Catrice Prime and Fine


Olyan jó cuccok vannak a Catrice-nél, mindig megcsodálom őket. Azt hiszem egyre biztosabban ez válik a kedvenc drogériás márkámmá. A szemhéjpúderek fantasztikusak, a rúzsok mesések, a púderek, szájfények, korrektorok is nagyon jók. Igazából kevés kivétellel eddig akármit próbáltam, azzal elégedett voltam, árban és minőségben is nagyon megállja a helyét. 
Ami még hiányzott a repertoáromból, az a Prime and Fine primer, ami tavaly ősszel jelent meg. Amikor épp kísérletezős kedvemben voltam, akkor meg is vettem, mert a tesztert kipróbálva abszolút meggyőzött.   




Egy cuki kis tégelyben van a termék, majdnem 5 cm az átmérője. Sajnos elég magas, így neszeszerben nem fér el olyan jól, mint mondjuk az Avon Magix, viszont nekem akkor is jobban bejön a tégelyes kiszerelés, mint a tubusos. Az Avon Magixnél ugyanis egy idő után kiválasztódott a szilikon a többi anyagtól, és mikor próbálom kipréselni a cuccot a tubusból, akkor ez a folyékony anyag előbb megindul, mint maga a primer.  Ráadásul kinyomni is elég nehézkesen lehet. Szóval béna. Kellemesebb egy tégelybe nyúlkálni, és jobban tudom szabályozni a felvett mennyiséget is, bár azért tartok tőle, hogy hamarabb tönkremegy a levegőtől. 
14 g terméket kapunk, az Avon 30 ml-t tartalmaz, majdnem dupla annyit. Ha már így szóba került az Magix akkor azért megmutatom, hogy ahhoz képest, hogy ugyanarról a terméktípusról van, ami ugyanazt csinálja, azért mégis van köztük egy kis különbség.
Először is állagában a Catrice mattabb, krémesebb, míg az Avon folyósabb, és ahogy írtam a szilikon is jobban látszik rajta, ezáltal csúszós, fényes lesz. Mondjuk ennek elkenve már semmi jelentősége nincs, és kb ugyanolyan finishe van mindkettőnek, ugyanannyit simít a bőrön. A Catrice egy picit talán rózsaszínesebb így töményen, eldolgozva ez abszolút nem látszik. 

Egyébként mindkét termék fő összetevője a szilikon, ezáltal nagyon selymes, puha tapintású lesz a bőr, de azt fontos tudni, hogy ez csak a látszat. Mivel a primer elsődleges feladata, hogy a pórusokat kitöltse, így persze simábbnak érezzük a bőrünket is - amíg le ne mossuk. Ilyen szempontból egyébként nem sok különbséget véltem felfedezni a két termék között, mindegyik ugyanúgy teszi a dolgát.
A primer feladata még az is, hogy tartósabbá tegye a sminket, jobban megtartsa az alapozót, pirosítót. Őszintén szólva ezt még nem mértem le, mert primert általában akkor szoktam használni, amikor szebb a bőröm, és mondjuk csak korrektort és púdert használok, ez utóbbit pedig úgyis ismételnem kell a nap során.  Amit egy púder alatt el tudok érni vele az nekem tökéletesen elég. Próbáltam a kezemen lefotózni, de nem sok mindent lehet látni, úgyhogy bevetettem az arcomon, a képekért előre is elnézést.

Szerintem azért látszik, hogy van valami turpisság a képen, és az nem a Photoshop. Itt egyébként a Catrice primert használtam, de az Avon is nagyjából ennyit tud, és szerintem nem is kell tőlük többet várni. Az, hogy láthatatlan alapozó lenne szerintem túlzás, mivel fedése gyakorlatilag nincs, így tényleg csak egy simább alapot ad, egy réteget képez a bőrön, amin aztán könnyebb eloszlatni az egyéb termékeket.
A bőröm egyébként nem fényesedik gyorsabban egyiknél sem, de szerintem ez abszolút egyénfüggő, mert mindenkinek máshogy reagál a bőre arra, ha lefedik egy szilikonréteggel. Mondjuk én inkább csak ott használom, ahol nagyobbak a pórusok, tehát az orrom környékén és a homlokomon. Máshova nem sok értelmét látom feltenni.

Még a fényvédelemről nem írtam. Az Avonéban ugyanis 20-as faktorú fényvédő van, ami azért nem árt már tavasszal sem. A Catrice úgy tudom nem tartalmaz fényvédőt, de egy hidratálókrémmel vagy alapozóval ki lehet váltani ezt. Én ilyen szempontból a BB krémemre támaszkodom, ha teszek is alá primert, nem számít, hogy van-e benne, mert már véd a BB. Ha meg csak korrektorral használom, akkor a hidratálókrém még mindig lehet fényvédős, úgyhogy szerintem emiatt nincs akkora hátrányban a Catrice sem.

Hogy melyiket ajánlom? Mindegy. Talán azoknak, akik nem szeretnek vagy nem tudnak katalógusból rendelni, jó alternatíva a Catrice primer, árban is kb ugyanott vannak. 

Ti használtok primert? Próbálta már valaki ezeket?

13 comments :

  1. Ez elég jónak tűnik. Én nem rég kezdtem el használni a T-vonalamra primert, púderrel kombinálva egészen jól teljesít.

    ReplyDelete
    Replies
    1. És milyen primert használsz? Annyi van már a piacon, de őszintén szólva nem tudom, hogy lehet-e akkora különbség köztük, végülis mindegyik szilikonra épül, nem?

      Delete
    2. Hát ez egy itteni szupermarket saját márkája, aminek nagyon jók az egyéb krémei is. Igazad van, szerintem ebben is van szilikon. A Catrice-t is kipróbálnám de az itt kb olyan ritka mint a fehér holló :D

      Delete
  2. Szia! A Catrice árát nem tudod pontosan? (Avont néztem, az 2840 forint, de a tulajdonságai alapján, amiket említettél, nem biztos, hogy megér ennyit...)

    ReplyDelete
    Replies
    1. 1399 Ft. Én biztosan a Catrice-t venném, ha most dönthetnék, ráadásul ha mégsem jön be, vagy rájössz, hogy nem kell neked primer, akkor ez kisebb befektetés volt, mint az Avon.

      Delete
    2. Köszi! Néha úgy érzem, kéne primer az arcom bizonyos részeire, néha meg nem is foglalkozok vele :) Ha úgy is megéri beruházni egy primerre, hogy nem használok alapozót vagy színezett hidratálót minden nap sminkelésnél, akkor biztosan a Catrice-t venném meg. Jó ötlet volt egy másikkal összehasonlítva tesztelni, hogy mit tudnak és mennyiért.

      Delete
    3. Nálam is időszakos a használat, mostanában megint rákattantam, de télen annyira nem kapkodtam érte. Inkább tavaszi-nyári társam nekem a primer :)

      Delete
  3. Én még sosem használtam primert, de lehet, hogy kipróbálom. Megtetszett a Catrice-s. :) Primert használhatok csak úgy magában, alapozó és púder helyett, mert akkor nyárra jó választás nem?

    ReplyDelete
    Replies
    1. Igen, én főleg nyáron szoktam használni, amikor az alapozó egyértelműen sok, de még a BB krém is. Akkor primer + korrektor a verhetetlen páros. :)

      Delete
  4. Pont a napokban akartalak megkérdezni, hogy milyen primereket használsz és a Catrice-féle bevált-e. Biztosan gondolatolvasó vagy! Ebben van fényvédő?
    az Avon-osat szoktam használni tavasszal és nyáron, inkább alapozó helyett, mint alá. Szeretem nagyon, kevésbé fénylik a bőröm, elég rá a korrektor és a púder. Alapozóval már régen használtam így nem emlékszem azzal együtt milyen. Az ára miatt cserélném le erre.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nekem is nagyon bejött ez a primer (Catrice), előtte sosem használtam primert, nehezen is éreztem rá az "ízére", kellett egy kis idő, mire megszerettem, de most már nincs smink nélküle :) !
      Fényvédő nincs benne, mert csak a problémás területek előkészítésére van kitalálva, nem a teljes arcra, erre még jön az alapozó (vagy a Granier BB krém alá is szívesen alkalmazom), az pedig lehet fényvédős.

      Delete
    2. Hát igen, a fényvédő nagy hiánya a Catrice verziójának. Az Avonosban ugye 20-as van, bár szerintem az is elég kevéske, nálam alsó hangon is 30-nál kezdődik egy jó fényvédő. Én inkább egy hidratálókrémben vagy a BB krémben bízom fényvédő szempontjából, a primer az inkább legyen csak primer.
      De köszi, hogy ezt írtátok, bele is írom a bejegyzésbe!

      Delete
  5. Ez a primer annyira bejövős, hogy nem is nagoyn tudom elképzelni a sminkemet nélküle. Használtam már többfélét, de ez a kedvenc, főleg, hogy az ára is igencsak barátságos!

    ReplyDelete

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni is. Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!