Krakkó

Már itthon vagyok Krakkóból, aludtam is egy hatalmasat, úgyhogy jöjjön egy kis beszámoló. Ez viszont most nem tipikus útleírás lesz, hanem csakis szépség szempontból fogom megosztani a tapasztalatokat :-) 
Már jó előre megnéztem, hogy milyen márkákkal, boltokkal fogok itt találkozni, és egyértelműen a Sephora tűnt a legnagyobb kincsnek: az összes olyan szuper márka, ami nálunk nem elérhető itt egy helyen megvan, és rögtön három bolt is a rendelkezésemre áll, ráadásul elég közel egymáshoz. Éljen. A másik nagyon várt dolog pedig a Douglas volt, mégpedig azért mert Lengyelországban csak itt van Essence és Catrice, és tudom, hogy ők mindenhol ugyanazt árulják, de azért reméltem, hogy sikerül lecsapnom a Blossoms etc folyékony pirosítójára vagy a ceruzákra, bármire, ami nálunk nem kerül forgalomba. Szóval nagyon vártam a Douglas túrát is, illetve kinéztem egy nagy bevásárlóközpontot (Galeria Krakowska), ahol mindez együtt van meg kiegészülve még MAC bolttal, Inglottal is, ez utóbbiról viszont semmit sem tudtam, csak azt, hogy van egy nagy üzletük, és gondoltam, hogy kb a MAC áraival vetekszik. 




Ezek voltak az előzetes információim, amikkel elindultam. A valóság pedig nagyon más volt, mint amit vártam. Elsőként egy Douglasba mentem be, ahol nagy örömömre volt Essence pult, viszont csak a leárazott cuccok voltak kitéve, sehol a Blossoms etc. Persze oké, gondoltam, hogy egy kicsi utcai boltban még nem járok sikerrel, de aztán a Galeria Krakowskában található nagyobb boltban már semmi Essence nem volt...csalódás no1. Oké, nembaj, ez csak Essence, majd a Sephorában alig tudok választani az Urban Decay cuccai közül. Hát persze: kis Sephora: a high-end márkák mind jelen, az egyetlen különlegesebb, amit találok az a Benefit. - ami nagyon drága. Nagy Sephora: ugyanez, de még van Make Up For Ever és Smashbox is és ennyi. Sajnos nem kifogyhatatlan bankkártyával mentem, így ezeket csak megnézegettem, valahogy nem volt szívem egy tusért súlyos ezreket érő zlotyt fizetni...csalódás no2. (Igen tudom, hogy az Urban Decay sem éppen olcsó, viszont nagyon tetszenek a termékeik, szóval talán könnyebben lenyelném az összegeket). Ezek után a Macbe már be sem mentem, tudtam, hogy ott is érne valami csalódás. Illetve látva az árakat az egyéb, itthon is kapható termékeknél  (pl Boujois pirosító itthon 2750 kint 3000 fölött) megkockáztatom, hogy még drágább is lehet. Ja még az árakhoz: a Douglasben volt néhány Opi körömlakk is, de egy üveg 3500 Ft körül volt, itthon meg 2000 alatt még a limited kollekciók darabjait is lehet kapni. Szóval ezeket kihagytam, és amúgy is elég randomnak tűnt az a pár lakk. Egyetlen darab mini lakk szettet találtam, ez le volt árazva, úgyhogy jött velem, de lehet, hogy még így is drágán vettem meg.
Utolsónak maradt az Inglot, ahova aztán tényleg semmi kedvem nem volt bemenni, de mikor megláttam a boltot, akkor már nehéz volt ellenállni.


Faltól falig smink, minden kipakolva, kipróbálható módon, árak feltüntetve, kedves eladók, akik nem másznak a nyakamra, de mégis segítenek. Komolyan, álom. És az árak: mint megtudtam ez egy lengyel cég, így szerintem az áraik itt lehetnek a legjobbak, csak néhány példát írok már átszámolva: zselés tusok 2730 Ft, pirosítók 1330 Ft, rúzsok 1470, szájfények 1400 Ft, mono szemhéjpúderek 560 Ft-tól, folyékony tusok 1400 Ft, ezekre emlékszem. És minden volt, körömlakk is, ceruzák, millió féle rúzs, matt és csillámos pirosítók, mindenből a szivárvány összes színe kb. Minőségre minden tetszett, amibe belenyúltam, kíváncsi leszek, hogy élesben milyenek. Nem vettem sokmindent mondjuk, ezt utólag már kicsit sajnálom, jó lett volna bemutatni a termékeiket, főleg, hogy ilyen jó áraik vannak. Azért mutatok néhány tusról swatchot, ezt még gyorsan lefotóztam lemosás előtt.



És a zsákmányok :-) + még egy Inglot rúzst is vettem anyukámnak, ez már nincs a képen

No comments :

Post a Comment

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni is. Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!