Beetle Juice

Már a promóképek is tetszettek a Models Own Beetle Juice kollekciójáról, de aztán nem pörögtem rá annyira a témára. Viszont megpillantottam őket az Asos.com-on egy hármas szettben, kedvező áron, és valami azt súgta, hogy ne hagyjam ki. A három lakkot kaptam meg, kb kettő áráért, szóval asszem jó vásárt csináltam. Plusz még valamennyi kedvezmény is volt épp és persze ingyenes szállítás...siker! A színeket ebben a szettben nem lehetett választani, de mivel pont erre a háromra voltam kíváncsi, és a másik kettő nem tetszett, így nem is bánom. A kollekció amúgy öt színből áll és most épp mindegyik kapható is ITT.
A három szín pedig (balról jobbra): Golden Green, Pinky Brown és Emerald Black.

Ilyen szép csomagolásban érkezett, amibe mind az öt lakk belefért volna, de így csak csomagolóanyaggal volt kitömve. Szeretem a szép dobozokat :)


Két rétegben így néznek ki. Nekem kicsit csalódás amúgy, mert rettentő büdösek. Pedig mindig olyan jó értékeléseket olvasok róluk, és ezt még sehol sem említették...Az állag és az ecset mondjuk jó, és gyorsan meg is száradtak, szóval azért nem panaszkodom, de 5 fontért elvárná az ember, hogy ne kínai lakk szaga legyen (persze tudom, tudom, ez is ott készült...). A Golden Green a Chanel Péridotra hasonlít kicsit, szóval nekem ezzel le is van tudva az a lakk. Mondjuk nem teljes hasonmása, mert szerintem abban több az arany, de nem baj, így is tetszik. A Pinky Brown nem egy nagy szám, sokkal szebbre számítottam, és a képen jobban is néz ki, mint a valóságban :). Az Emerald Black viszont csodaszép, pont olyan, mint a bogarak kitinpáncélja.

Végülis örülök, hogy megvettem őket, mert szeretek új márkákat kipróbálni, és a színekkel is elégedett vagyok. Bár azért nem tudom, hogy ezt a képet hogy gondolták, mert nagyjából köze nincs a valósághoz...


ELF TOP 5

Most már többször is rendeltem az e.l.f.-től, vagyis az eyeslipsface.co.uk weboldalról és azt kell, mondjam, hogy nagyon megszerettem őket. Profi marketingjük van, ugyanis mindig, MINDIG kieszelnek valamilyen kedvezményt, amivel vásárlásra csábítják az embert. Hol ingyenes a szállítás, hol 40-50%-os kedvezmény jár mindenre, hol ajándékot kapsz a rendeléshez, és ezek különböző kombója. Mivel egymást érik a kedvezmények, felmerül bennem, hogy van-e egyáltalán olyan, aki akkor vásárol, amikor nincs semmi akció. Persze biztos - aki mondjuk először téved az oldalra, vagy nem követi őket a Facebookon. Minden esetre, én azt tanácsolom, hogy ha bármit is rendelnél tőlük, akkor várj vele pár napot, mert biztosan jön valamilyen akció, legalább egy ingyenes szállítás. (Érdemes feliratkozni a hírlevelükre, vagy követni őket a Facebookon, általában a FB lájkolók számától függően jönnek a kedvezmények!)
Ha már szállítás: hozzánk egységesen 3,95 £, bármennyit is rendelsz. Mindig kartondobozban, alaposan becsomagolva érkeznek a cuccok,. Egy kicsit talán túl sok a termékek saját csomagolása, minden külön dobozban van...én sajnálom azt a sok fát. :( Viszont eddig minden sérülésmentesen megérkezett, általában pár nap alatt, de egy héten belül biztosan.
Most viszont azokat a termékeket szedtem össze, amiket én kipróbáltam, és ár-érték arányban jónak találtam, és abszolút érdemesnek tartom őket beszerezni.

I. ELF Pirosító és bronzosító duó
Szerepelt már kedvencek között is, és tényleg sokat használom. Nagyon szép, visszafogott a pirosító, és a bronzosító sem túl sötét, szóval a világos bőrű lányok barátja ez a kis kompakt. A csomagolása fantasztikus, letisztult, stabil, nagy tükörrel. 3,50 £ az ára.

II. ELF körömlakkok
Nagyon szeretem a lakkokat is, nekem három van meg közülük, és ez a három nagy kedvenc. Nude, Coral és Light Red, mindegyik gyorsan szárad, és két rétegben tökéletesen fed. Az ecset is kellemes, és a lakkok állaga is tetszik. 1,50 £ darabja, nem tévedhetünk nagyot egy próbával.  

III. ELF Studio púderecset & Studio Kabuki Ecset 
Eddig csak ez a két ecsetem van Elféktől, és nagyon elégedett vagyok velük. Mindegyik a Studio vonalba tartozik, tehát ők már profibb kategóriát képviselnek, és nem is hazudtolják ezt meg. Tömött, puha szőr, jó forma, és egyik sem hullik. A Sigma ecseteknél nagy vesszőparipám a szőrhullatás, úgyhogy mostani fejjel már azt mondanám, hogy inkább Elf ecsetek! Olcsóbbak, és ez a kettő simán van olyan minőség, mint a Sigma. A púderecsettel alapozót, púdert, pirosítót, krémes vagy por állagút, mindent fel lehet vinni. Nagyon hasonló amúgy a Sigma F80-hoz, bár a Sigma egy hangyányit sűrűbb és tömöttebb, és kicsit kisebb is. Ettől függetlenül az Elf ugyanolyan fantasztikusan szuperál, abszolút ajánlom! A kis kabuki pedig szintén szuper, a Sigma púderecsetet lepipálja, és mindig velem van púderigazításhoz. Nagyon kíváncsi lennék az Elf szemre való ecseteire is, csak hát nem látom értelmét újabb ecseteket beszerezni, mikor a már meglévőkkel is bőven elvagyok. A púderecset 3,50£, a kabuki pedig .

IV. ELF sminkfixáló
Itt már írtam róla részletesebben is. Azóta is használom boldogan, és a felirat ugyan megkopott egy kicsit a táskában hurcolástól és a mennyisége is megcsappant, még mindig ugyanolyan jól működik. 3,50 £ az ára.

V. Szájfények
Szájfények közül már többfélét is próbáltam: Luscious Liquid Lipstick, Plumping Lipglaze, Super Glossy Lip Shine, és mindegyikkel elégedett voltam. Ezek egységesen 1,50£ -ba kerülnek, és nagyon jó minőségűek, fényesek, pigmentáltak, jó illatúak. Nagyon szeretem őket, pedig nem is vagyok egy nagy szájfényes. :)

Ezek lennének hát a kedvenceim, persze még több más dolgot is kipróbáltam már tőlük, de ennél az öt terméknél éreztem azt maradéktalanul, hogy tényleg megérik az árukat. Persze írok még a többiekről is, mert vannak érdekes darabok (pirosítók, HD Powder, krémes szemhéjtus stb.).

Rendeltél már az ELF-től? Mi vált be eddig a legjobban?

Vampire's love

Vártam már ezt a kollekciót is régóta, de persze megint úgy jártam, hogy a képeken sokminden tetszett, viszont később látva a swatchokat és véleményeket egyre kevesebb dolog maradt a képzeletbeli listámon. 

Facebookon már mutattam is, hogy miket vettem meg - bocsi, néhány egyéb dolog is van a képen, amiket aznap szereztem be.


A kollekcióból a két lipstain és a szempilladúsító por jött velem. A palettát nem tartottam nagyon érdekesnek, a pirosítóról pedig Calo(z) meggyőzött, hogy nehezen kezelhető, és annyira nem is különleges szín, így azt is hagytam. A körömlakkok szépek szépek, de már van elég lakkom így is, és egyik szín sem tűnt nagyon extrának. Viszont az ajakcuccokért, főleg a sötétekért odavagyok nagyon, és most télen nem lehet elég sötét rúzs/szájfény a fiókomban. A szempillapor pedig nagyon érdekelt, bár rettentő minimális elvárással tettem be a kosaramba.

Tubusos kiszerelésű a két stain, és nagyon kellemesen csalódtam, mikor megtudtam, hogy applikátoros és nem kinyomós az adagoló. Kell is az applikátor, mert nagyon precízen kell felvinni a terméket, hiszen megfogja a bőrt. A két szín: 01 Bloody Mary - lila, 02 True Love - piros bogyószín

 

Balra a Bloody Mary, jobbra pedig a True Love. Eléggé folyékony állagúak, bár kinézetre szájfényszerűnek tűnnek, valójában sokkal vizesebbek, mint egy átlagos szájfény - ez talán valamennyire látszik is a képen. Az Alverde folyékony pirosítója, de a Benefit Posie is  nagyon hasonló állagú ezekhez. A pigmentáltság pedig őrületes! :) Najó, amikor már megszárad pár másodperc után az ajkakon, akkor kicsit veszít az intenzitásból, de még mindig nagyon szép. Ahogy a legtöbb stain, ez is szárít sajnos, úgyhogy nagyon érdemes fölé ajakápolót tenni, bár nekem a hidegben még így is kiszáradt a szám :/ Íze nem nagyon van, de az illata isteni édes, gyümölcsös, ez nagyon tetszik benne! :) És ahogy felteszem, tényleg vámpír érzetet kelt, egy szó jutott eszembe: bitten.

 Nekem nagyon tetszenek, bár tény, hogy nem egyedülállóak a piacon. Talán a tubusos kiszerelés teszi őket különlegesebbé, meg persze a szín...mindkettőt imádom!

Fogok még írni a szempilla porról is, de egyelőre még kísérleti szakaszban van. 
Te mit vettél ebből a kollekcióból? Tetszenek a termékek?

Berlin

Sajnos hozzánk nem jött be a Catrice Big City Life kollekciója, pedig nagyon vártam. De talán mondhatom, hogy szerencsémre, mert nagyjából látom magam az állvány előtt, ahogy képtelen vagyok dönteni a négy paletta között. Szerencsére a döntést valaki mást hozta meg helyettem, és szerintem nagyon jól! :)

Wanted #19


Tudjátok, hogy mennyire imádom a pirosítókat. És még jobban imádom, ha egy pirosító még praktikus is. 
A Benefit pedig megalkotta a nekem tökéletes triót. Három népszerű termékük került egy dobozba, mini verzióban: ő a Powda Wowza. A Coralista és Bella Bamba pirosítók és a Hoola bronzosító található benne egy kis ecset társaságában. Még Krakkóban amúgy ezeket megtapiztam, és nagyon szép színek, főleg a Coralista. 
Ami még tökjó, hogy ez a trió ugyanannyiba kerül, mint egy teljes méretű pirosító, ami szerintem pozitív, hiszen az ilyen extrább termékeknél jellemzően emelni szokták az árat is. Persze még így is elég borsos, majdnem 30 dollár. Ami ugye itt a fő praktikum lenne azon kívül, hogy rögtön három színt is kipróbálhatsz, az a csomagolás, hogy de jó, utazunk, én meg vihetem a három színt, ami kellhet. Persze, de szerintem még így is túl nagy a doboz, sok benne az üres tér, meg aztán félteném is. Úgyhogy ő valószínűleg csak álom marad, minden esetre Powda Wowza figyelj, mert megjegyeztelek!

You're my dragonfly, sugar

Facebookon már mutattam, hogy miket kaptam Németországból barátnőm jóvoltából. Az egész kis pakknak nagyon nagyon örültem, de talán a legjobban a pirosító hozott lázba azt hiszem...jellemző! :)

Nagy kár, hogy ez a kollekció nem jött hozzánk, mert ahogy korábban már írtam, nagyon tetszett. Bár aztán jobban megnézve a swatchokat a termékekről, csak pár dolog lett volna, amit tényleg meg is vettem volna, a pasztelles körömlakkok és a mineral csillogó szemhéjpúderek nem az én asztalom különösképpen. De a pirosító! Ahhhh. Hát milyen édes már a madaras minta rajta? Imádom a madarakat, ha ezt esetleg még nem említettem volna. Kár, hogy pont ezüsttel sikerült rányomni a mintát a dobozra, mert így alig látszik (pedig vagy 100 képet biztos lőttem csak a csomagolásról, de nem akart látszódni :( )

Így néz ki belülről, mivel még egy kis védőkupak is van rajta, egy picit megnyomódott a krém. A színe egy nagyon kicsit barackos rózsaszín, szép, csillámmentes. Összesen 6 g krém van benne, ami szerintem baromi kevés...legalábbis kitekerve alig egy icipici anyag van csak benne (összehasonlításként a Catrice Papagena pirosítóiban 8,5 g termék van). Ráadásul gyorsan is fogy, mivel nagyon krémes és könnyen felszalad az ember orcájára. Az állaga miatt viszont jól el is oszlatható, nem foltos, vagy viaszos. Ez amúgy elvileg egy stain, de én abszolút nem látom tartósnak, ugyanúgy lekopik, mint bármelyik krémes pirosító. Viszont mostanában szeretek krémes pirosítóra por állagút rétegezni, egyrészt a különleges színek miatt, másrészt ezzel valamennyire fixálni is lehet - bár megmondom őszintén, sokszor érzem azt, hogy amikor felviszem a port, akkor valamennyit le is szedek a krémesből. Plusz a jól bevált sminkfixálóval ugyanolyan tartós, mint bármelyik másik pirosító. 


Több húzással vittem fel, szerintem egész jó a pigmentáltsága. Nagyon jó kis mindennapi pirosító, és örülök, hogy a kollekcióm része lett, de azt hiszem nem maradtatok le sokról. Bőven találni a piacon hasonlót, engem is leginkább a csomagolása fogott meg. Amit persze meg is fogok tartani, majd tűket tárolok benne, vagy gyöngyöket, vagy nem tudom :)

Tag: Mennyit ér az arcod?


 Egy jópofa taget találtam Jennie-nél, és gondoltam, bármilyen sok is lesz, muszáj kiszámolnom, hogy mennyit ér az arcom egy átlagos napon. A leggyakrabban használt sminkeszközeimet vettem elő, és számoltam össze az árukat. Még szerencse, hogy sokmindent veszek ebayről vagy blogsale-ről olcsóbban, bár szerintem így sem vagyok egy drága nő. :)
Akkor nézzük:

 Alap: Primert nem mindennap szoktam használni, úgyhogy csak a kedvenc BB krémem került ide: Missha Perfect Cover - ezt még nyáron vettem, amikor jobb volt a dollár, úgyhogy 3500 Ft-nak számolom. Korrektor: Bourjois Healthy Mix: 2000 Ft

 Bronzosító és pirosító: kontúrozásra majdnem mindennap használom az Astor Sahara Gold bronzosítóját 3500 Ft, a pirosítót viszont sűrűn váltogatom, de a legtöbbet használt az a Manhattan Fresh Peach pirosítója 1800 Ft, szerintem látszik is, hogy nyúzom rendesen. :)

Szem: ha szemhéjalapozó, akkor a NYX-ért nyúlok: kb. 1100 Ft, szemhéjszínnek pedig legeslegtöbbet talán a MAC Vintage Selectionjét tettem fel, amit viszont féláron vettem, hurrá: 2500 Ft. Szempillaspirál: Essence Multi Action Smokey Eyes - amit ugyan ajándékba kaptam, de bármikor újravenném, annyira szeretem, szóval beleszámít: 799 Ft. A szemöldökceruza is beépült a napi rutinba, kedvencem a Catrice Eyebrow Designer, amit kiárusításkor vettem, így 599 Ft volt.

Száj: Blistex balzsam a legtöbbet használt, és a legjobb is: kb 300 Ft. Rúzst nem szoktam mindennap használni, ha mégis, akkor pedig mindig másikat, nincs egy bejáratott kedvenc. Viszont sokszor nyúlok az Astor Nude Sweetness filcéhez, amit féláras kuponnal vettem 1400 Ft-ért, és az Avon Golden Peach szájfénye is gyakori vendég az ajkaimon, kb 800 Ft-ért vettem a Vaterán. 

Összesen: 18 298 Ft
Hű..ez így elsőre rettentő soknak hangzik. De ha belegondolok, hogy a temékek nagy része legalább fél évig kitart, sőt némelyik még tovább is, akkor máris barátibbnak tűnik az összeg. Elvégre napi kb 100 Ft-ot teljes mértékben megéri arra fordítani, hogy kicsit jobban érezzem magam a bőrömben, nem?

Most pedig Te jössz: mennyit ér az arcod? Én nem tagelek senkit, ha van kedved számold össze egy kommentben, vagy linkeld be a te blogposztodat.

Paint it black


Jó fekete szemceruzát találni sokaknak problémát jelent. Én ceruzákat szinte csak a vízvonalakon használok, úgyhogy nálam fontos, hogy elég pigmentált és krémes legyen, senki sem szereti pirosra dörzsölni a vízvonalát, csak mert nem fog eléggé a szín. Nekem nem könnyezik extrán a szemem, de van, akinek igen, és ilyenkor sajnos a vízvonalra húzott vonal adja meg magát első körben, és kerül a szemünk alá szép kis monokli formájában. Ezért gondoltam, most összevetem a saját fekete ceruzáimat, vajon melyik mennyit bír? 
 
Azt még azért elmondanám, hogy mindegyik ceruzát nagyon szeretem, a krémes + pigmentált teszten mindegyik átment csont nélkül. A legolcsóbb az Essence-é, kb 300 Ft, de fantasztikus kis ceruza, főleg, hogy az Essence ceruzáit annyira nem szeretem. Az Avon is csodás lenne, ha nem lenne csillámos, így azért kicsit fájdalmasabb kihúzni a vízvonalat, de végülis kibírható. A MAC szuper, de túl drága, van ennél jobb és olcsóbb is a brancsban. Persze azért elhasználom, de újravenni biztosan nem fogom. A NYX pedig egy egészen friss szerzemény, és szintén nagyon szuper, bár sajna nem a legolcsóbb - ez viszont olyan színekben is elérhető, hogy csak na! :)

Így néznek ki a színek, a MAC egészen barnásnak tűnik. A NYX és az Essence viszont koromfekete, gyönyörűek.

Itt pedig egszer töröltem át nedves kendővel az egészet. Az Avon tiszta győzelme vitathatatlan, fantasztikusan ottmarad a helyén. A MAC és a NYX fej-fej mellett halad, de nekem ez is elég végülis, hiszen nem szokott nagyon könnyezni a szemem, max szélben és hidegben. A leggyengébb pedig sajnos az Essence. Persze túl szép is lett volna, ha még tartós is az egyéb jó tulajdonságai mellé, de még mindig azt mondom, hogy 300 Ft-ért nagyon megéri, max néha igazítani kell rajta egy kicsit.

Viszont az Avonosból be kellene szereznem egy olyat, ami nem csillámos, persze egyelőre ráérek még, hiszen ennyi fekete szemceruzát egy év alatt sem használok el, minden esetre jegyeztem, hogy ha szemceruza, akkor Avon! 


Neked van kedvenc szemceruzád?

Kincsek a H&M-ből II.

Ezúttal másik H&M-ben jártam, és nézd, milyen kincseket rejtett a polc? Először is megtaláltam a Bambis parfümöm párját tusfürdőben...pont olyan illata van ennek is, nagyon megörültem neki. Most már aztán végképp cukrozott füge illatom lesz :)
A neszeszer meg hát azonnal szerelem, bár én nem vagyok egy rózsaszín csajos csaj, de az ilyen csajos kiegészítőket meg nagyon szeretem. Púderrózsaszín és csipke és az a bojt...és mikor megláttam, hogy 790 Ft, muszáj volt elhoznom. Pedig van itthon elég neszeszer, és úgysem szeretem váltogatni őket, de nem tudom, ilyenkor bekattan egy kis hang a fejemben, ami azt mondja, hogy muszáj megvennem. Meg aztán már ismerem magam annyira, hogy ha valamibe így rögtön beleszeretek, akkor az kell, és meg kell venni, mert én képes vagyok álmatlanul forgolódni, ha valamit nem vettem meg, pedig nagyon tetszett és utólag mindig megbánom, hogy otthagytam. 
Viszont ami rettentően bosszant: miért nincs egy olyan H&M, ahol minden minden pipere cuccok ottvannak? Mert most az Alleeban jártam, és ide baromi ritkán megyek, mert nagyon kiesik nekem, de hát olyan dolgok voltak a piperék között, amikkel még sehol máshol nem találkoztam. Pl tusfürdők (Minnie egeres meg Bambis), olyan szájfény, amit eddig még szintén nem láttam stb. Kár, hogy nincs valami egységesség ebben, mert egész jó cuccokat lehet kifogni. Őszintén szólva a ruhák között nagyon ritkán találok bármit is, de a kiegészítőknél szinte mindig van a fogamra való, ezért szuper lenne egyben látni a választékot :)


 És az apropó, ami miatt elmásztam az Allee-ig, az természetesen a Douglasben található MAC pult volt, és mivel az egész üzletre érvényes 20%-os kedvezményű kuponom volt, körbenéztem, és megvettem azt, amivel már régóta szemeztem. A Lee Stafford hajápoló márka szerintem nem régóta kapható itthon, legalábbis nagyon megörültem neki, mikor megpillantottam, mert már hallottam róla jókat. Ezt a csomagot vettem meg, ami a Poker Straight család mini verzióit tartalmazza. Aki rendszeresen olvas tudja, hogy mennyit tudok küzdeni a hajammal, és úgy éreztem, ideje kipróbálni valami profibb dolgot. Bár tudom, ez is csak egy drogériás márka, szóval azért csodát nem várok, de hátha. Plusz a mini száraz sampon utazásnál jól fog jönni.

A MAC-ben végül egy tust vettem csak, a karácsonyi dolgok egyáltalán nem tetszettek, meg úgy nagyjából semmi sem. A krémes pirosítók között nézelődtem, és megtetszett a Ladyblush és a Something Special is, de nem is tudom. Ahogy ki vannak téve a pultra, száll rájuk a por, meg szösz, és mive krémes, és még meg is van világítva, nyilván kicsit olvadt, és minden beleragad. Állati undorítóan nézett ki. Tudom, hogy ha veszek egyet, akkor az én példányom vadiúj és a fiókból kerül elő becsomagolva, de valahogy annyira elvette a kedvemet a vásárlástól, hogy hagytam is inkább...Ez csak az én hülyeségem? 
Végül még a Lushba is beugrottam, mert erre a radírra nagyon kíváncsi lettem. Sokan rettentő durvának találják, én viszont a legtöbb radírt elég gyengusnak érzem, egyáltalán nem érzékeny az arcbőröm, úgyhogy lehet, hogy nekem be fog válni :)

Hát ez volt a hétvégi körutam eredménye, most pedig megyek és átpakolok az új neszeszerembe :)

Te vettél valamit a Joy napokon?

Wanted #18


Már komolyan szégyellem, de megint körömlakk...Ugye nem unjátok még?
Már eddig is nézegettem az Essie lakkjait: szép, visszafogott színeik vannak nagyjából, pasztellek, nude színek, semmi harsány, vagy kihívó. Én viszont kifejezetten az extra színeket szoktam keresni, ha már külföldről rendelek valamit, hiszen az egyszerűbb, klasszikus darabokat az itthoni kínálatban is megtalálom. 
És végre, valami nekem való!
A decemberben megjelenő karácsonyi kollekció, a Luxeffects lakkok között megláttam egyet, ami már régóta szívem vágya. Mivel az Essence Re-mix your style nem jött hozzánk, így sajnos nem tudtam beszerezni a Dance lakkot, amit kinéztem. Kár pedig az is olyan szép :( Pedig még barátnőmet is ráküldtem a témára Németországban, de már nem talált.
De sebaj, mert majd ezt az Essie lakkot én a föld alól is előkerítem, ugyanis teljes hasonmása a Dance-nek. Amúgy balról a másodikről van szó, ő a Shine of the Times.
Instant szerelem, már alig várom, hogy legyen egy ilyen lakkom.

Kép innen: http://www.leroseauxjoues.com/lactualite-de-la-beaute/luxeffects-les-top-coat-a-paillettes-par-essie

Dive deeper


 Egy régi kedvenc ismét előkerült. Az őszi körömlakkos posztban már szerepelt, de mutatom milyen is felkenve ez az Essence lakk. 
Még egy régebbi nyári kollekcióban volt, ami Into the Ocean névre hallgatott, és hát gondolom csupa kék dologból állt :) Én ezt a lakkot jóval később találtam leértékelve egy kis dobozban, azóta sem vettem semmi ilyesmi színű lakkot, mert ezt nagyon bírom. Nyáron is egyszer elcsábultam rá, de akkor túl komornak és sötétnek gondoltam, akkor inkább a türkizek mennek nálam. De most - tökéletes!
Egyetlen hibája, hogy csak 3 rétegben fed 100%-osan, viszont szerencsére gyorsan megszárad.

Chameleon by day, chameleon by night

Formspringen kért tőlem valaki egy nappali és egy esti sminket a C'mon Chameleon nevű Catrice szemhéjpúderrel. Igazi kihívást jelentett nekem ez a kérés, a végeredménnyel pedig meglepően elégedett vagyok :)
A két sminket két különböző napon csináltam meg, tehát nem a nappalit alakítottam át estivé, bár az is érdekes lett volna. Talán lesz majd olyan smink is..

Jöjjön előbb az esti smink: a C'mon Chameleont felvittem az egész szemhéjamra, majd a Sleek Storm paletta legvilágosabb színével satíroztam el, amit egészen a szemöldökcsontra és a szemzugba is felvittem. Fekete tusvonalat húztam, nem túl vastagon, de azért nem is láthatatlanul vékonyan, keretezze csak szépen a szememet. Az alsó és a felső vízvonalat is kihúztam egy fekete ceruzával (MAC Technakohl liner Graphblack). Az arcomra egy aranyfényű lilás pirostó került (MAC Gentle), sajna a képen nagyon kimosódott, pedig direkt egész erőteljesen vitte fel, hogy passzoljon az erős ajkakhoz. Ezen kívül egy egészen csillogós highlighter is felkerült (ha már ugye este!) de nem esett úgy a fény az arcomra, hogy látszódjon is. Még egy matt bronzosítóval is kontúroztam, szerintem estére abszolút be lehet vetni az ilyesmit, persze túlzások nélkül :). A bőrömre is mindenfélét használtam, korrektor, alapozó, hogy minél tökéletesebbnek tűnjön. A szemem még így is kicsit karikás sajnos (ez bezzeg látszik a képen....) Rúzsnak egy nagyon erőteljeset választottam, mert szerintem bármilyen szemfestést is készítünk, lehet akár csak spirál vagy egy szipmla tusvonal, az élénk rúzs kötelező! A pirosítóhoz igazodva egy bogyós árnyalatot választottam: NYX Monte Carlo (soft matte lip cream). Mehet bátran a spirál és kész is van :)



Ezen a képen azért látszódik valamennyi a pirosítóból és a highlighterből is :)

A nappali sminknél inkább a szemen van a hangsúly, de nem nagyon durván, csak finoman. A C'mon Chameleont satíroztam el az egész szemhéjon, a szemöldököm alatt pedig az Essence Mystic Lemon nevű púderét használtam. Egy kis extraként kék ceruzával akartam kihúzni a szememet, de csak egy sötétkékem van itthon (Essence Check me out) és hát nem a legjobb, én jóval világosabbal képzeltem el.  Pirosítónak egy halovány barack (Manhattan Fresh Peach), a számra pedig szintén barackos színek kerültek: Catrice Princess Peach rúzs és Avon Golden Peach szájfény.



Hát ez lenne a C'mon Chameleon az én interpretációmban, nekem az esti smink nagyon tetszik, kevesebb pirosítóval és talán a fekete ceruza nélkül akár nappalra is hordanám. A szemhéjpúder pedig maga az álom, talán nappalra soknak tűnhet, mert azért elég sötét, de engem nem túlzottan érdekel, hordom és kész! :)

Wanted #17

Az októberi kedvences postnál már írtam, hogy mostanában gyakrabban szaglászom körben a Douglasban. Ennek persze meg is lett az eredménye, rögtön három parfümbe is belezúgtam menthetetlenül. Legalább az egyiket be is fogom szerezni, bár idővel azt hiszem mindhárom itt fog állni a polcomon.




A legnagyobb kedvenc egyértelműen a Lancome Trésor Midnight Rose. Nagy most a hype körülötte, hiszen új illatról van szó, plusz Emma Watson az illat arca, aki ráadásul szemtelen, rövid hajjal és erős ajkakkal pózol a kampányfotón - imádnivaló. Érdekes, hogy anyukám illata a Trésor, ami nekem egyáltalán nem jön be, de úgy tudom a Midnight Rose amúgy is a fiatalabb korosztálynak készült. Hát nagyon eltalálták :) Én legalábbis beleszerettem, és őt biztosan beszerzem hamarosan. Egyébként a Douglasban már csomagban is kapható, egy szemceruza és egy mini szempillaspirál az ajándék a 30 ml-s parfüm mellé. A ceruza miatt kár, ha valamilyen rúzs vagy szájfény mini lenne, akkor komolyan el is gondolkoznék rajta, de így nem hatott meg, pedig nagyon szép kis dobozban vannak, engem pedig az ilyesmivel könnyen le lehet nyűgözni :)

Összetevők: Málna, feketeribizli, rózsa, jázmin, vanília, pézsma

Calvin Klein Eternity.Valahol olvastam erről a parfümről, és kíváncsiságból kiróbáltam. Elsőre nagyon furcsának tűnt, sosem használtam még ilyesmi illatot - vagy nagyon édeset választok, vagy citrusosan frisset, esetleg egy fás illatot télre. Hát ez egyik sem. Engem leginkább egy nagyon finom púderes krémre emlékeztet, ami diszkréten körbeölel egész nap. Fokozatosan bontakozik ki az illat, legalábbis egészen másnak éreztem a boltban, mint később, szóval fantasztikus. Igazi klasszikus illat, de a Chanel öreges beütése nélkül (elnézést a Chanel parfümök rajongóitól, de én mindegyik illatot csak a nagymamámon tudtam volna elképzelni). Ezt viszont imádom! Nem mondom, hogy azonnal, de előbb-utóbb megszerzem, mert még sosem volt ilyen diszkrét és kellemes illatom.

Összetevők: Frézia, mandarin, zsálya, gyöngyvirág, fehér liliom, körömvirág, nárcisz, szantálfa, pacsuli, ámbra

A harmadik szerelem pedig Jesus Del Pozo Halloween Kiss nevű illata. Ez már jobban tükrözi az ízlésemet, mert virágos, gyümölcsös, édeskés, de mégsem az a fojtogatóan, émelyítően édes. Ezt inkább tavasszal - nyáron tudom elképzelni magamon, úgyhogy egyelőre ráérek a beszerzéssel. Talán majd kipróbálom, ha elfogy minden az asztalomról, de addig nem merem megvenni, amíg ennyi parfümöm van, mert én szeretem elhasználni őket, mielőtt újat vennék. Plusz ő sajnos csak EDT, úgyhogy azért eléggé kérdőjeles még.

Összetevők: Vérnarancs, körte, erdei gyümölcsök, coca-cola, barack, bazsarózsa, orchidea, bonbon csokoládé, vanília, tikfa  (azért coca-cola, bonbon, wtf?)

Neked mi a kedvenc illatod? Írd meg kommentben, legközelebb megszagolom! Bár lehet, hogy nem nagyon kéne nézelődni, mert a végén még bővül a lista :)

Októberi kedvencek

Én komolyan nem hiszem el, hogy az október is tovatűnt. Biztos ez? Én még szívesen maradtam volna az előző hónapban, nem igazán szeretem a november/decemberi őrületet, amikor nem szívesen megyek bolt közelébe. Még nem nagyon van karácsonyi hangulatom, most a legkevésbé sem várom. A szilvesztert annál inkább, meg az új évet, úgy érzem ez a 2011 nem annyira az én évem volt...No de elmélkedés off, jöjjenek a kedvencek!

Pantene Aqua Light kétkomponensű hajspray - egyszerűen szuper ez a spray. Elvileg erősíti a hajat, ezt mondjuk nem nagyon vettem észre, mert bár kevésbé hullik valamivel a hajam, kétlem, hogy emiatt. (Belső dolgok miatt hullik amúgy, és azok javultak, úgyhogy amiatt lett jobb a hajam is). Viszont az illata valami isteni. A száraz samponom borzalmas illatát szuperül elfedi, és egész nap érzem is, hogy a hajam kellemes, friss illatot áraszt. Mellette pedig tényleg pehelykönnyű, nem nehezedik el a haj tőle, nem lesz zsíros, és semmi egyéb kárt nem okoz. Kb. 600 Ft volt akciósan, abszolút megérte! 

Lush Lemony Flutter körömágybőr ápoló - rettenetesen száraz tud lenni a körmöm körül a bőr, főleg, hogy most már tartósan hideg van. Ez viszont tökjól helyrehozza éjszaka, és reggelre mindig szép, ápolt a kezem. Mennyei illata van, és nagyon sokáig elég, mert egy icipici kell belőle. Eléggé olajos lesz, mikor felolvad a bőr melegétől, ezért én csak éjszaka használom, de reggelre teljesen beszívódik minden cseppje.

H&M Sugared Fig és Essence Urban Messages parfüm - Két kedvenc illatom a hónapban, felváltva használtam őket, igaz a H&M még elég friss szerzemény, de abszolút itt a helye. A H&M édeskés, az Essence pedig fűszeresebb, igazi őszi-téli illat. Én nem vagyok egy nagy parfümös, megvan az a két-három kedvenc illatom, amiket használok, és szeretek. De mostanában kaptam is meg vettem is, és egyre jobban szeretek körbeszaglászni a Douglasban. Igaz nem sokáig bírom, mert egy idő után már mindennek ugyanolyan illata van, de azért jó felfedezni :) Csak azt nem értem, hogy miért van az, hogy minden parfüm csak EDT (Eau de Toilette), ami jóval hígabb a parfümnél (EDP - Eau de Parfum) ergo kevesebb ideig tart. Mégis a legtöbb 10.000 Ft felett van....Én mindig azt hittem, hogy az ilyen drága parfümök már mind EDPk, és ezért tartósak is, és kevés kell belőlük. Kicsit csalódtam...úgy érzem bőven megelégszem így akár egy Essence parfümmel is, ha tetszik az illata, felesleges sok pénzt kiadni rá. A nagy kedvencem úgyis az Escada Magnetism, és marad továbbra is, ő legalább igazi parfüm! :)

Végül a sminkek. Főleg az új dolgaimat használgattam a hónapban, de ez így nem állapot, a régieket is akarom! Csak mindig egyszerűbb azt, ami elöl van...
Sleek Oh So Special - itt bővebben is írtam róla, legkedvencebb színem a Gateau. 
Elf kabuki ecset - ő igazából a neszeszeremben lakik. Meg kell mondjam, nagyon jó minőségű kis ecset, simán veri a Sigma púderecsetét. Van olyan tömött ez is, ugyanolyan puha és nem hullik. Nagyon szuper, mindig nálam van, ha púdert kell igazítani. 
Astor Nude Sweetness ajakfilc - nagyon beletaláltam ebbe a színbe. Tökéletes őszi, nappali szín, nagyon tartós is.
Elf Luscious Liquid Lipstick - Strawberry és Cherry Tart színben. Barátnőmnél láttam ilyet, és nagyon tetszett az adagolás meg úgy az egész, úgyhogy én is rendeltem. Szájfényszerű, de nagyon jól pigmentált, és jól fed mind a kettő. A két szín elég hasonló, a Strawberry azért valamivel világosabb. Sajnos tök gyorsan fogynak, ezzel most szembesültem, amikor hétvégi utazáshoz vittem a Cherry Tartot és hát nyilván párszor igazítottam, meg újrakentem, és tök sok fogyott belőle :(

Ez pedig egy labradorit köves ezüstgyűrű, amit szerintem minden nap viseltem, nagyon szeretem.

Ennyi lett volna, nálad mi volt a kedvenc múlt hónapban?

Smoke on the water



Elővettem megint a 88-as Warm palettát, és olyan szuper! Alig tudok sokszor választani a színek közül, pedig hát elég hasonlóak, és egy téma köré csoportosulnak :) 
Amiket használtam:

Missha Perfect Cover #21
ELF HD Powder
MAC Fleur Power pirosító
Bourjois Healthy Mix korrektor

ELF Eyebrow treat and tame - Ash
88 Warm paletta
Essence Smokey Eyes pencil - Are you hot?
Essence I <3 Extreme szempillaspirál

Astor Nude Sweetness ajakfilc
ELF Plumping Lip Glaze - Peach Passion

Polka dots


Elf Light red + Essence Stamp me! black

Champagne anyone?


Calo(z)-nál pillantottam meg ezt a manikűrt, és rögtön belezúgtam. Pont olyan, mint a pezsgő, ahogy gyöngyözik az üvegben, nem? Olyan szép. Bár talán az alap egy kicsit sötét hozzá, legközelebb egy világosabbal csinálom majd meg. 

 H&M Taupe és Essence Make it golden