Wanted #13 - Essence őszi körkép


Jönnek jönnek az Essence újdonságai ősszel. Annyi minden lesz, nem is tudom hol kezdjem. Mivel nem szoktam teljes kollekciókat mutogatni, így összeszedtem minden újdonságból azokat, amik kívánságlistások vagy külön figyelmet kapnak tőlem. A tovább után jön sok kép és az is kiderül, hogy miért a NATventURista képe került a bejegyzéshez. :-)



Nézzük először is az állandó kollekció újdonságait:

Sokmindenre kíváncsi leszek majd, de amiket biztosan beszerzek azok a következők:

A pirosító- és púderecset, nagyon ígéretesnek tűnnek, talán még tömöttebbnek is lesznek, mint a korábbi ecset.

A lakkok között is van egy-két tetszetős darab, a 28 új színből biztosan tudok majd választani. Elsőre ezek tetszenek, aztán meglátjuk milyenek lesznek élőben.

Következő az I love kollekció, ami gyakorlatilag előzetes a teljes szortimentfrissítésből, és ami már kint is van minden dmben. Majd 2 hét múlva pedig a rendes Essence pultokon lesznek megtalálhatók a termékek. Ebből leginkább a krémes szemhéjfestékek és a szájfények érdekeltek. Ez utóbbi aztán a boltban már nem tetszett annyira, és szájfényem van már ezermillió, úgyhogy kihagytam. A szemhéjfestékről olvastam már jót, így aztán nagy bátran megvettem, de őszintén szólva ekkorát még sose csalódtam. Majd leírom miért. A lakkok meg nem is tudom, mintha már eddig is lettek volna ezek a színek. Legalábbis az ezüst tutira: tavasszal jött be új színként, és az egy szuper lakk, úgyhogy nem értem, minek most megint egy új. Persze biztosan van árnyalatnyi különbség, vagy kevésbé fed, vagy nagyobbak a csillámok, nem tudom. Minden esetre nem értem a logikát. A többi dolog semmi extra, persze a szemhéjalapozóra kíváncsi vagyok még, hátha a You rockos óta változtattak rajta.

Jönnek még trendkiadások is, az Urban Messages lesz itthon kapható (ebből már mutattam a krétákat itt), ebből annyira nem fogott meg semmi úgy, hogy na tuti megveszem, bár azért kíváncsi leszek a rúzsokra, lakkokra és a parfümre is.


Ami viszont nem lesz nálunk az a NATventURista, ezt nagyon sajnálom, mert egyszerűen tökéletes. Legalábbi a csomagolás nekem nagyon nagyon tetszik, cuki madárkás, jajjjj. Fáj érte a szívem. Itt is a lakkokra lennék kíváncsi, természetesen a pirosítóra is, és az ajakápoló is tetszik, bár azt inkább csak a fém dobozka miatt venném meg. Az utóbbi idők egyik olyan Essence trendkiadása, ami nagyon nagyon közel áll hozzám, és nagyon tetszik (ezért is vele indult a bejegyzés). Hát ez az én formám :-)
 


Aztán még ősszel jön két másik kiadás is, ezekről még nem tudni, hogy egyáltalán lesznek-e itthon. Az egyik a Re-mix your style, ami 10 körömlakkból áll mindössze, de olyanokból, hogy huhh. Legalábbis így kép alapján nagyon bejönnek, főleg az effekt lakkok, amik a következők: 


A másik kiadás a Vampire Diaries és a Twilight őrülethez kapcsolódva ismét vámpíros lesz Vampire's Love névvel. Bár nem nagyon hoz lázba az egész vámpír-dili, itt azért mégis van egy-két ínyencség. Például a paletta elég tetszetős, a parfüm is jó lehet, és a lakkok is szépek. Ami azonban kötelező lesz (lenne) az a pirosító zselé, a két tubusos stain (persze színfüggő) és egy nagyon új dolog, amit én még sose láttam sehol: egy por, amivel szempillákat lehet dúsítani. Szerintem ez fantasztikusan hangzik, úgy tudom elképzelni, mint mondjuk azokat a porokat, amikkel a hajunkat dúsítjuk. Ha mást nem is (mert mondjuk nem tetszenek a színek) ezt biztosan megvenném.


Ennyi lenne, készíthetjük a pénztárcákat, mert szuper dolgokkal rukkolnak elő Essence-ék ismét. A jövő héten a Catrice-nél fogok körbenézni hasonló módon!

7 comments :

  1. Nem értem, hogy miért mindig a jobb trendkiadások kerülnek el minket-a Natventurista olyan kis szép...
    Ami engem érdekel a mostani kollekciókból, az a leendő permanensből a két ecset és a dramatize szájfény (meg a krémes szemfesték is érdekelt volna, de nem egy helyről hallom, hogy csalódás)... és a lakkok is gyönyörűek, amiket választottál (most kezdem majd újra lakkozni a körmeimet), illetve az Urban messagesből a kréták, a vámpírosból pirosítózselé és a lipstainek...

    ReplyDelete
  2. Nekem is a NATventURista az, ami igazán megfogta a lelkemet... Imádom az ilyen natúr dolgokat, és ahogy te is írtad, a csomagolás is valami csodásan néz ki. Hát persze, hogy ez nem lesz. :( Nekem a lakkok kellenének... olyan szépek...!

    ReplyDelete
  3. A NATventURista nekem is tetszik, kár hogy nálunk nem lesz. Az I love kollekcióból már bevásároltam, amiket vettem azok nagyon tetszenek (pozítív csalódás a quattroban is! ) Az új szortimentben is már megvannak a kedvenceim, a Twilightosról még nem is halottam, de utána nézek! :)

    ReplyDelete
  4. Nah ez a kollekció tetszik! :D

    ReplyDelete
  5. Juj, írnál akkor a krémes szemfestékről? Mert én abszolút kíváncsi vagyok rá, csak a "tartós" része miatt is, mert hatezer színes alapom van, de egyik se túl tartós.

    ReplyDelete
  6. Nekem csakis a Natventurista jön be, de az nagyon...oooh, miért nem hozzák be...???!! :(((((((((

    ReplyDelete
  7. Hát, sajnos ez a pechünk. Igazából én megértem, hogy szelektálni kell a trendkiadásokból. Lesz majd helyette más, meg hát úgyis annyi újdonság jön most, hogy csak na :-)

    Thündérke: mármint a felsorolt ötből melyik?

    Meli: igen, fogok írni róla, igyekszem!

    ReplyDelete

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni is. Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!