Curaçao 2.

Hát ez a smink sem mostanában készült... Az egyik első volt, amit a Curaçao palettával készítettem, de valamiért sokáig a félkész bejegyzések között tengődött. Igazából Viola Holmgren ihletett meg, amikor ezt a sminkjét posztolta, és tudtam, hogy ha megérkezik a paletta, akkor ezt fogom elsőként elkészíteni. És így is lett. :) Persze tudom, hogy a közelében sem járok Viola tehetségének és szépségének, nem kell rá külön felhívni a figyelmet. Azért sikerült valami hasonlót kreálnom, legalábbis ugyanazokat a színeket használtam, bár tény, hogy Violának jóval több hely van a szemén, mint nekem. :)
A többi termékre sajna nem is emlékszem, egyedül a szájfényre (Essence Roy's Red).
Jön még smink a palettával, de mostanság még a szempillaspirál és a pirosító is soknak tűnt reggelente...

Wanted #12


Végre megint egy körömlakk, ami igazán megdobogtatta a szívemet. Ez a lakk az OPI Miss Universe kollekciójából az It's my year nevű szín. Egyszerűen álomszép, bár a hivatalos termékfotó nem annyira keltette fel a figyelmemet. Egy lilás színről van szó, amiben aranyló glitter van, ez még talán így sem hangzik különösebben érdekesnek. De akkor nézd meg ezt:



Szerintem álomszép, azonnal listás lett, mégpedig top pozícióban. :-)

Te milyen körömlakkot néztél ki mostanában?

Essence Urban Messages kréták


Az Essence magyarországi főhadiszállásán olyan édesek a lányok, hogy mindig küldenek a bloggereknek a következő limitált kiadásokból néhány terméket. Most én is azok között a szerencsések között voltam, akik kaptak az Urban Messages trendkiadásból termékeket, mégpedig a szemhéj krétákat , mind a négy színben. 

Ton sur ton

Vagyis színre színt. Egyre divatosabb az, hogy nem csupán egy színt használunk körömlakkozáskor. Sokkal különlegesebb, ha egy szín több árnyalatát, vagy hasonló színeket váltogatunk az ujjakon, vagy akár a körmökön belül is. 
Engem most a barack ihletett meg egy ilyen manikűrhöz, de annyi barackos lakkom nincs, így narancsot és a loncot is bevettem a körbe. Ez született, nekem nagyon nagyon tetszik, abszolút hordható, mégis különleges.

 A lakkok sorrendben (hüvelykujjtól kisujjig): Catrice MAN, GO Tango, Claire's Disco Pink, Essence What do you think?, Rimmel Apricot Punch és ismét Catrice MAN, GO Tango. Itt vannak a főszereplők is, persze pont fordított sorrendben:


A következő témám tuti a kék lesz, hiszen kék lakkból van a legeslegtöbb itthon. Amire egyébként szerintem éremes figyelni, hogy ugyanolyan finishű lakkokat válasszunk. Csillámos vagy zselés, szerintem keverve már inkább bohóc hatása van. Illetve még matt lakkal is meg lehet bolondítani...ez a technika is olyan sok lehetőséget rejt magában, hihetetlen! :-)

Curaçao 1.


Első smink a Curaçao Sleek palettával! Főleg a Green Iguanat használtam és egy kis Espresso Martinivel árnyékoltam + a szokásos Lovely tus és Max Factor False Lash Effect spirál és tádáámm. Nekem nagyon nagyon tetszik ez a szín, zöldes kékes türkizes, eszméletlen szép. Talán ez a kedvenc színem úgy a létező összes szín közül. Már látom, hogy ez fog leghamarabb elfogyni....

Kellékek kánikulában


Ezt a bejegyzést még valamikor júniuban kezdtem írni, amikor iszonyatosan meleg volt. Aztán jött a monszun, és mivel egyáltalán nem volt meleg, eléggé aktualitását vesztette. Most viszont egy pár napig még visszatért a nyár, és én ismét minimál sminkben töltöm napjaimat (igaz kiegészülve más termékekkel, de az  alap dolgok maradtak), szóval gondoltam azért ne menjen kárba ez a cikk sem. Ha már egyszer megírtam...Szóval gondoljatok vissza a júniusi forróságra és olvassátok szeretettel :-)

Járt nálam a postás

És meglepetést hozott. Max Factorék ugyanis gondoltak rám, és küldtek nekem két sminkterméket a közeljövőben megjelenő új kollekciójukból. Nagyon meglepődtem, mert bár láttam a többi menő bloggernél, hogy kaptak dolgokat, gondoltam, hogy szóltak nekik és választhattak, vagy mittudomén. Ezek szerint én is menő vagyok, mert teljesen meglepetésként ért a küldemény. :) Egy rúzst és egy ajakkontúrt kaptam.
A rúzs az 510-es English Rose () a ceruza pedig a 14-es Brown n Nude (). Mindkettő a Colour Elixir családba tartozik, és 7 nap használtot követő hidratáltságot ígér. Az arany csomagolásról lehet őket megismerni, nekem nagyon tetszik, egészen luxus hatású. A rúzson minimál design és az alján látni a színt és a nevét is, szupi!
A rúzs egy metálos fényű fáradt rózsaszín a ceruza pedig barna, tipikus őszi szín.  





A végére még egy képet kaptok feltéve a rúzsról, hát nem nagyon jön át a rószaszín, túl piros hozzá a szám. Pedig elég jó a fedése... A 7 napos hidratálásra kíváncsi lennék nagyon, talán rá tudom venni magam, hogy egy hétig csak egy rúzst viseljek, és ne felejtsem el. Meglátom még, mindenképpen beszámolok róla!


És ami a jó hír még, hogy tegnap is érkezett egy csomagom, illetve még egy útban van hozzám, tisztára elkényeztetnek. Most már annyi tesztelnivaló tornyosult fel, hogy nem győzöm. Talán ha egy hétig egyfolytában csak a bloggal foglalkoznék, hmmm. Na azt bírnám! :)
Köszönöm ezúton is a Primőr Kft-nek, hogy gondolt rám!

Sleek Caribbean!


Már egy ideje nálam vannak a szépségek, de kicsit elúsztam mostanság a bloggal, ezért bocsánat. 
Szóval amint elérhető volt a Caribbean kollekció itthon is, azonnal le is csaptam rá, így is féltem, hogy nekem már nem jut. És nagyon is jól döntöttem, Sleekék már megint beletaláltak....

Erre nem számítottam...

...vagyis arra, hogy olyan helyen találok szuper termékeket, ahol nem is keresem. 
A minap ugyanis betévedtem a Women's Secretbe, mert anyukámnak akartam venni egy szép kis neszeszert és azt hiszem ebben a témában ez a bolt verhetetlen. Szerencsére nagy leárazások vannak, így találtam ajándékot is, és még ezeket is kiszúrtam. Ugyanis egyet fizet kettőt kap akcióban voltak szájfények, körömlakkok, szemhéjpúderek (meg még rengeteg minden akciós). Ezek annyira nem hatottak meg, de akkor megláttam a habos pirosítókat, és rögtön megemelkedett a pulzusszámom. Igazából én vagyok a legjobban meglepődve, hogy mennyire a szívem csücske lett a pirosító, ez már biztosan valami függőség... Szóval hoztam mind a kettőt, 1995 Ft együtt a kettő, ennyi még belefért. Szerencsére még teszter is volt, úgyhogy nem zsákbamacskát vettem. A tovább után még több kép!


Júliusi kedvencek


Megint eltelt egy hónap, úgyhogy gyorsan összeszedtem, amiket nagyon kedveltem mostanság. Mivel a hónap fele kánikula a másik fele meg ősz volt, így az elején nagyon minimál sminkeket használtam csak. Az őszi időjárásban viszont már elővettem néhány dolgot, így szerencsére van alapanyag ehhez a bejegyzéshez :-).

- Sleek Storm paletta: van, aki meglepődött? Szinte csak ezt használtam júliusban, és nagyon beleszerelmesedtem. De már eleget dícsértem korábban is, úgyhogy most nem írok litániát.

- Sigma F80 ecset - ez a kedvenc ecsetem jelenleg, a pirosítót álom ezzel felvinni. Nem is nyúltam más pirosítóecsethez, amióta ez megvan. 

- Catrice Eyebrow Designer kétvégű szemöldökceruza - bár elég friss szerzemény, mégis azonnal kedvenccé lépett elő, mert nagyon passzol a hajamoz, és szép végeredményt lehet vele elérni. Miután felviszem a ceruzát, a másik végén található kefével kicsit elsatírozom - és kész is a (kis csalással) természetes szemöldök. Plusz még akciós is volt, mivel épp kivonják a forgalomból, emiatt pedig erősen gondolkodom egy tartalék beszerzésén. 

- I love lemons and limes ajakbalzsam - ha itthonról rúzsban is indulok el, délután már nem mindig van kedvem újra feltenni (vagy okosan itthon hagyom) ilyenkor jó szolgálatot tesz ez a balzsam.

- MAC Fleur Power pirosító - Még mindig <3

- BB Krém - Skin 79 Diamond - nagyon könnyű krém, olyan, mint egy színezett hidratáló. Elég rózsaszínes, ami jól megy az arcom természetes színéhez is. Viszont mégsem ezt szereztem be teljes méretben, hanem a Missha Perfect Covert, annak jobban tetszett a végeredménye. Viszont az csak tegnap érkezett meg, úgyhogy addig is ezt a kis tubust használgattam, és biztosan a végére is fogok érni. De bővebben még írni fogok róla :-)

Hát ennyi, most nem lett hosszú a lista, de valahogy a hónap is olyan gyorsan elment.
Neked mi volt a kedvenced mostanában?

Még egy kis vihar

Még két smink készült múlt héten a Storm palettával. De most már elraktam szem elől, hogy mást is használjak azért (de ennek ékes példáját láthattad az utolsó két sminkes bejegyzésben). Mindkét sminknél erősebb szájfestést használtam, ezért is kerülnek fel együtt - meg mert már biztos unjátok a Stormot.
Az elsőnél a paletta egyik arany színét és a jobb felső sarokban lévő sötét lilás-barnás színt használtam. A számon Essence My pink is on fire ajakfilc és Rock on szájfény (XXL Shine). A pirosító Elf Mellow Mauve.



A második sminknél a paletta legvilágosabb színét és a feketét használtam - de ez is kiszürkült a satírozásnak és a fényeknek köszönhetően :-) Az arcomon MAC Oh so fair beuty powder, a számon pedig a Manhattan  45L piros szájfénye.


Még a nyereményjáték alatt javasolta valaki, hogy csináljak olyan sorozatot, ahol az ugyanabból a palettából többféle sminket is készítek. Hát íme, a Storm palettát azt hiszem, hogy kiveséztem elég alaposan. Ha a bejegyzés alatti címkéknél a Stormra kattintasz, az összes ezzel készült sminket láthatod. És még korántsem használtam az összes színt, még rengeteg kombináció lapul ebben a kis csodakompaktban. A Storm palettában tényleg minden megvan: sötét matt, sötét fényes, világos matt, világos fényes szín, szóval tényleg csak a képzeletünkön múlik, hogy mit hozunk vele össze. Én imádom a Stormot, az egyik legjobb vételemnek tartom. Remélem, aki megrendeli/megrendelte az én hatásomra (mert legnagyobb döbbenetmre ilyen személy is létezik! :-) ) az is elégedetten használja, és úgy imádja, mint én! 

Ezért a bejegyzésért, és a többi Stormot dícsérőért sem honorált semmilyen formában a Sleek (bár tenné!) ez a paletta tényleg ENNYIRE jó! :-)

Storm for president!