azzal még jó pár festék se birkózik meg, vagy ha mégis, pikkpakk ledobja. Szerintem mindenképp csinálj mondjuk egy félidei beszámolót/frissítést, várni fogom a fejleményeket! ;)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Persze, ez még csak az első rész volt, mindenképp végigkövetem a folyamatot. A vörös hajról én is nehezen mondok le sajnos, így érzem jól magam. De mivel egyelőre alatta a festék, nem aggódom, ha pedig olyan látványosan javul a hajam, akkor biztosan megéri ennél maradni.

      A hajfestékes fiúkat belinkeled? :-)

      Delete
    2. http://www.facebook.com/profile.php?id=100001155267943
      Edy&Tody fodrászkellék, a Nagymező elején, a Moulin utáni saroktól nem messze.
      Semmi közöm hozzájuk, 5-6 éve egy fodrászom küldött oda balzsamért hajvásás előtt (barátnőmék szalonja volt, azért volt ilyen laza a nő), akkor még az előző, kisebb boltban voltak. Két srác viszi, az egyik (a bajszos) a kedvencem, olyan nagyon jófej és mindketten olyan hozzáértők, még sosem adtak rossz tanácsot, hajfesték tippet, pedig pár macerásabb leszivatáson/átfestésen túl vagyok a barátnő fejeken és sosem lett gázos az eredmény. Nem mellesleg, engem azért küldtek oda, mert ott tényleg sok minden van és árban is nagyon jók. Valószínű azért, mert a "gyerekük" ez a bolt és nem nagyot akarnak gyorsan szakítani, csupán sok elégedett vásárlót szeretnének maguknak tudni.
      És külön jó pont, h van náluk is sok Yamuna termék, amit szintén kedvelek.
      Ha arra jársz, less be hozzájuk, majdnem elfelejtettem, h a kedvenc extra mentolos (fresh mint) carmexet is náluk lehet beszerezni! ;) Csuda bolt, nem kétség. :)

      Delete
    3. Jah és azt nem írtam, de persze szerintem is a vörös a te színed, ez egyértelmű.

      Delete
    4. Köszi a leírást róluk! Bár most egyelőre nem aktuális a henna miatt, de a komment megmarad itt, ha esetleg kelleni fog :)

      Köszi, én is így érzem :)

      Delete
  5. Én egy éve festem hennával a hajam és imádom, amit művelt vele! :) Előtte kémiai hajfestéket használtam, iszonyat száraz lett tőle a hajam, mindig tört és egyszerűen nem bírtam megnöveszteni. Sok bátorság kellett nekem is, hogy kipróbáljam a hennát, úgyhogy én először csak próbatincset mertem festeni. :) Én a sötétbarna hajszínt preferálom, így a hennához én indigót is használok. De ahol már lenőtt a hajam és csak henna van rajta, nagyon puha, selymes és tükörfényű lett a hajam. Soha nem térnék vissza a kémiai hajfestékekhez! :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Jaj ezt nem írtam külön, de persze én is próbatinccsel kezdtem. Rögtön szép fényes lett, és rezes, úgyhogy vártam 1-2 napot, hogy hátha kijön bármi allergia, aztán megcsináltam az egészet. Még nem telt el olyan sok idő, úgyhogy annyira látványos változásról nem tudok beszámolni, de bizakodom, mert mosáskor jó dolgokat éreztem :-)
      Úgy örülnék, ha nekem is ennyire beválna, hogy nem térek vissza a kémiai festékhez! Köszi, hogy leírtad!

      Delete
  6. lelki társam... ugyanez volt nálam is: uncsi barna haj, tinikoromban alig vártam, hogy elkezdhessem festeni és a vörösön kívül semmi más szóba sem jöhetett és az élénk világos réz a favorit. Ha egyszer ráunsz a hennára próbáld ki ezt a kombót: Loreal Majirouge 7.40-es és hozzá Majirouge copper mix (ebből csak 10 gramm). Ez a legszebb rezes szín és a festék hiperminőségű, csodásan fényes lesz tőle a haj.

    ReplyDelete
    Replies
    1. :D Én nagyon élénkre nem mertem rögtön váltani, mert nem tudtam, hogy vajon jól fog-e állni. De rájöttem, hogy jobb, mint a sötét haj, az rettentően sápaszt.
      Jól hangzik ez a festék, illetve láttam, milyen szép a színe, de gondolom kémiai ő is. :/

      Delete
  7. Ecsettel tetted fel? Kézzel belemasszírozva is felvihető? (nem vagyok egy ecsetzsonglőr, emiatt én hab állagú festékkel festek, ha házilag) A vörös tőlem nagyon idegen, de barnában kipróbálnám.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Igen, ecsettel, nekem az esik kézre. A hennáról tudni kell, hogy megfogja a bőrt, ez igaz a kézre (gondolj csak a mehndire) és a fejbőrre is, szóval én nem masszíroznám annyira a fejbőrbe, mert eléggé megfoghatja. Persze egy idő után lekopik onnan, ahogy a festék is, de én igykeztem csak a tövére kenni. Mivel úgyis gumikesztyűben csinálod, gondolom kézzel is fel lehet vinni, ha hosszú hajad van, akkor meg főleg. Amúgy négy színben létezik, ha barnát szeretnél vörös nélkül, akkor a Caca Brunt ajánlom.

      Delete
    2. Igen, ugy gondoltam, hogy a hajba masszirozva, nem a fejborbe:-) Lehet, hogy erdemes lenne tennem vele egy probat, a szinarnyalat tippet koszonom!

      Delete
    3. Hajrá, én mindenhol csak azt olvasom, hogy mennyire király dolog is a henna :) Minden esetre rosszat biztosan nem fogsz tenni a hajaddal. Írd meg mindenképp, ha kipróbálod!

      Delete
  8. nagyon szép lett:) az első kép,a 2004-es pedig olyan helyeees:)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Haha köszi, kis 18 éves fejjel :)

      Delete
  9. Én 16 éves korom körül éltem a hennás korszakomat, nagyon szerettem, de az én hajszínemmel csak nyáron volt értelme, mert csak természetes fényben érvényesült a vöröses ragyogás.. ilyen sötét hajon, mint az enyém, nem lehet többet kihozni a hennából, és az az érzésem neked se lesz már ilyen ha tényleg lenő a hajfesték. Általában a világosabb seszínű szőkésbarna hajból tud olyat csinálni a henna, mint amilyen most neked.
    Viszont amellett, hogy nem lettem igazi vörös, a hajam sokkal egészségesebb és fényesebb lett tőle, még a zsírosodást is valamennyire kordában tudta tartani a henna.
    Januárban én is beraktároztam hennából, de azóta se tudom rászánni magam, egyrészt mert kezdem megszeretni az eredeti hajszínemet, meg ha ráunok, akkor vagy meg kell várni amíg lenő, vagy a barna hennát kell kipróbálni, amiben még kevésbé vagyok biztos (a mesterséges hajfesték nálam nem pálya)..

    ReplyDelete
    Replies
    1. Most így emlékeim szerint neked sötétebb a hajad, mint az enyém. De biztos nem lesz ilyen élénk a vörös benne. Viszont ha tényleg egészségesebb és szebb lesz a hajam, akkor egy szavam sem lesz, kevésbé élénk vörössel is beérem :)

      Delete
  10. Szerintem nagyon klassz lett :) talán érdemes utánanézni, mennyire keverhető világosító növényporokkal. Ha indigóval lehet, talán mással is működik.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszi! Igen olvastam, hogy a cassia valamennyire tud világosítani, illetve alapból világos hajra ajánlják, mint afféle színtelen henna. Talán azzal sikerülne.

      Delete
  11. Vártál három-négy hónapot az előző, vegyszeres festés után? Mert elvileg ennyit pihentetni kell a hajadat hennázás előtt.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nem volt 3-4 hónap, csak olyan 2 körül. Tudom, hogy jobb ha kiürülnek a mérgek a hajból, de már kezdett nagyon gáz lenni a lenövésem, és a tincsteszt után sem lett semmi baja a hajamnak, így bevállaltam a teljes hennázást. Eddig nem bántam meg, remélem nem tettem ezzel rosszat.

      Delete
  12. Off,de a 6. kép váci dómnál készült?Nagyon úgy tűnik,de lehet tévedek.

    ReplyDelete
  13. Több éve hennázom a hajam, én nagyon szeretem :) . Igaz, hogy nem lett tőle olyan élénk Liptai vörös a hajam, de talán jobb is, így természetesebb vörösnek tűnök :D . Szerintem ez a Lush féle henna nem a legjobb, ennél erősebbek az őrölt henna porok,de ismerkedésnek tökéletes, mert nem kell semmit sem utólag belekeverni. Nem mindenkinek áll jól a vörös, de neked nagyon jól áll, ne változtass :) !

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszönöm! :) Ha rákapok az ízére, biztosan ki fogok próbálni más hennát is.

      Delete
  14. This comment has been removed by the author.

    ReplyDelete
  15. Nagyon szép színe lett, tényleg a vörös a te színed. Kíváncsi voltam, mit tud a A Lush-féle henna, kicsit macerásabbnak tűnik így mint henna port bekeverni. Meg a hennapor gazdaságosabb is. Lassan egy éve hennázom a hajam, és nagyon szeretem. Hónapok után is szép fénye van, alig fakul a színe; hihetetlen. :) A melegen tartáshoz egy tanács: húzz zuhanysapit a fejedre hajszárítózd meg egy kicsit és úgy mehet rá a törülköző. Nekem órákon át tartja a meleget a hajam. Élénk pirosas színhez hibiszkuszteával szoktam keverni a hennát és édes pirospaprikával. Rezesebb színhez pedig kamillateát adok hozzá. A kurkumát is szokták ajánlani, de én megjártam vele. Egyszerűen kioldódott a hajamból, csak néztem a kádban mi ez a sárga víz... jó hogy nem mentem uszodába. :D Bocsi egy kicsit hosszú lett.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Hú, pedig nem az, gyakorlatilag ráöntöttem a vizet és kész :D Csak háromszor bonyolultabban fogalmaztam meg, mint amilyen volt. A melegen tartást úgy értettem, hogy a hennát megát érdemes melegen tartani, miközben használod, így élénkebb lesz a színe. Ezt úgy képzelik el, hogy forralok egy edénybe vizet, majd a gőzben tartom a hennás tégelyt, így meleg marad. Nem tudom, ezt a konyhában vagy a fürdőben képzelték-e el, számomra a kettő nem jön össze, úgyhogy a csapba engedtem forró vizet, és ebben tartottam a hennát, amikor nem a kezemben volt, de ez nem volt elég, mert hamar kihűlt a víz. Szóval erre még ki kell találnom egy jó megoldást, vagy villámkezet növeszteni :)
      Vicces, ma pont pirospaprikával dolgoztam, és kicsit megfogta a kezem, rögtön eszembe jutott, hogy na ezt kell a hennához keverni, hátha megfogja a hajamat is. A kurkuma is eszembe jutott már meg a vöröshagyma :D

      Delete
    2. Így már más. :) Tedd termoszba a hennát. :P
      Nekem a por állagúval sosem volt gond, hogy nem volt melegen tartva festés közben igencsak jól megfogott mindent. Festettem már úgy hajat, hogy vöröshagyma héját főztem a kamillával. :D:D

      Delete
    3. Akkor tiszta boszorkánykonyhává válhat ez a hennázás! :D

      Delete
  16. Hasonló színű a hajam, mint neked (a természetes).
    Évekig hennáztam a hajamat, nekem kicsit nehéz lett tőle a festés után (kicsit zsírosabb is), de nagyon vékonyszálú, szóval lehet, hogy csak azért.
    Most utoljára augusztus végén volt vele festve, az ősz szálaim miatt át akarok térni a kémiaira, mert nagyon rikító narancs színűek lettek... Szóval most várok és nem tudom, mit csináljak vele...

    Receptem: egyszerű hennapor, eukaliptusz olaj, meleg víz, citromlé, fogkrémsűrűségre keverve. Mást nem használtam. 3 órát állt törölköző alatt. És bele lett masszírozva a fejbőrömbe is, nem ecsettel vitte fel a férjem (kicsit megfogta a bőrt, de ha péntek este lett festve, hétfőre már nem volt annyira vészes :) )

    Valamit akartam még... Ja, igen: Nekem a hennával kb. olyan színű a hajam, mint a tiéd a 3-as képen. Az is csak napfényben, árnyékban-szobában semmi sem látszik a vörösből (max. pár napig frissen festve - engedte a színét is pár hétig)...

    Szóval amit ki akartam hozni az egészből: csodát ne várj, mivel kép alapján hasonló génekkel vagyunk megáldva hajszínügyben (1-es kép), alig fog látszani a henna később, ha lenőtt a kémiai festésed (3-as kép) :) Bár én nem kísérleteztem mindenféle egyéb hozzávalóval. Azért sok sikert! :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszi, hogy leírtad a tapasztalataidat. Egyelőre úgy vagyok vele, hogy nagyon hiányozna ez az élénk vörös, de ha egészséges és szép fényű lesz a hajam (nem pedig száraz kócdarab) akkor le tudok mondani róla talán. De mindenképpen kipróbálom a hagymát, fűszereket, hátha :)

      Delete
  17. Körülbelül két hete próbáltam ki én is a Caca Rouge-t, és meg kell mondjam, imádom a hatást! Előtte is használtam hennás színezőket, de egyszer sem lett olyan szép az eredmény, mint a Lush-os tömbbel.
    Körülbelül a fenekemig ér a hajam, úgyhogy eléggé macera volt a felvitel, folyott össze-vissza, másnap olyan izomláz volt a nyakamban, hogy csak na. :D De megérte, nagyon tetszik a színe. Egy kicsit selymesebb is lett, bár nem tökéletes, de ennél a hossznál már mindennek örül az ember. :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. De jó, örülök, hogy bevált! Milyen volt az alapszíned és mi lett a végeredmény? :) Olyan gyönyörű lehet a hosszú vörös haj, hjajjjjj, minden vágyam!

      Delete

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni is. Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!