Essence Fairytale zsákmány

Végre kapható! Nagyon vártam már ezt a kollekciót, főleg a piros lakk miatt. Erre az első Rossmannban pont nem volt. Tovább a következőbe, ott sem. De mivel három a magyar igazság, harmadszorra már sikerrel jártam, és végre megvan az áhított lakk. És persze még egy-két dolog a kosaramba ugrott vele együtt:


- Once upon a time körömlakk - imádom, nagyon szép és egy rétegben is teljesen fed :-)
- Once upon a time szájfény - végre egy csillámmentes szájfény! A többi szín nem különösebben hozott lázba, mert az állandó kollekcióban is nagyon hasonlóak vannak, de ezt muszáj volt megvennem, mert nagyon szép, és ugye no csillám. Ez egyébként elég fura egy ennyire csillogós kollekciónál, lehet, hogy csak kimaradt belőle?A színe pirostól elég messze van, inkább bogyószínű.
-  Humpty Dumpty és Tinka's Dress szemhéjtusok - nálam most a tus a legnépszerűbb sminkeszköz, és a fekete mellé már kellett valami színes is, ez a barack pedig megy a melegebb tónusú szemhéjpúderekhez, az ezüstös pedig minden máshoz. Könnyen felvihetők, gyorsan megszáradnak és remélem, hogy tartósak is. A harmadik szín egy világosabb ezüstnek tűnt a boltban, a képeken inkább rózsaszínnek, de egyiknek sem láttam sok értelmét, így ő maradt.
- Shimmer Powder - highlighternek, sok dícséretet hallottam már róla, és őt is azóta szerettem volna, hogy megláttam a képeket.

No comments :

Post a Comment

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni is. Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!